‘Sport’ kategória archívum

Osztatlan sikert aratott a Fit-Kid Dance verseny

2012. április 3. kedd

Csepel.hu

Az országos Fit-Kid Dance versenynek első alkalommal adott otthont kerületünk, s a rendezvény – a látottak alapján- jobban nem is sikerülhetett volna.

Hosszú idő után ismét zsúfolásig megtelt a Csepel SC Alapítvány sportcsarnoka, ahol a profi szervezőmunkának is köszönhetően rég nem látott körülmények között látták vendégül a fitnesz verseny résztvevőit. (tovább…)

Ismét találkoztak az Aranycsapat tagjai

2012. március 30. péntek

Csepel.hu

Az Aranycsapat Öröksége Alapítvány és a Magyar Labdarúgó Szövetség a Régi Sipos étteremben látta vendégül az Aranycsapat legendás játékosait, köztük a Csepel egykori 12-szeres válogatott labdarúgóját, kerületünk díszpolgárát, az örökifjú Tóth II. Józsefet.

Az Aranycsapat Öröksége Alapítvány egyik célja, hogy a magyar labdarúgás legsikeresebb időszakának méltatlanul elfeledett labdarúgói is megkapják ugyanazt a tiszteletet és megbecsülést, mint a korszak legnevesebb labdarúgói. A Régi Sipos étteremben tartott találkozón az Aranycsapat keretének tagjai közül Buzánszky Jenő, Várhidi Pál és Tóth II József vett részt, míg az MLSZ-t Dunai Antal elnöki tanácsadó, valamint Borbély Zoltán, a Jogi- és Sajtóosztály vezetője, az Aranycsapat Öröksége Alapítvány felügyelő bizottságának elnöke képviselte. (tovább…)

Raffael Sándor magára vállalta a gyilkosságot

2012. március 30. péntek

Index

A TV 2 korábbi interjúja Raffael Sándor védőjével, aki szerint “szerencsétlen eset” volt a szíven szúrás

Magára vállalta Marian Cozma megölését az utolsó szó jogán felszólalva Raffael Sándor pénteken a Győri Ítélőtáblán.

“Nagyon sajnálom, ami történt, senkinek nem akartam a halálát” – mondta a férfi, akit az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság tavaly júniusban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt azzal, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat. Hozzátette: “én vagyok egyedül felelős Marian Cozma haláláért”. (tovább…)

Minden idők legnagyobb övvizsgája a Halker-KiralyTeamnél

2012. március 30. péntek

Csepel.info

Agy korábbi kép egy korábbi sikerről a sok közül

Megnyugtató biztonságban tudhatjuk az utánpótlás-nevelést a Halker-KiralyTeamnél, hiszen a csepeli Akadémia eddigi legnagyobb létszámú övvizsgájának 62 növendék vágott neki csütörtök délután.

A megszokott családias hangulatban telt az első félévet záró megmérettetés, amelyet Király István, a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia elnöke és vezetőedzője személyesen vezényelt le a teljes edzői kar segítsége mellett. A vizsgázók Balázs Jácint („Jácint bácsi”) ovis haladó és kisiskolás haladó, valamint Jároszkievicz Krisztián („Törpe”) kisiskolás versenyző csoportjaiból kerültek ki, így a legfiatalabb harcosok, akik ezen napon próbára tették tudásukat, alig töltötték be 5. életévüket. (tovább…)

Tizenhárom magyar állomás a londoni metróban – három csepeli sportolóról is neveznek el megállót

2012. március 29. csütörtök

MTI, Sportgéza

Az Olimpiai Legendák Térképével új arculatot kapott a londoni metróhálózat: az idei nyári játékok városának 361 földalatti állomása az újratervezés után ötkarikás bajnokok, illetve további világhírű sportolók nevét viseli. Az új térképen Picadilly Circus, Baker Street és Knightsbridge helyett van például Michael Phelps vagy Carl Lewis állomás, de 13 magyarról is neveztek el megállót.

Állomást kapott Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Bozsik József, Czibor Zoltán, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Takács Károly, Balczó András, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf és Papp László Londonban.

“Nagy viták voltak, néhány helyen az utolsó pillanatban változtattunk, de elégedettek vagyunk a végeredménnyel: több tucat nemzet képviselteti magát, a 2012-es játékok minden sportága jelen van, és minden idők legnagyobb olimpikonjai közül kettő, Muhammad Ali, illetve Phelps fogadja az utazókat az Olimpiai Parknál, Stratfordban” – fogalmazott közös közleményében a két tervező, Alex Trickett és David Brooks. (tovább…)

Sportos-táncos hétvége Csepelen

2012. március 29. csütörtök

Csepel.hu

A zene, a tánc, a torna és természetesen az ezeket ötvőző sportágak kedvelőinek kínál remek csemegét az előttünk álló hétvége Csepelen. Szombaton és vasárnap is bőven lesz alkalom megcsodálni a szebbnél szebb ruhákat, látványos koreográfiákat, illetve a fiatal tehetségek produkcióit kerületünkben.

Március 31-én a Csepel SC Alapítvány sportcsarnokában rendezik meg az Országos Fit-Kid Danc elnevezésű versenyt. A 2005 óta létező műfaj a Magyar Fitness Szövetség égisze alatt működik azon gyerekek számára, akik könnyített szabályrendszerben szeretnének hódolni kedvenc sportjuknak. A verseny délelőtt 10 órakor kezdődik és várhatóan 17 óráig tart majd. (tovább…)

Pagoda-Joma Kupa a Csepeli Halászi Focisuliban

2012. március 27. kedd

Csepel.info, Facebook

Bundabotrány: Kedd reggel újabb labdarúgókat állítottak elő

2012. március 27. kedd

Nemzeti Sport, Csepel.info

Két labdarúgót előállított ma reggel a fogadási csalások ügyében vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a Nemzeti Sport.

A fogadási csalások ügyében ma reggel előállított labdarúgók egyike az otthonából elvezetett S. Tamás, az NB II-es Szigetszentmiklósi TK középpályása – értesült a Nemzeti Sport. (tovább…)

Két fronton is a csepeliekért szólt a Magyar Himnusz

2012. március 26. hétfő

Csepel.info

Megosztva erőit, egyszerre két fronton is harcba szállt a hétvégén a csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia, mivel ugyanazon hétvégén került megrendezésre a German Open elnevezésű német nyílt világkupa és a horvát rendezésű szintén nyílt Makarska Open.

A csodálatos tengerpartjáról híres horvátországi üdülőparadicsomban megrendezett Makarska Openre idén is 12 ország közel 400 versenyzője látogatott el, akik között a Halker-KiralyTeam 3-szoros világbajnoka, Jároszkievicz Krisztián, a világbajnoki ezüstérmes Nagy Henrietta, valamint a két kiemelkedő tehetségű fiatal növendék, Bozók Szabolcs és Karácsonyi Dávid is ott volt. (tovább…)

Forgalmi változás a Corvin úti csomópontban március 27-étől

2012. március 26. hétfő

Csepel.hu

A Csepeli Gerincút I. ütemének kivitelezési munkái kapcsán 2012. március 27-én 8.00 órától a csepeli Corvin út – Kossuth Lajos utca csomópontban – a már meglévő korlátozások mellett -, a Kossuth Lajos utcából a balra kanyarodási lehetőség megszűnik.

A Kossuth Lajos utcában sávszűkítések mellett lezárják a szélső sávot a benzinkút oldalán. Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelemmel haladjanak át az említett útszakaszon!

csepel.hu