‘Sport’ kategória archívum

NB III: január 8-án indul a felkészülés

2018. január 8. hétfő

CsepelFC, Mr.Gabee, Csepel.info

A Csepel FC felnőtt labdarúgó csapata a téli pihenőt követően január 8-án kezdi meg felkészülését a 2017/2018-as bajnoki szezon tavaszi etapjára. A jelenleg a tabella 8. helyét elfoglaló együttesünkre kemény, 8 hetes program vár a március 3-án esedékes rajtig.

A szakvezetés elkészítette a felkészülési tervet, melyben (előzetesen) 12-13 edzőmérkőzés szerepel, a korlátozott csepeli pályalehetőségek híján ezekre leginkább idegenben kerül sor. Az elképzelések szerint összemérjük tudásunkat a Budaörs, a Jászberény, a Csákvár, az MTK II, a Dunaharaszti, a REAC, az RKSK, a BMTE II, az Ikarusz, a Honvéd II, a Vecsés, az ESMTK, a THSE- Szabadkikötő és a Gyöngyös együtteseivel is. Természetesen előzetesen minden mérkőzés időpontjáról és helyszínéről tájékoztatást adunk.

Tragikus hír: elhunyt Császár Andor, a Csepel Búvár S.E. vezetője

2018. január 1. hétfő

Csepel.info

Mély megrendüléssel fogadtuk a felfoghatatlan hírt, hogy Császár Andor, de leginkább Csaszi, a Csepel Búvár S.E. vezetője tragikus hirtelenséggel itt hagyta a búvártársadalmat – adta közzé az Amphora Búvár Klub Facebook oldala december 30-án.

“Olyannyira az életünk része volt, hogy nem is tudjuk elképzelni a tájolást, versenyzést nélküle, hiszen a sportág olyan meghatározó mozgató rugója volt, hogy soha senkiben nem merült fel annak a lehetősége, milyen lehet nélküle…

(tovább…)

Schumacher – Négy év krónikája

2017. december 30. szombat

Formula. hu, Mr.Gabee

Ne számítsunk jó hírekre Schumival kapcsolatban!

Egy nem túl távoli és nagyon szomorú eseményt idéz fel mai évfordulós cikkünk: 2013-ban ezen a napon szenvedett életveszélyes síbalesetet Michael Schumacher, akinek állapotáról szinte semmit nem tudni azóta.
    1. december 29. 12 óra– Francia médiumok arról adnak hírt, hogy Michael Schumacher egy méribeli síbalesetben komoly fejsérüléseket szenvedett. A hétszeres világbajnok pilótát az RMC Sport értesülései szerint stabil állapotban vitte kórházba a mentőhelikopter, s bár komoly fejsérülést szenvedett, állapota „nem ad okot az aggodalomra.”

(tovább…)

Ünnepváró utánpótlás sikerek

2017. december 27. szerda

CsepelFc, Mr.Gabee, Csepel.info

A közelgő karácsonyi ünnepeket megelőzően akadt még néhány Csepel FC alakulat, akik a futballal töltötték idejüket különböző teremtornákon, s ha már ott jártak, nem távoztak üres kézzel. Az U9 tornagyőzelmet ünnepelhetett, míg U 17-es együttesünk ezüstérmet szerzett.

Az U9-es korosztályunk képviselői Ferencvárosban vendégeskedtek, ahol első osztályú klubok hasonló korú labdarúgóit utasították maguk mögé. (tovább…)

Kiemelkedő évet zártak a Csepeli DAC atlétái

2017. december 19. kedd

Csepel.hu

Évzáró rendezvényt tartott a Csepeli Diák Atlétikai Club a Bogrács vendéglőben, ahol beszámoltak az idei esztendő eredményeiről és jutalmazták a legjobb versenyzőket. Idén még sikeresebben szerepeltek a csepeli diák atléták, mint tavaly.

Szeptembertől az egyesület új elnöke Vágó Imréné lett. Megemlékeztek a 2015-ben elhunyt Deák Balázsról, aki az egyesület alapítója volt. Az eseményen megjelent Ábel Attila alpolgármester, Morovikné Fülöp Csilla, az Arany János Általános Iskola intézményvezetője, Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója, valamint 56 gyerek, akik a Csepeli DAC legeredményesebb versenyzői.

(tovább…)

Csepeli óvodások sportfesztiválja az ÁMK-ban

2017. december 18. hétfő

Csepel.hu

A csepeli óvodások számára rendezett ügyességi és labdarúgó találkozót a Csepel Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) a Nagy Imre ÁMK felújított tornacsarnokában december 16-án. Az eseményt a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt a Grassroots Fesztivál Bozsik intézményi program keretében bonyolították le.

Az év végi záró sportbemutató jó alkalmat kínált arra, hogy a szülők jelenlétében a gyerekek különféle közös játékokon vegyenek részt és barátságok köttessenek.  A jó hangulatú találkozót a csepeli önkormányzat támogatta.

(tovább…)

Sikeres évet zár a csepeli öttusa

2017. december 16. szombat

Csepel Öttusa, Mr.Gabee, Csepel.info

Az év vége közeledtével minden sportágban, – így az öttusában is- sort kerítenek a hagyományos évzáró rendezvényekre, ahol különféle díjak is gazdára találnak. Nagy örömünkre a Magyar Öttusa Szövetségben ez úttal is Simon Saroltát választották meg az Év Junior korú versenyzőjének, a Magyar Olimpiai Bizottság székházában pedig átvehettük a Hónap Műhelye szavazáson elnyert Közönségdíjat.

Az alábbiakban a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sajtóközleményét olvashatják. (tovább…)

Csepel Utánpótlás Sportegyesület: Nyílt levél Takács Krisztián részére

2017. december 14. csütörtök

Csepelutanpotlas.hu

Csepelutanpotlas.hu

Három éve halt meg Kun Jenő

2017. december 6. szerda

Csepelfc.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Forrás: CsepelFc

Forrás: CsepelFc

2014. deceber első napjaiban újabb taggal lett szegényebb a csepeli labdarúgó család. Elhunyt Kun Jenő a Csepel SC egykori labdarúgó szakosztályának vezetője majd elnökhelyettese.

Fotón balról jobbra: Rottenbiller István, Losonci Flórián, Kun Jenő, Báthory János, Keszthelyi Mihály

A Csodakút Óvoda nyerte a Mikulás Kupát

2017. december 5. kedd

Csepel.hu

Tizedik alkalommal rendezték meg a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában a csepeli óvodások játékos sportvetélkedőjét, a Mikulás Kupát, ahol mintegy 240 óvodás versenyzett.

A Mikulás Kupa idén kétszeres jubileumi évfordulóhoz érkezett: a verseny már 25 éves hagyományra tekint vissza, a Nagy Imre ÁMK tornacsarnoka pedig 2007 óta házigazdája a vetélkedőnek. Az idei vetélkedő azért marad emlékezetes, mert a már felújított tornacsarnokban lehetett megrendezni. (tovább…)