‘Csepel új utakon’ kategória archívum

1936-ban alapított pékség lesz az első üzlet az új pavilonsoron

2018. július 2. hétfő

Csepel.info

Július közepétől nyithat ki az első bolt a Szent Imre téri pavilonsoron. Ez a Gere pékség lesz, melyet 1936-ban alapították: sok évtizedes tapasztalattal készítik termékeiket.

A Csepel.info úgy tudja, hogy egyetlen, kis alapterületű üzlethelyiség sorsa kétséges, az összes többit kiadták. A nyitás már csak az áramellátás befejezésén és az üzletek bérlők általi belső kiépítésén múlik. (tovább…)

Új építésű társasházak a kerületben: az önkormányzat keresi a megoldást

2018. június 29. péntek

Csepel.hu

A Hírmondó az elmúlt hetekben többször foglalkozott a csepeli lakáshelyzettel, pontosabban az új építésű társasházak iránti nagy kereslettel.

Ennek keretében kérdeztünk meg csepelieket, és kíváncsiak voltunk ingatlanirodák véleményére is. A válaszokból kiderült, hogy hiába lenne rá nagy igény, gyakorlatilag nincs megfelelő hely építkezésekre.

(tovább…)

Négyszer a Nagykörút: ennyi új út épült Csepelen

2018. június 29. péntek

Csepel.hu

Csepelen 2011-2017 között 15,65 km út épült. Ez az Üllői út teljes hosszát vagy a Nagykörút hosszának négyszeresét tenné ki. Kisebb része útburkolat-felújítás – csapadékvíz-elvezetéssel, csatornával, mintegy 2,2 milliárd forint költséggel. Az önkormányzat döntése alapján folytatódik a szennyvízelvezetés és ivóvízellátás hálózatfejlesztése, júniustól októberig több helyen zajlanak majd a munkálatok.

Folytatódnak az útépítések is. A Sügér utca, a Csónak utca és a Repkény út szilárd burkolatot kap, megoldódik az érintett utcák csapadékvíz-elvezetése, valamint járda is épül. (tovább…)

Megáldották és átadták a daru-dombi skateparkot.

2018. június 28. csütörtök

csepel.hu

Június 27-én hivatalosan is átadták a nemrég elkészült daru-dombi gördeszka- és skateparkot. A pályát Lendvai Zoltán atya, a rédicsi gördeszkás plébános szentelte fel. (tovább…)

Csepelen nyílt meg a fogyatékosokat segítő első életviteli centrum

2018. június 26. kedd

Csepel.hu

Az országban először Csepelen adták át az értelmi fogyatékos emberek életvitelét segítő önálló életviteli centrumot a Kassai út 36. szám alatti házban június 25-én. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) uniós projektjének intézménye az értelmi fogyatékossággal élő emberek mindennapjait segíti. Az érdekvédelmi szervezet az egész országban összesen húsz hasonló szolgáltató központ létrehozására 851 millió forintot kapott.

A csepeli lakóingatlant Janovicsné Sipőcz Mária adományozta örökségként az értelmi fogyatékkal élők számára. Az ünnepélyes átadón megjelent Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek és Szuhai Erika, a csepeli önkormányzat szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottságának elnöke.

(tovább…)

Külsőleg is megújul a művelődési ház

2018. június 25. hétfő

Csepel.hu

Megkezdődött a Királyerdei Művelődési Ház előtti közterület felújítása. A színházterem korszerűsítése után, a fejlesztések újabb szakaszában az intézmény utcafronti homlokzata, illetve az épület előtti zöldterület is megújul. Az aszfaltozott közterületek, járdák díszburkolatot kapnak.

A homlokzat régi, rozsdás feliratait, konzoljait eltávolítják, helyükre egyszerű és új intézményfeliratok kerülnek. A régi betonkiülőket korszerű padok váltják fel. A könnyebb megközelíthetőség érdekében a főbejáratnál rámpa épül.

(tovább…)

Új orvosokkal bővül az urológia és a fül-orr-gégészeti rendelés a Tóth Ilonában

2018. június 25. hétfő

Csepel.hu

A közelmúltban egy urológus doktornő kezdte meg a munkáját a Tóth Ilona Egészségügyi Szakszolgálatnál és visszatért egy, a korábban a szakrendelésen már dolgozó doktor is, aki előreláthatóan július végétől áll munkába.

A jelenleg heti négyszer 6 órában működő urológiai rendelés így bővül, heti öt alkalommal várják majd a betegeket az urológián.

(tovább…)

Újabb fejlesztések Csepelen

2018. június 21. csütörtök

Csepel.hu

Alighogy megnyitott Csepel több száz millió forintból felújított strandfürdője és a megújult Kalózhajós Játszótér, máris újabb fejlesztés veszi kezdetét a kerületben.

Június 25-én hétfőn a Rákóczi Kertnél vonulnak fel a munkagépek, ahol a munkaterület átadására kerül sor. A munkálatok előreláthatólag több hónapig zajlanak majd.

(tovább…)

Megújult a csepeli strand, de bekeményítettek a rendbontókkal szemben

2018. június 21. csütörtök

Csepel.info

Nem csak műszakilag újult meg a csepeli strand, és nem csak a játszóeszközöket, csúszdákat újították fel, bővítették ki. A rendbontókat is gyorsan kivezetik, mióta újra kinyitott az intézmény. Szeretettel várják ugyanakkor a valóban pihenni, felfrissülni vagy mozgásra vágyó fiatalokat és időseket. Köztük a nyugdíjasokat, akiknek hétfőn, kedden és szerdán csepeli lakcímkártya bemutatása esetén továbbra is ingyenes a belépés – értesült a Csepel.info.

Megépítése után évtizedekig nem nyúltak komolyabban a csepeli strandhoz, amely 2010-re már bőven megérett a felújításra. Az első komoly lépéseket az üzemeltetést átvevő csepeli önkormányzat tette meg a téli uszodasátor kiépítésével Németh Szilárd polgármestersége idején. Most újabb műszaki felújítás mellett a játszóeszközöket, csúszdákat fejlesztették, egészítették ki. És nincs vége. Vinkovics Norbert fürdővezető érdeklődésünkre elmondta: a strand fejlesztése folytatódik, ősszel többek között egy őrzött biciklitároló kiépítésével. A régi, “szocreál” öltözőktől is hamarosan elbúcsúzhatunk. (tovább…)

Július 31-én adják át a liftet a Csepeli Piacon

2018. június 20. szerda

Mr.Gabee, Csepel.info

MR.Gabee korábbi fotója az építkezésről

Korábban beszámoltunk róla, hogy nagy a sürgés-forgás a Csepeli Piacon.

A Csepel.info fő célja, hogy első kézből származó információkat közöljünk, így Mr. Gabee felkereste Beer Krisztiánt, aki a Csepeli Piac csoport csoportvezetője, és az alábbiakat nyilatkozta:

(tovább…)