‘Sport’ kategória archívum

Sakk EB: Horváth Dávid az élmezőnyben

2012. augusztus 23. csütörtök

Csepel.hu

Az utánpótláskorú sakkozók Európa-bajnoksága zajlik augusztus 16-26. között Prágában. A Csepeli TK ifjú sakkozója, Horváth Dávid 3.5 pontjával az élbolyban foglal helyet.

Az esemény hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint eddig 5 fordulón vannak túl a versenyzők, és a 18 fős magyar küldöttség remekül teljesít a megmérettetésen – tájékoztatott az  eycc2012.eu (tovább…)

Káté Gyula edzőként folytatja

2012. augusztus 23. csütörtök

“Arról lekéstem, hogy profinak álljak”

Nemzeti Sport, Csepel.info

A Kátéval készített interjú megtekintéséért kattintson ide!

A 30 éves bokszoló négyszeres Eb- és kétszeres vb-érmesként fejezi be, döntésében fontos szerepet játszott az olimpiai kudarc – Londonban éremszerzésben reménykedett, de a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

„Harmincéves vagyok, arról lekéstem, hogy profinak álljak, az amatőrök között pedig már nem lenne értelme folytatni. Szerettem volna még egyszer, tizenegyedszer is országos bajnokságot nyerni, hogy csúcsot döntsek, de erről is lemondtam már – mondta a Nemzeti Sportnak Káté Gyula, aki edzősködni szeretne. – Még gondolkodom, merre induljak tovább. Először is megpróbálom befejezni a tanulmányaimat, már csak néhány tárgyam van hátra a szakedzői diploma megszerzéséig. Aztán szeretnék majd edzősködni is, úgy érzem, hogy így tudom megfelelően lezárni a pályafutásomat.” (tovább…)

Mestermérleg a budafoki döntetlen után

2012. augusztus 22. szerda

Csepelfc.hu, Csepel.info

Az első fordulót követően a Csepelfc.hu arról kérdezte Gabala Krisztiánt, a csapat vezetőedzőjét, hogy miként értékeli a budafoki mérkőzést, amely 2-2-es döntetlenre végződött.

– Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert nem csak az ellenféllel kellett megküzdenünk, hanem saját magunkkal is. Gondolok itt például olyan tényezőkre is, hogy 4 játékosunk most játszotta élete első felnőtt tétmérkőzését.  (tovább…)

Ajánló – Kovács Attila és Káté Gyula a szerdai Nemzeti Sportban

2012. augusztus 22. szerda

Nemzeti Sport, Csepel.info

Hányingerrel kel és fekszik, több százezres gáztartozása van, a közös költséget sem tudja fizetni… Kovács Attila, a nyolcvanas évek ünnepelt, majd a bundabotrány miatt elmeszelt kapusa kilátástalannak tartja a jövőt: volt már raktáros, utazási iroda képviselője, árult grillcsirkét.

Na de miért ábrándult ki ennyire az életből a Csepel egykori híres játékosa? Miért nem ad neki még egy esélyt a magyar futball? Miért kell ötvenhat esztendősen a puszta megélhetésért harcolnia? S mi tartja még életben? A megrendítő interjút elolvashatja a szerdai Nemzeti Sportban. (tovább…)

Öttusa: Zs. Tóth Anna remekelt Varsóban

2012. augusztus 21. kedd

Csepel.hu

A korosztályos magyar öttusa válogatott Lengyelországban szerepelt az elmúlt hétvégén. A nemzeti együttest erősítő csepeli Zs. Tóth Anna nyakába egy arany és két bronzérem is került.

Az augusztus 16-19. között rendezett, hivatalos nevén „Youth B” Európa-bajnokságon egyéniben a harmadik helyen ért célba a Csepeli Öttusa és Vizi Sport Egyesület üdvöskéje, 3688 pontot szerezve, a második török Ozyuksel (3732 pont) és a végső győztes brit Eilidh Prise (3736 pont) mögött. A magyarok közül Józan Beáta a 9. (3600 pont), Ormándi Rebeka a 16. (3524 pont) és Palkovics Karolina a 26. (3452 pont) helyen végzett. (tovább…)

Kajak-kenu OB: kenuban az élbolyban a Csepel

2012. augusztus 20. hétfő

Csepel.hu

Szolnok ad otthont a kajak-kenu országos bajnokságnak, ahol több olimpiai érmes is vízre szállt és dobogós lett, de a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület sportolói is kitettek magukért. Kenu 4-es 1000 és kenu 2-es 500 méteren két csepeli egység is dobogós lett.

Az augusztus 17-e és 19-e között sorra kerülő három napos viadalon, az első napon az 1000 méteres számokban álltak rajthoz a versenyzők. A csepeli Kiss Tamás C-1-ben a 3. helyen ért célba, az MTK-s Varga és a győri Nagy Péter mögött. A C-4-es döntőbe két csepeli egység is bejutott: végül a Györe Attila, Dóczé Ádám, Androkity Marcell, Jakus Zoltán alkotta négyes a 2., míg a Kiss, Korisánszky Péter, Csabai Edvin, Korisánszky Dávid összeállítású kék-piros egylet a 3. helyen ért célba. (tovább…)

Berki brit ellenfele szerint őt illeti az arany

2012. augusztus 20. hétfő

Hír24

A londoni lólengő-döntő összefoglalója

Louis Smith szerint rossz a pontszámítási rendszer, és nem Berki Krisztiánt, hanem őt illeti a lólengés londoni olimpiai aranya. A brit nemcsak a lovon, de azon kívül is mindent megtett azért, illetve még most is azon mesterkedik, hogy valahogy megszerezze a Berki Krisztián által megnyert olimpiai aranyérmet.

A szigetországi tornász már a lólengés olimpiai döntője előtt próbált nyomást helyezni a pontozókra, már a finálé előtt azt nyilatkozta úton-útfélen, hogy neki kell lennie az olimpiai bajnoknak. (tovább…)

Pontot szerzett a Csepel FC Budafokon

2012. augusztus 19. vasárnap

A Szigetszentmiklós kikapott az NB II -ben

Csepelfc.hu, Csepel.info

Nagyításért kattintson a képre!

Pontot szerzett, de a mutatott játék alapján lehet úgy is fogalmazni, hogy csak egy pontot szerzett a Csepel FC Budafokon. A mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben és jóval gólratörőbben játszottunk, mint az ellenfél, mégis mi futottunk az eredmény után.

A hazaiak góljaira előbb Plausin 7 méteres lövésével, majd a végjátékban a csereként debütáló újonc Leo büntetőből szerzett góljával sikerült elhozni legalább egy pontot a Promontor utcából. Az új felállásban első tétmeccsét játszó csapatunktól joggal búcsúzott a szép számú csepeli szurkolósereg a “szép volt fiúk” rigmussal. (tovább…)

BNLC Csepel – 1. FC Femina 2-5 (0-2)

2012. augusztus 18. szombat

Csepelfc.hu

Bubcsó Norbert csapata ezúttal is cserejátékos nélkül játszotta végig a mérkőzést, és sajnos a női NB I egyik meghatározó csapata, a patinás Femina ellen nem is sikerült a bravúr, a vendégek végig mezőnyfölényben játszottak.

A BNLC-nek szinte csak kontrákból voltak lehetőségeink, amelykből Nagy-Peti Kitti és Csiszár Henrietta révén kettőt sikerült kihasználnunk. A vendégek ötször is eredményesek voltak, győzelmük teljes mértékben megérdemelt. (tovább…)

Gyászol a csepeli pingpong

2012. augusztus 17. péntek

Csepel.hu

Elhunyt Jambrik Ferenc a XXI. kerületi asztalitenisz sport egyik közismert, és tiszteletreméltó alakja- tájékoztatott a Csepel-Sziget SE. A sportembert, aki sokáig a Pest-megyei Asztalitenisz Szövetség egykori főtitkára is volt, augusztus 3-án, 85 éves korában érte a halál.

Jambrik Ferenc a 90-es évek elején Dunaújvárosból került fel Csepelre, ahol a Budapest II. osztályában szereplő Papírgyár csapatához igazolt. Az aktív játék mellett az utánpótlással, azaz a gyerekekkel is elkezdett foglalkozni, átadva nekik a sportággal kapcsolatos tapasztalatait. (tovább…)