‘Honvédség’ kategória archívum
2020. november 16. hétfő
Hétfőtől a katonák részt vesznek a közrend, köznyugalom, közbiztonság fenntartásában – erről a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt hétfőn Budapesten, a Jászai Mari téren tartott sajtótájékoztatóján.
Németh Szilárd azt mondta: a katonák részt vesznek veszélyhelyzeti szabályok, valamint a kijárási tilalom szabályainak ellenőrzésében, továbbá az egészségügy működőképességét is segítik.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Közterületek, Németh Szilárd kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2020. október 23. péntek
Csepel.hu
A belvárosi eseményekhez sok csepeli csatlakozott, majd másnap a kerületben is eldördültek a fegyverek. A felkelők először a rendőrségnél, utána pedig a Tanácsház tér másik oldalán lévő Katonai Kiegészítő Parancsnokságnál követelték a bent lévő fegyverek átadását: nem jártak sikerrel. A bent tartózkodó karhatalmistákat a gyár védelmére érkező szovjet harckocsik segítségével tudták csak kimenteni.
26-án – fegyveres összecsapás nélkül – került a felkelők kezére a csepeli kapitányság, az irányítást Buri Istvánra bízták. A Sorn Károly vezette királyerdei felkelőcsoport a Szent István úti, 170-es iskola légópincéjében rátalált Kalamár Józsefre, a kerület közutálatnak örvendő tanácselnökére. Elindultak vele a rendőrségre, azonban útközben az egyikőjük hátulról agyonlőtte. Másnap a Csepel Műveket akarták fennhatóságuk alá vonni, de a gyári őrség megerősítésére kiérkező harckocsizó egységek, a kiskunhalasi 2. zászlóalj és az ávósok elűzték a felkelőket, visszavették tőlük a már elfoglalt középületeket.
(tovább…)
Beküldve a(z) Ünnepek, Csepel, Csepel retro, Csepel-sziget, Csepel.info, Gyász, Honvédség, Megemlékezés, Tájékoztatás, Társadalom, Történelem kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2020. szeptember 17. csütörtök
Egyre növekvő a nyomás a déli határzáron, amely azonban betonbiztosan őrzi Magyarország és Európa határait – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki ülése után a testület elnöke Hercegszántón.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: ahhoz, hogy meg lehessen őrizni Magyarország, illetve Európa működőképességét, békéjét és biztonságát, fel kell tartóztatni a migránsokat, a koronavírus okozta járványhelyzetben pedig ez különös jelentőséggel bír, az illegális bevándorlók legtöbbje ugyanis a pandémia gócpontjainak számító területekről érkezne Európába.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Migráció, Németh Szilárd kategóriába | 8 hozzászólás »
2020. augusztus 4. kedd
Németh Szilárd: A baloldal nemcsak a védekezésben részt vevőket támadja, nemcsak kamuvideókat gyárt, még az emberek szabad véleménynyilvánítását is meg akarja akadályozni, amiből a Soros-szervezetek mindig kioktatnak minket.
A baloldal nemcsak a védekezésben részt vevőket támadja, nemcsak kamuvideókat és álhíreket gyárt, még az emberek szabad véleménynyilvánítását is meg akarja akadályozni – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Hangsúlyozta, a honvédség speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével vesz részt a kormány gazdaságvédelmi akciótervében, az állami munkahelyteremtésben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Németh Szilárd, Országgyűlés, Társadalom kategóriába | 4 hozzászólás »
2020. július 1. szerda
A koronavírus-járvány elleni védekezés során a katonai szervezetek végig gyorsan és rugalmasan reagáltak, mindig sikerült lépést tartaniuk az adott helyzettel, a meghozott intézkedések működőképesek és aktuálisak voltak – hangzott el július 1-jén az Országgyűlésben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Németh Szilárd, Nemzetpolitika, Országgyűlés kategóriába | Egy hozzászólás »
2020. június 21. vasárnap
Sok, nálunk gazdagabb és fejlettebbnek gondolt ország megirigyelhette az elmúlt három hónapban Magyarországot. Bebizonyosodott, hogy a fegyelmezett állampolgárok összefogása, a kormány gyors, hatékony és felelős döntései, az elkötelezett egészségügyiek, honvédek, rendőrök ereje gyakran többet ér a pénznél – mondta a Demokratának Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, a Fidesz alelnöke.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Németh Szilárd, Országgyűlés, Társadalom kategóriába | 25 hozzászólás »
2020. június 18. csütörtök
A déli határszakasz hercegszántói határvédelmi bázisára és a műszaki határzárhoz látogatott Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, június 18-án, csütörtökön.
Látogatása során a parlamenti államtitkár tájékozódott a helyzetről a déli határszakaszon szolgáló katonáktól, meghallgatta Legoza Bálint ezredes, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék parancsnokának és Torma Sándor rendőr ezredes, a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettesének jelentését, valamint találkozott a határvédelmi szolgálatot ellátó járőrökkel is, akik a szárazföldi és vízi útvonalat őrzik és biztosítják.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Németh Szilárd, Országgyűlés, Társadalom kategóriába | 4 hozzászólás »
2020. június 12. péntek
Második világháborús amerikai légibombát hatástalanítottak a Magyar Honvédség tűzszerészei június 11-én, csütörtökön Budapesten, Ferencvárosban.Az 500 kilogrammos robbanótest június 5-én, a Kvassay Jenő út és a Duna közötti zárt építési területen került elő.
A Magyar Honvédség tűzszerészei nem sokkal 23 óra előtt sikeresen hatástalanították a robbanószerkezetet. Debrődi Péter őrnagy, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerész műveleti főnöke a helyszínen elmondta: a bomba vetett állapotban került elő, fenék- és orrgyújtóval szerelve.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Honvédség, Németh Szilárd, Társadalom kategóriába | 3 hozzászólás »
2020. május 31. vasárnap
Május utolsó vasárnapján, a magyar hősök napja alkalmából Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes dr. Kovács Vilmos ezredessel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokával és Talabos Tibor ezredessel koszorúzott Csepelen, az első világháborús emlékműnél.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Megemlékezés, Németh Szilárd, Társadalom, Történelem kategóriába | Egy hozzászólás »