‘Európai Unió’ kategória archívum

Orbán Viktor: Magyarország a legvédettebb európai ország

2016. március 4. péntek

Magyar Idők

Orbán Viktor: Magyarország a legvédettebb európai ország

Jobb külön-külön cselekedni, mint együtt tétlennek lenni – reagált Angela Merkel szavaira a kormányfő. Magyarország időben lépett, ezért ma a legvédettebb európai ország – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő – akit „a nemzeti különutakat” bíráló Angela Merkel német kancellár szavairól kérdeztek – hangsúlyozta: Magyarország volt az első nemzetállam, amely önállóan cselekedett, ezért ma Magyarország a legvédettebb állama az EU-nak, amely viszont tétlen. Szerinte egyébként a migránshelyzet és Brüsszel tehetetlensége a jobb jövőt, a fejlődés lehetőségét veszélyezteti. Megjegyezte azt is, hogy a migránsokkal szembeni hazai védekezés teljes költségét Magyarország állja, az EU nem segít.

(tovább…)

Megtámadtak egy sofőrt Calais-nál

2016. március 3. csütörtök

Magyar Idők

Megtámadtak egy sofőrt Calais-nál

Miután a hatóságok elkezdték felszámolni a calais-i menekülttábort, a migránsok zavargásokba kezdtek. Ennek során támadtak meg hétfőn egy brit teherautó-sofőrt, akit kórházba kellett szállítani. A sofőr elmondta, utólag sem fogja játszani a macsót, rendesen összecsinálta magát a félelemtől, azt hitte, meghal, amikor a menekültek vascsövekkel törték be a szélvédőjét. A kamionban milliós kár keletkezett.

A Guardian közzétett egy videót is a migránsok támadásáról, az incidens 4:40 után látható.

(tovább…)

Ausztrál tévések stockholmi kálváriája

2016. március 2. szerda

Magyar Idők

Ausztrál tévések stockholmi kálváriája

Maszkos férfiak megtámadtak egy ausztrál forgatócsoportot Stockholmban. A beszámoló szerint a 60 Minutes című műsort készítő stáb a svéd főváros Rinkeby negyedében forgatott, mikor egy bevándorló keresztülhajtott az egyik operatőr lábán, amint az kiszállt a kocsiból, és számonkérte rajtuk, miért készítenek anyagot a főként bevándorlók lakta városrészben.

Ezt követően rendőrök jelentek meg, akik felhívták a figyelmet, hogy nem kísérhetik el az ausztrálokat mindenhová, mert azt a helyiek provokációként fognák fel. A Liz Hayes veterán újságíró által vezetett stáb Rinkeby ismert központi teréhez ment, ahol a helyiek arról beszéltek, mennyire szeretnek itt élni, a sok kultúra forgatagában. A rendőrök távozásakor azonban a stáb szerint megváltozott a hangulat, és maszkos férfiak vették körbe az ausztrálokat. Egy operatőrnek kiverték a fogát, a kamerába egy üveget hajítottak, majd otthagyták őket. Az ausztrálok értesítették a Kilences csatornát, ahol dolgoznak, és úgy döntöttek, hogy Svédországban maradnak, folytatják a munkát.

(tovább…)

Faltörő kossal törtek be a migránsok Macedóniába

2016. március 1. kedd

300 főből álló migránscsapat erőszakkal tört be

888

Faltörő kossal törtek be a migránsok Macedóniába

Faltörő kossal törtek be a migránsok Macedóniába

Kidöntötték a kerítés egy részét a migránsok a görög-macedón határon hétfő délelőtt, macedón rendőrök könnygázzal próbálták visszaszorítani őket, de sokan átnyomultak macedón területre.

Mivel a balkáni ország lezárta útvonalait ezért a határon 6-8 ezer menekült torlódott fel. Az Iraki, szíriai, afgán menekültek út-jelzőtáblákból eszkábált „faltörő kossal” bedöntötték a macedón kerítést.
(tovább…)

Feltorlódtak a migránsok Görögországban

2016. február 28. vasárnap

Euronews, Mandiner

Görög_m_feltorlodtak

Eddig több mint egymillióan érkeztek, és az előrejelzések szerint további 5-6 millióan kelnek idén útra Európába

A nyugat-balkáni országok egy hete már csak napi 580 menedékkérőt engednek be, Görögországba viszont továbbra is napi kétezren érkeznek.

A görög-macedón határon hatezren torlódtak fel, és a sajtó szerint további 25 ezren bolyonganak az országban.

(tovább…)

Nő az illegális migránsok száma a szerb-magyar határon

2016. február 27. szombat

Fidesz.hu

Nő az illegális migránsok száma a szerb-magyar határon

Emelkedik szerb-magyar határon illegálisan bejutni szándékozó migránsok száma: januárban 500-an, február 15-ig 650-en, az elmúlt tíz napban pedig átlagosan 110-en próbálkoztak naponta – mondta Bakondi György szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a kormány felkészült arra, hogy a menedékkérők új útvonalakon próbálnak majd bejutni Európába. Ha ez előfordulna, akkor rövid időn belül megtennék azokat a biztonsági intézkedéseket, amelyeket korábban a szerb-magyar és a horvát-magyar határon bevezettek – közölte.

(tovább…)

A finn rendőrség tanácsai a migránsok szexuális erőszakára

2016. február 25. csütörtök

Megrohamozták a migránsok a Csalagutat

ATV, Hirado.hu

A finn rendőrség tanácsai

Miután a paprika spray használata illegális Finnországban, a finn rendőrség egy kisebb filmben próbál meg tanácsokat osztani, hogyan kell védekezni a nemi erőszak ellen. Az útmutató meglehetősen abszurdra sikeredett.

Miután egyre gyakoribbá váltak a bevándorlók számának a növekedésével a skandináv államokban a molesztálások, zaklatások száma az Oulu-i rendőrség egy útmutató videót tett közzé: Mi a teendő akkor, ha meg akarnak erőszakolni?  (tovább…)

Bloomberg: Magyarország már befektetésre ajánlott az országkockázat alapján

2016. február 25. csütörtök

Mandiner

153998_fellendules

A Bloomberg által idézett elemzők egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a kormányzat lépéseinek köszönhetően Magyarország kikerülhet a bóvli kategóriából és a hitelminősítők a befektetésre ajánlott országok közé sorolhatják. Ennek fő okaként többek között az államadósság csökkentését, a költségvetési hiány alacsonyan tartását és a jó növekedési kilátásokat nevezik meg.

Két hét van hátra addig, amíg a nagy hitelminősítők elkezdik újraértékelni a Kelet-Európai országok államadósságát. A CDS-felárak (országkockázati mutató) alapján a Moody’s hitelminősítőnél már befektetésre ajánlott kategóriát, Baa3-as osztályzatot indokolna hazánk számára. Magyarország ugyanis Ba1-es, bóvli minősítést kapott még 2011-ben — írja a Bloomberg. 

(tovább…)

A legfontosabb feladat a kötelező betelepítési kvóta elhárítása

2016. február 22. hétfő

Fidesz.hu

A legfontosabb feladat a kötelező betelepítési kvóta elhárítása

Nem fogadjuk el a kötelező betelepítési kvóta egyedi döntését, és azt sem, hogy ebből a későbbiekben egy általános szabályozási elvet és megoldást építsenek fel – jelentette ki Orbán Viktor a parlamentben.

A múlt heti uniós csúcson szóba került a migrációs helyzet is. 2015 nehéz év volt, nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió számára is; milliós nagyságrendben, ellenőrzés nélkül azonosítatlan és ismeretlen néptömegek jelentek meg a kontinens és Magyarország déli határainál – idézte fel napirend előtti felszólalásában a kormányfő. Emlékeztetett, a magyar válasz 2015-ben világos és érthető volt: ellenőrzés, azonosítás, megállítás és visszafordítás, ahogyan a schengeni szerződés előírja. Ez ugyan költséges, nehéz, de sikeres és eredményes védekezési módszernek bizonyult eddig, és ezt fenn kívánjuk tartani a jövőben – fűzte hozzá.

(tovább…)

Schulz: Magyarország nem fogad be menekülteket

2016. február 21. vasárnap

Origo

Magyarország nem fogad be menekülteket

Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

(tovább…)