Echo TV
Sorosnak az érdekében áll az, hogy folyamatos balhé legyen, mert ebben a káoszban lehet halászni.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az Echo televízió Napi Aktuális című műsorának a vendége volt.
Echo TV
Sorosnak az érdekében áll az, hogy folyamatos balhé legyen, mert ebben a káoszban lehet halászni.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az Echo televízió Napi Aktuális című műsorának a vendége volt.
Fidesz.hu
A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőre összehívott ülésén – közölte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap az MTI-nek.
Németh Szilárd – aki egyben a bizottság alelnöke is – azt mondta, a megjelölt témák alapján az ülést valójában Soros György hívatta össze, és a “napirendi rágalmak” a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak. “A Fidesz nem asszisztál Soros bizottsági üléséhez és Magyarország megtámadásához” – fogalmazott Németh Szilárd.
Hirado.hu
Az uniós elit elszakadt a valóságtól, mást látnak és mást akarnak, mint az emberek, hangsúlyozta a Fidesz alelnöke.
Politikai természetű döntést hozott az Európai Bíróság Magyarországgal szemben, mondta Németh Szilárd az M1 Ma Este című műsorában. A a Fidesz alelnöke szerint ez már a határozat szövegezéséből is nyilvánvalóvá válik, hiszen nem jogi kategóriákat használ.
ATV
A Fidesz alelnöke szerint az ellenzéki pártok részt vesznek Soros György „érzékenyítő kurzusain”, ezért mondják most azt, hogy nem bontanák le a kerítést.
Németh Szilárd erről az ATV Egyenes Beszédben beszélt. A Fidesz alelnöke szerint viszont a Jobbiktól az MSZP-ig minden ellenzéki párt az ország védelmét garantáló kerítés lebontására kapott megbízást az amerikai üzletembertől. Orbán Viktor tusványosi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban kiemelte: Magyarországon sajtószabadság van, ezért az ellenzéki média ezután is kiabálhat kígyót-békát a kormányra.
Csepel.info
Bármit kérdez, bármit mond vagy tesz, valahogy mindig kiderül, hogy a fele sem igaz. Minél jobban nézi az ember Bereczki Miklós “munkásságát”, annál nehezebben hiszi el, hogy ma még létezhet ilyen.
A jobbikos politikus eleve úgy mutatkozik be a Facebook oldalára kitett plakátján, hogy egész Csepel képviselőjelöltje. Így vagy csak őt lehet választani, vagy már meg is választották, csak egy másik választáson is képviseli a csepelieket. (tovább…)
Fidesz.hu
A teljes magyar ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll – hangsúlyozta Németh Szilárd keddi sajtótájékoztatóján.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében világossá tette, mit is jelent a Soros-terv.
Az ellenzék nem a magyar emberek biztonságát kívánja szolgálni, hanem a Soros-tervet akarják végrehajtani.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az Echo televízió Napi Aktuális című műsorának a vendége volt.
Fidesz.hu
A Soros-terv része az új uniós bevándorlásszervező ügynökség, amelynek létrehozása a balliberális ellenzék közreműködésével történik – közölte Németh Szilárd, csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese kifejtette: az MSZP, a DK és a Párbeszéd EP-képviselőjének segítségével zajlik az európai uniós bevándorlási ügynökség gründolása. “Igazi sorosi tempó, amit végrehajtanak” – tette hozzá.
Echo TV
Felpörgött az úgynevezett KGBéla-ügy. Kovács Béla a héten zavaros nyilatkozatokkal állt elő azok után, hogy a Magyar Idők megírta: a jobbikos európai parlamenti képviselő Abháziában kezelteti magát, miközben itthon ügyészek akarták kihallgatni.
Nem csitul az ugyancsak az ellenzéki pártokra ráégett Czeglédy Csaba-botrány sem. És egyre több információ lát napvilágot arról, hogy Soros György, miként akar már ősszel, akár zavargásokba is torkolló eseményeket szerveztetni álcivil szervezetekkel Budapest utcáin. Vendég: Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.
Nemzeti Sport
Németh Szilárdnak épp egy olimpiai ciklus közepén, 2015 januárjában szavazott bizalmat a magyar birkózótársadalom, s a vezető kormánypárti politikus szerint ő és a sportág sem bánta meg, hogy két és fél évvel ezelőtt a szakszövetség elnöke lett.