‘Civil szervezetek’ kategória archívum

10 embert vittek be a felvonulásról

2012. július 9. hétfő

TV2, Index

Olvasóink kérésére két beszámoló a melegfelvonulásról, melyen – többek között – balliberális felvonulók jobbikos melegtagozatként próbálták hergelni a jobbikosokat, a jobbikosok közül pedig volt, aki az egyik rendőrkutya fejberúgásával vezette le a feszültséget. Felvonulók és ellentüntetők a TV2 és az Index videóján.

Egy kézbe került a Rákóczi Kert működtetése

2012. június 29. péntek

Csepel.hu

A csütörtöki csepeli képviselő-testületi ülésen tárgyalták meg azt az előterjesztést, amely lehetővé teszi, hogy a Rákóczi Kert működtetése és fenntartása egy kézbe kerüljön. A rendelet hosszú, több mint egy évtizedes vitáknak és a Civil Házban működő szervezetek akadályoztatásának vetett remélhetőleg véget. Még a rendelet megalkotása előtti héten is volt egy olyan konfliktus, amely többet nem fordulhat elő. A probléma megoldását az MSZP nem támogatta.

2012. június 22-én, pénteken az interneten meghirdetett Csepeli Civil Piknik résztvevői nem tudták megtartani harmadik rendezvényüket a Rákóczi Kertben, mivel a területen ezzel egy időben, szabályos közterület-foglalási engedéllyel családi napot tartottak a közterület-felügyelők. A 10-15 fős civil társaság egy könnyed szalonnasütésre gyűlt volna össze, de a tervezett programot így nem tudták végrehajtani. A sajnálatos esetből hamar politikai konfliktus lett, miután kiderült, hogy a civilek politikusok is voltak, akik a történteket politikai támadásnak minősítették. (tovább…)

Álcivil álbalhé a Rákóczi kertnél

2012. június 25. hétfő

Csepel.info

Nagy Szilveszter egészen biztosan több időt töltött el kisfilm-készítéssel, mint a rendezvény bejelentésével

Nem kért közterület-foglalási engedélyt Nagy Szilveszter az általa “civil piknikként” meghirdetett rendezvényére – értesült a Csepel.info. A 2010-ben MSZP-s képviselőjelöltként politizáló Nagy jelenleg a Gyurcsány-párt aktivistája és civil aktivista, Szenteczky János vezérigazgatósága idején pedig – sok párttársához hasonlóan – a Csevakban kapott jól fizető állást.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a politikusnak a korábbi munkahelyéből eredően, valamint a civilként és a pártaktívaként szervezett rendezvények alapján is pontosan tudnia kellett, hogy milyen engedélyre van szüksége a “civil piknik” megtartásához. Információink szerint még jelezték is neki, hogy ingyenesen vehetik igénybe a tűzrakó helyet, de az közterület: a politikus a közterület-foglalási engedélyt mégsem kérte ki. Majd amikor azzal szembesült, hogy a helyszínen senki nem várja, és nem sokkal korábban szabályosan bejelentett rendezvény is volt, hisztérikus hírt adott az interneten a civilek üldöztetéséről. (tovább…)

Vásár a Vöröskeresztben

2012. június 21. csütörtök

Csepel.info

A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint a júliusi vásárnál nem lesz elővásárlási lehetőség.

csepel.info

Születésnap tortával, faültetéssel

2012. június 11. hétfő

Helyi Téma

13. születésnapját ünnepelte a Csepeli Alkotó Fórum. Az alkotóművészek természetesen a Kvasznay Galériában, és tortával ünnepeltek, de az elmaradhatatlan faültetés is fontos része a születésnapnak.

1999-ben alakult meg a Csepeli Alkotók Fóruma. Az alapítók egymást jól ismerő csepeli képzőművészek, a választott szenvedélyük iránti rajongás a mai napig egy összetartó közösséget kovácsolt belőlük. (tovább…)

Határ a csillagos ég!

2012. május 31. csütörtök

Helyi Téma

A Csepeli Csillagászati Szakkört amatőr csillagászok hozták létre, azzal a céllal, hogy a Csepeli Munkásotthon tetején lévő csillagdát újra működő képessé tegyék. Bár sokan a kerületben azt sem tudják, hogy létezik ez a csillagda.

A Csillagászati Szakkör 2010-es indulása sok munkával járt. Ez alatt főleg a tisztasági festést, és a karbantartást kell érteni. (tovább…)

Lakihegyen vendégeskedtek a csepeliek

2012. május 29. kedd

Csepel.hu

A Lakihegyi Szabadidősport Egyesület meghívására „Duna-parti Gyerek-parti”-ra kaptak meghívást a csepeli Mátyás Király Általános Iskola növendékei és tanárai a Mezővári szigeten elterülő rétre, május 26-án.

Dóka Györgynek, az intézmény igazgatóhelyettesének beszámolójából kiderült, hogy szombaton már reggel 8-kor gyülekeztek gyerekek, felnőttek, és tanárok a Mátyás iskola udvarán. A kirándulásra mintegy 40 fős társaság jött össze, s vágott neki az útnak, kerékpárral, autóval, illetve autóbusszal. A biciklisek Dóka György, míg a kényelmesebb – buszos- utazást választók, Scherer Aranka és Orosz László tanárok vezetésével vették az irányt Lakihegy felé. (tovább…)

Te Szedd! – Összefogás a tiszta Magyarországért, a tiszta Csepelért

2012. május 28. hétfő

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

Önöket is zavarja, hogy országszerte szemetesek az utcák, a parkok, erdőket önt el a szemét? Itt az alkalom, hogy közösen tegyünk ellene! Bizonyítsuk be, hogy a szemétszedés is lehet közösségi élmény!

Várjuk a csepelieket – korra való tekintet nélkül – június 2-án 8.30 órakor a Radnóti Miklós Művelődési Ház elé (1214 Budapest, Vénusz utca 2.). Tegyük szebbé, tisztábbá Csillagtelepet!

Kesztyűről és zsákról gondoskodunk.

VI. csepeli gyermekmajális a pláza parkolójában

2012. május 25. péntek

Csepel.info

Amikor a kutyák táncra perdülnek

2012. május 21. hétfő

Csepel.hu

Tud-e a kutya táncolni? Valószínűleg sokan éppen erre voltak kíváncsiak, akik ellátogattak a csepeli Alfa Kutyakiképző Iskola bemutatójára és versenyére, amelyet a papírgyár melletti szabad területen rendeztek meg vasárnap.

Az esemény fő attrakciója a hazánkban még kevésbé ismert dog dancing verseny volt, amely magyarul kutyatáncot jelent. Ám el kell oszlatni a feltevést, hogy a kutyák maguktól perdültek táncra; valójában a gazdájukkal együtt mutattak be ügyesen megkoreografált lépéseket, amelyeket zenére adtak elő. Bizonyos kellékeket is használhattak, így például szalagokat vagy labdákat, amelyekkel színesítették a programot. (tovább…)