‘Katasztrófavédelem’ kategória archívum

Pusztító földrengés volt Olaszországban

2016. augusztus 24. szerda

Origo

Pusztító földrengés volt Olaszországban

A 6,2-es erősségű földmozgás Perugia térségében, Norcia város közelében pusztított. Legkevesebb tizennégy halálos áldozata van a katasztrófának, köztük gyerekek. Amatricében épületek dőltek össze, emberek lehetnek a romok alatt. Az első rengést több erős utórengés követte. Cikkünk folyamatosan frissül. 

A hajnali 3 óra 36 perckor észlelt rengést, amelynek epicentruma a közép-olaszországi Perugiától 47 kilométerre délkeletre volt, Rómában is tisztán lehetett érezni. Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette.

(tovább…)

Kigyulladt egy földszintes ház a Horgony utcában

2016. augusztus 21. vasárnap

FKI, Mr.Gabee, Csepel.info

Névtelen

Kigyulladt egy földszintes családi ház egyik helyisége vasárnapra virradó éjjel Budapest XXI. kerületében, a Horgony utcában. A lángok az épület tetőszerkezetére is átterjedtek. A helyszínre a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását.

Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg.

Lakosságvédelmi szirénák ellenőrzése Csepelen

2016. augusztus 11. csütörtök

Csepel.hu

lakossagvedelmi_szirena

Tisztelt Csepeli Lakosok!

 

A katasztrófavédelem szakemberei 2016. augusztus 16-17-én (kedd-szerda) végzik a kerületben elhelyezett lakossági riasztó végpontok (veszélyt jelző szirénák) időszakos ellenőrzését, próbáját. Ebből adódóan egy-egy sziréna időnként rövid ideig megszólal. (tovább…)

Tűz volt a pesterzsébeti Szatmári utcában

2016. augusztus 9. kedd

FKI

Tűz keletkezett egy csepeli családi házban

Tűz keletkezett Budapesten a XX. kerületi Szatmár utca egyik családi házában kedden este 20:40-kor. A szomszédok hozták ki a házban lakó idős embert, akiről a mentők később megállapították, hogy elhunyt.

A fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor tűz már nem volt a házban, a helyiségek viszont füsttel telítődtek, ezért az egység átszellőztetést végez. A tűz keletkezésének lehetséges okait hatósági eljárás keretében vizsgálják.

Lángra kapott egy autó motortere

2016. augusztus 2. kedd

FKI

tuzolto_kocsi

Lángra kapott egy személygépkocsi motortere Budapest XIX. kerületében, a Vas Gereben utcában kedden reggel.

A jármű vezetője porral oltó tűzoltókészülékkel megkezdte az oltást, a fővárosi hivatásos tűzoltók pedig egy vízsugárral visszahűtik a még füstölő alkatrészeket. Az utómunkálatok végeztéig forgalomlassulásra kell számítani az érintett útszakaszon.

Bombát találtak az Infoparkban

2016. július 25. hétfő

FKI, BLIKK

GP-1000 bomba – Forrás: autojavito.net

Világháborús robbanótestet találtak Budapest XI. kerületében a Magyar tudósok körútján hétfőn este – olvasható a Katasztrófavédelem oldalán. Az elszállítás idejéig lezárták az érintett utcát, a Rákóczi hidat, a Műegyetem rakpart érintett szakaszát, továbbá a hajóforgalom is szünetel a Duna érintett szakaszán. 

Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje elmondta: a Magyar tudósok körúton építési munkák közben került elő egy GP-1000 típusú 500 kilogrammos rombolóbomba.

Égett az Intermetal színesfém felvásárló telepe – Frissítve!

2016. július 22. péntek

Csepel.info, Mr.Gabee, FKI

A katasztrófavédelem 19:42-es közleménye: Eloltották a tüzet, feloldották a lakosságvédelmi intézkedést Csepelen – már nincs szükség elzárkóztatásra a Budafoki út közelében. Fontos információ, hogy az újabb mérések alapján nem a korábban közölt “foszgén”, hanem más vegyület, “foszfin” szabadult fel az égés során, azonban ezt is csak közvetlenül a tűz közelében tudták kimutatni a mobil labor műszerei. Az elzárkóztatás feloldása után már nincs szükség a nyílászárók zárva tartására a környéken.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Olvasónk videója a Teller Ede útról

Olvasóinktól kapott információk szerint valami ég a Csepel Művek területén pénteken délután 17 óra körül.

A katasztrófavédelem információi szerint Tűz keletkezett egy telepen Budapest XXI. kerületében, Csepelen, a gyártelep szomszédságában fekvő Budafoki úton. A hulladékot több méter magasan összehordva tárolták a zárt területen.

(tovább…)

Elektromos autóbusszal ismerkedtek meg a XXI. kerületi tűzoltók

2016. július 20. szerda

FKI

Nem mindennapi lehetőségben volt része a XXI. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományának, akik lehetőséget kaptak arra, hogy megismerkedhessenek, egy teljesen új magyar fejlesztésű, Modulo névre hallgató elektromos meghajtású autóbusszal július 18-án, a Kelenföldi autóbuszgarázs telephelyén. 

A Kelenföldi Forgalmi Szolgálat vezetőségének jóvoltából a tűzoltók olyan oktatásban részesültek, amely kiterjedt többek között a jármű fő paramétereire, tulajdonságaira, veszélyforrásaira, valamint a vezetésük során összegyűlt gyakorlati tapasztalatok átadására.  Az oktatás során felmerült szakmai kérdésekre a szakemberek készségesen adtak felvilágosítást. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton is köszöni a Budapesti Közlekedési Zrt. Autóbusz és Trolibusz Főmérnökség Kelenföldi Forgalmi Szolgálatának szakmai segítséget és a lehetőséget a helyszíni oktatás megtartásában.

Ezért lát akkora füstöt Dél-Pest felett

2016. július 18. hétfő

Velvet

Ezért lát akkor a füstöt Dél-Pest felett

Egy használaton kívüli, három emeletes gyárépület teteje gyulladt ki a XVIII. kerületben hétfő délután. A Katasztrófavédelem VÉSZ applikációja azt írja, hogy a tűzhöz nagy erőkkel vonultak ki a fővárosi tűzoltók és megérkezett  a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság doktorszolgálata, de a Fáy utcai épülethez tart két létrás és egy vízszállító jármű is.

Sérültekről egyelőre nincs hír.
(tovább…)

Nyáron is jelenthet veszélyt a szén-monoxid!

2016. június 23. csütörtök

Csepel.hu

OKF_logo

Az elmúlt huszonnégy órában hat helyszínre riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat szén-monoxid-mérgezés veszélye miatt.

A nyári hónapokban is fennáll a szén-monoxid mérgezés veszélye, főként azokban a lakásokban, ahol a használati meleg víz készítéséhez nyitott égésterű gázkazán üzemel.

(tovább…)