‘Sport’ kategória archívum

Műfüves pályát avattak a Vermes iskolában – 2019-ig az összes bölcsődét, óvodát és játszóteret felújítják Csepelen

2017. október 11. szerda

Csepel.hu

Műfüves futballpályát adtak át a Vermes Miklós Általános Iskolában október 10-én. Borbély Lénárd polgármester az ünnepségen elmondta, hogy a sport támogatása része a csepeli önkormányzat által 2015-ben meghirdetett Csepeli Gyermeksziget Programnak.

A műfüves pálya 20 méter széles és 40 méter hosszú, összesen 24 millió forintba került. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 17 millió forinttal támogatta a beruházást, a csepeli önkormányzat pedig 7 millióval járult hozzá az építkezéshez. (tovább…)

Gyertyagyújtással emlékeznek Tóth II Józsefre

2017. október 9. hétfő

CsepelFC, Mr.Gabee, Csepel.info

Hosszú, türelemmel viselt betegséget követően 88 esztendős korában elhunyt Tóth II József, a Csepel 12 -szeres válogatott labdarúgója. A legendás Aranycsapat csatárát, aki pályafutása során a válogatott mellett kizárólag a Csepel színeiben futballozott, a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti, klubunk pedig megemlékezést szervez.

Egyesületünket az idős sportember fia értesítette a halálhírről, aki elmondta, hogy édesapja már négy hónapja állt kórházi kezelés alatt és hétfőn délben hunyt el. A Csepel FC vezetősége, játékosai, munkatársai megrendülten fogadták a megmásíthatatlan hírt. A Csepel FC vezetősége egyeztetve a kiváló labdarúgó fiával, október 10-én kedden 19 órára közös gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tart a Csepel Stadion labdarúgó épületében, ahová egyesületi tagjainkon kívül várunk minden Csepel FC szurkolót, szimpatizánst, illetve azokat, akik szeretnének tisztelegni Tóth II József, a legendás csepeli labdarúgó emléke előtt.

NB III: újabb győzelem, dobogóközelből várhatjuk a folytatást!

2017. október 9. hétfő

CsepelFC, Mr.Gabee, Csepel.info

A Csepel FC felnőtt labdarúgó csapata folytatta remek szériáját és a Puskás Akadémia II valamint a Videoton II legyőzése után a Gyirmót FC Győr II elleni magabiztos, 4:0 -s hazai sikerrel feltornázta magát az előkelő 4. helyre.

A találkozón végig fölényben futballozva, Hesz, Somodi valamint Korozmán két góljával sikerült két vállra fektetni a Győr-Moson-Sopron megyei együttest. Részletek később!

Műfüves focipálya a Kölcsey iskolában

2017. október 7. szombat

Csepel.hu

Műfüves focipályát adtak át a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában október 7-én. Borbély Lénárd polgármester az ünnepi ceremónián közölte, hogy szeretnék, ha minél több sportoló, egészséges gyerek lenne. A 20 méter széles és 40 méter hosszú műfüves pálya megépítése 27 millió forintba került.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 19 millió forinttal támogatta a beruházást, a csepeli önkormányzat pedig 8 millióval járult hozzá az építkezéshez. Az eseményen megjelent Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Tóth János tankerületi igazgató, Gellei Imre, az MLSZ szakmai bizottságának elnöke és Málek István, az iskola intézményvezetője.

(tovább…)

3 éve hunyt el Jules Bianchi autóversenyző

2017. október 6. péntek

Index
jules-bianchi-life-threatening-condition-crash-japan-grand-prix-519330

2014. október 5-i Japán Nagydíjon balesetet szenvedett Jules Bianchi, amikor egy munkagéppel ütközött. A balesetben életveszélyes agysérülést szenvedett, majd közel 300 nap kórházi kezelést követően meghalt Jules Bianchi F1-es autóversenyző.

Balesete óta folyamatosan kómában volt, előbb egy japán, majd haláláig a nizzai kórházban ápolták. Az F1 talán legtehetségesebb reménysége vesztette életét. (tovább…)

A kormány stratégiai partnerként tekint a sportszövetségekre

2017. október 5. csütörtök

A sportinfrastruktúra fejlesztéséről, a birkózásra jutó plusz forrásokról, és a világversenyek rendezésének fontosságáról beszélt többek között Németh Szilárd és Nyitrai Zsolt. A csütörtöki sajttájékoztatón elhangzott az is, hogy egy szakmai tájékoztató kiadványt kapnak a birkózók.

Nyitrai Zsolt közölte, a kormány hármas célt fogalmazott meg a sporttal kapcsolatban, melyet meg kíván valósítani: minden gyerek sportoljon, hazánk minél több nemzetközi sportesemények adjon otthont, és az infrastruktúra folyamatosan fejlődjön.

(tovább…)

Török-Ilyés László háromszoros spártai hős lett

2017. október 3. kedd

Csepel.hu

A világ legkeményebb futóversenyét rendezték meg Görögországban a hétvégén, amelyen a 40 éves Török-Ilyés László ultramaraton futó is elindult. A Spartathlon nevű verseny távja 246 kilométer, amelyet a versenyzőknek egyvégtében kell megtenniük.

Török-Ilyés László 520 eurós nevezési díjának java részét a Csepeli Görögkatolikus Egyházközség fedezte. A Szigetszentmiklóson élő futó bőven a 36 órás szintidőn belül, 33 óra 56 perc alatt futotta le a távot. Teljesítményével háromszoros spártai hős lett, mivel harmadjára tette meg az elképesztően hosszú távot.

(tovább…)

Túra két keréken

2017. szeptember 30. szombat

Csepel.hu

Idén is megrendezte a kerület önkormányzata – a Diáksport Bizottsággal közösen – a hagyományos Csepel-sziget kerékpáros-találkozót. Százhuszonöten indultak útnak – gyerekek, felnőttek és családok – a Csepel Művek elől. A csapatot kerületi testnevelők kísérték: a felvezető ismét Fehér Gábor, az Arany János iskola tanára, míg a szervezők Szeberényi Tamás, a Jedlik gimnázium és Jenei János, a Széchenyi testnevelője volt.

A csapatot idén először motoros elsősegély is kísérte, s ha a kerékpárral gond akadt, akkor is volt segítség: a Kerékpárcity munkatársa azonnal megoldotta a bajt. A tököli kompnál játékos vetélkedőt tartottak a gyerekeknek: csoki és üdítő volt a jutalom az önkormányzat jóvoltából. A kirándulókat Tóth János tankerületi igazgató is meglátogatta.Az útvonalat a kerületi rendőrkapitányság munkatársai biztosították.  (tovább…)

Átadták az ÁMK felújított tornacsarnokát

2017. szeptember 30. szombat

Csepel.hu

Átadták a Nagy Imre Általános Művelődési Központ (ÁMK) felújított tornacsarnokát szeptember 29-én. A beruházás 153 millió forintba került, melyből 107 millió a vissza nem térintendő TAO támogatás, 46 millió forintot pedig a csepeli önkormányzat biztosította a Csepel Diáksport Egyesület részére. A felújítási munkákat három és fél hónap alatt végezték el. Borbély Lénárd polgármester a sportolás örömének és a gyermekek jövőjének fontosságát emelte ki.

Németh Szilárd levelében azt írta, hogy az ÁMK-ban a nevelés és az oktatás mellett magas színvonalú szabadidős és sportélet is zajlik. Az eseményen megjelent Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Kontúr Pál és Laurencz László, Csepel díszpolgárai, valamint Tóth János tankerületi igazgató.

(tovább…)

Futással rajtoltak a csepeli iskolások a duatlonon

2017. szeptember 29. péntek

Csepel.hu

Futottak és kerékpároztak a csepeli általános iskolások a már hagyományos duatlon versenyen szeptember 28-án. A Kerületi Duatlon Diákolimpia Döntőjére a Hollandi úti Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontba csaknem kétszáz diák jött el, többeknek a szülők szurkoltak a győzelemért.

Korcsoportonként, csapatban és egyéniben kerültek ki a díjazottak, az eredményhirdetésen kiosztott érmeket az önkormányzat támogatásával kapták meg a versenyzők.

(tovább…)