‘Csepel új utakon’ kategória archívum

Csepelen jó nyugdíjasnak lenni

2015. október 2. péntek

Csepel.hu

csnyk

Október első napja a nyugdíjasoké volt. Az Idősek Világnapján a délelőtti, hangulatos hajókirándulás után a csepeli Nyugdíjas Klub épületében ünnepi, vidám hangulat fogadta a kerületi időseket, hiszen ezen a napon ünnepelte fennállásának első évfordulóját a klub. Az alkalmat a köszöntők mellett zenével, tánccal, és egy hatalmas tortával ünnepelték meg a közösség tagjai.

GALÉRIA

Az ünnepség rendkívül emelkedett hangulatban, teltházzal zajlott. A vidámságot a Nyugdíjas klub saját énekkara alapozta meg, akik ismert dallamokat énekeltek a közönség legnagyobb örömére. Az első köszöntőt Borbély Lénárd polgármester tartotta, aki kiemelte, hogy a budapesti kerületek között Csepel élen jár a nyugdíjasoknak nyújtott kedvezményekben – az ingyenes strandbelépőtől a hajókirándulásig. Több év munkája van abban, hogy sikerült megtartani Németh Szilárd, korábbi polgármester ígéretét a Nyugdíjas Klubbal kapcsolatban, de megérte, hiszen a tavalyi nyitás óta több mint tizennyolcezer regisztráció történt a különböző rendezvényekre. „Köszönöm az életutat, amit idáig végigvittek, és köszönöm a kitartó munkát, amivel a világháború után újjáépítették kerületünket” – zárta beszédét a polgármester. (tovább…)

Idősek világnapja: hajókirándulás, egész napos program  

2015. október 1. csütörtök

Csepel.hu

okt2

Bár a reggel még csípős hideggel indult, mire a Zsófia főhercegné hajó kifutott háromszáz csepeli nyugdíjassal a fedélzetén, már hétágra sütött a nap, s az idő is egyre melegebb lett.  A csepeli önkormányzat idei negyedik hajókirándulásra október 1-én, az idősek világnapján került sor.

Borbély Lénárd polgármester köszöntötte a nyugdíjasokat, s elmondta: szeretné, ha a kerület összes nyugdíjasa részt vehetne az elkövetkező években ilyen programon. „Isten éltesse Önöket” – zárta szavait a Borbély Lénárd, s kellemes napot, jó szórakozást kívánt a résztvevőknek, akik közül sokan első alkalommal vettek részt a három órás vízi programon. (tovább…)

Október 1. – Idősek Világnapja

2015. október 1. csütörtök

Borbély Lénárd facebook

idosekvilagnapja

“Csepelen egy olyan gondoskodó önkormányzatot hoztunk létre, amely a meglévő munkahelyek megtartásán és újak megteremtésén dolgozik.

Gyermekeink részére egy szebb, otthonosabb városrészt szeretnénk örökül hagyni, de ennek építése közben nem feledkezhetünk meg szüleikről, sőt, nyugdíjasainkról sem, akikre tisztelettel gondolunk és kiemelten figyelünk”.

Szeretettel köszöntöm a csepeli időseket!

Borbély Lénárd,

Csepel polgármestere

Megjelent a Csepeli Hírmondó októberi első száma

2015. október 1. csütörtök

Csepel.hu

cshoktober

A tartalomból: 

– “Célunk, hogy az elkövetkező években minél több munkahelyteremtő-beruházás érkezzen kerületünkbe” -mondta Borbély Lénárd polgármester a vele készült interjúban.

– Négyszáz millió forintból újultak meg óvodaépületek Csepelen, az Aprajafalva óvoda udvarán új fajátékok állnak, melyek a Városgazda asztalosműhelyében készültek. Részletek lapunkban.

– Megrongálták a közelmúltban a Cseh Mihály utcai buszmegálló Szent István úti betonkerítés falszakaszát, amelyet a Mátyás Király Általános Iskola 7. és 8. osztályos diáklányai szépítettek meg. Cikkünkből azt is megtudhatja, mi a művészetterapeuta véleménye az ilyen típusú rongálásról.

– A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat rovatában ezúttal a gyermekkori égésekről olvashatnak fontos információkat.  (tovább…)

Jobb lesz csepeli fiatalnak lenni – ülésezett a képviselő-testület

2015. szeptember 30. szerda

Csepel.hu

testületi0924

A csepeli önkormányzat szeptember 24-ei képviselő-testületi ülésén a városatyák jelentős sportberuházásokról döntöttek, és támogatták, hogy a kormány céljaival egyezően szélessávú fejlesztések valósuljanak meg Királyerdőben.

Az ülésen napirend előtt emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Dékány Ágostonról és Deák Balázsról. Ezt követően köszöntötték Mayerné Halma Évát, aki Trefort Ágoston Díjban részesült augusztusban. (tovább…)

Megújult Csepel belvárosa, a gyermekeké a jövő  

2015. szeptember 29. kedd

Csepel.hu

petz4

„Új belváros képe tárul elénk, miután sikerrel befejeztük Csepel Déli Lakóközpont panelépületeinek és közterületeinek felújítását” – mondta Borbély Lénárd polgármester a Petz Ferenc utcában megrendezett projektzáró rendezvényen szeptember 29-én, amelyen részt vett Farkasné dr. Gasparics Emese, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. A polgármester köszönetet mondott Németh Szilárd országgyűlési képviselőnek, aki polgármesterként elindította ezt a projektet, s a jövőben is számítanak rá a további csepeli fejlesztések terén. A projekt részeként most adták át a Petz Ferenc utcai park területén az újjávarázsolt játszóteret, amelyet a megtakarított pénzből újítottak fel.   

Borbély Lénárd beszédében azt emelte ki, hogy a fejlesztések terén különösen nagy hangsúlyt fordítanak az idősek és a gyermekek életkörülményeinek javítására. Ezt tartották szem előtt a mostani beruházás során is. Ennek részeként megnyílt Csepel első ingyenes játszóháza a Szent Imre tér szomszédságában, melyben egyrészt a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségét kínálják a gyerekeknek, másrészt a szülőket is segítik az ideiglenes gyermekfelügyeleti foglalkozással. A kivitelezés során megtakarított 70 millió forintot a környék közterületeinek felújítására fordították, ennek eredményeképpen most adták át a gyerekeknek a Petz Ferenc utcában lévő megújult játszóteret. (tovább…)

II. Csepeli Kutyás Nap

2015. szeptember 29. kedd

Csepel.hu

iikutyasnap

II. Csepeli Kutyás Nap a Radnóti Miklós Művelődési Házban (1214 Budapest, Vénusz u. 2.) 2015. október 4-én 10-14 óráig

Programok: (tovább…)

Vidám szüreti mulatság Királyerdőben

2015. szeptember 27. vasárnap

Csepel.hu

szuret

Ha szeptember, akkor szüret. Csepel ipari kerület, így talán sokakban fel sem merül, hogy a szigeten évszázadokra visszamenő hagyománya van a borászatnak. Ezt a régi örökséget szeretné feltámasztani a Királyerdei Művelődési Ház, ahol a szervezők igazi szüreti mulatsággal készültek szeptember 26-án. Az egész napos esőzés miatt a vártnál ugyan kevesebben jöttek el, és a szabadtéri programokat sem sikerült maradéktalanul megvalósítani, de a nap vidám hangulatban, változatosan telt el.

Ide kattintva elérhetik a Csepeli Szüreti Mulatságon készült fotókat.

A nagy eső miatt csak a tele parkoló utalt arra, hogy valami történik a művelődési házban. Az épületbe belépve azonnal egy kézi szőlőprés fogadta a látogatókat, melynek működése nyomán mindenki megkóstolhatta a friss mustot. A ház előterében felállított színpadon az összes meghirdetett műsor lezajlott, melyek között mindenki megtalálta az érdeklődésének megfelelőt. Délelőtt a Pódium Színház Szőlővadászat című zenés meseelőadását nézhették meg a gyerekek, majd a Csepp-Csepel és a Kis Csepel Táncegyüttes műsora bűvölt el mindenkit. Délután a szüreti folklórparádé után Rokker Zsolti szórakoztatta a közönséget olyan poénokkal, melyek inkább a felnőttek számára voltak érthetőek. (tovább…)

Őszi móka a játszóházban

2015. szeptember 27. vasárnap

Csepel.hu

j2

Zenés színházi és játékos programokkal várták a családokat a csepeli játszóházba szombaton a II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti épületben (a volt II. Rákóczi Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől). Teltház volt, sok kisgyermek és őket kísérő szülők látogattak el az Őszi móka című ingyenes zárórendezvényre, mely a „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében jött létre.

A kicsik körében már jól ismert Moha bácsi zenés produkciójába interaktív módon bekapcsolódtak a játékos kedvű lurkók. Utána gyermekdalokat hallgattak, majd székely lábbábosok szórakoztatták az érdeklődőket. Akiket nem vonzott a kötött program, azok a fellépések között és alatt kézműves és zenés foglalkozásokon vehettek részt, valamint a csoportszobákban sok-sok színes játékokkal tölthették idejüket. (tovább…)

400 millió forintból újultak meg óvodaépületek – Folytatódnak a fejlesztések Csepelen

2015. szeptember 23. szerda

Csepel.hu

ovisok3

Gazdagabb lett a kerület azáltal, hogy több óvodát felújítottak az elmúlt esztendőben; az önkormányzat szándéka pedig továbbra is az, hogy a következő esztendőkben is százmillió forintos nagyságrendben költsön ezekre az intézményekre – mondta Borbély Lénárd polgármester a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Erdősor – Festő utcai Tagóvoda udvarán tartott ünnepélyes eseményen szeptember 23-án. Az ünneplésre az adott okot, hogy most zárult le a csepeli óvodák és nevelési intézmények felújítási projektje. Az eseményen részt vett Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Dudás Zoltán, a Járási Hivatal vezetője és természetesen az érintett gyerekek sokasága.

GALÉRIA

Borbély Lénárd arról beszélt, hogy hat csepeli intézményben 2014 júniusa és 2015 szeptembere között zajlottak le az „Épületenergetikai fejlesztés három csepeli óvodában”, valamint az „Épületenergetikai fejlesztés három csepeli nevelési intézményben” nevű projektek. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében a beruházások támogatása 85 százalékos volt, amelyeknek az összköltsége közel 400 millió forint. Az óvoda-felújítások célja az volt, hogy ne csak a jelen, hanem a jövő generációk számára is színvonalas otthont teremtsenek. (tovább…)