Egyre nagyobb a nyomás a déli határzáron

Egyre növekvő a nyomás a déli határzáron, amely azonban betonbiztosan őrzi Magyarország és Európa határait – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki ülése után a testület elnöke Hercegszántón.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: ahhoz, hogy meg lehessen őrizni Magyarország, illetve Európa működőképességét, békéjét és biztonságát, fel kell tartóztatni a migránsokat, a koronavírus okozta járványhelyzetben pedig ez különös jelentőséggel bír, az illegális bevándorlók legtöbbje ugyanis a pandémia gócpontjainak számító területekről érkezne Európába.

Nem engedhető meg, hogy a migránsok behurcolják és szétterjesszék a kórt – ami ellen már hónapok óta folyik a küzdelem -, mert az gyakorlatilag az ország leállásához vezetne – hangsúlyozta a politikus.

Emlékeztetett, “éppen öt éve annak, hogy terrortámadás érte Magyarországot, és az illegális bevándorlók jól szervezetten, vezetetten, illetve felkészülten megostromolták a röszkei határátkelőhelyet”. Ennek hatására mára már mintegy 240 kilométeren több mint ezer katona védi – határőrizeti feladatokat ellátó rendőrökkel közösen – a déli határt; munkájukat 180 gépjármű is segíti, valamint minden olyan modern felderítőeszköz, amely éjjel-nappal, szárazföldön, vízen és levegőben egyaránt hazánk biztonságát szolgálja – fűzte hozzá.

Németh Szilárd kiemelte: a határkerítésen tapasztalható egyre növekvő nyomást a statisztikai adatok is jól alátámasztják, hiszen az év elejétől 3372 esetben összesen 15 009 embert fogtak el vagy tartóztattak fel a szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök. Ezek az adatok pedig már most meghaladják az elmúlt év azonos időszakában tapasztaltakat. Az elmúlt három hónapban naponta 68 ember jött át a határzáron, míg az elmúlt harminc napban már napi 71 – tette hozzá.

Az államtitkár szerint “a szervezetten ideérkező migránsok, és az őket biztató Soros által fenntartott NGO-k, valamint a baloldali politikusok közösen támadják Magyarországot”, a határzárnál fizikálisan, Brüsszelből pedig szintén minden elképzelhető módon: kettős mércét alkalmazva, valamint a kerítés felszámolását és a kötelező kvóta bevezetését erőltetve.

Forrás: Fidesz.hu

8 hozzászólás “Egyre nagyobb a nyomás a déli határzáron” bejegyzésre

  1. Gary Ridgeway szerint:

    A felsőbbrendű maszk nélkül… Ez mennyire fidesz. 😁👏👍

  2. kismiska szerint:

    Tényleg nagyobb lett a nyomás,N.Sz.adatai szerint napi 3 fővel.
    A “nagy nyomás” miatti fokozott védelem ellenére a migránsok a kerítéstől ~5 méterre rendszeresen alagutakat tudnak ásni,feltűnés nélkül elszállítanak több tonna földet és nem veszik észre a járőrök…
    Afganisztánban már rég bombát dugtak volna a járőrök alá ilyen figyelem mellett.

  3. Nagyapó szerint:

    kismiska! Nálunk szólásszabadság van. Mindenki annyi hülyeséget ír amennyit akar, maga is.
    kismiska! Honnan veszi a napi 3 főt, amikor Németh államtitkár 68 ill.71 embert mondott?
    kismiska! Afganisztánból hová ásnának alagutat, Pakisztánba? (ált. isk.)
    kismiska! Gy.k. Elárulom, a határnak két oldala van, így a határkerítésnek is.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Gary Ridgeway szerint:

    Öreg!
    Azon a szutyok tyúkhálon nem lehet átlátni? Aztaqrva…. 😁😁😁😁👏👏👏👏👍👍👍👍

  5. kismiska szerint:

    #nagyapó#
    Eddig napi 68-an próbáltak átjönni,most 71-en Az nem 3-al több?
    Afganisztánban,Irakban stb.régi népi szokás feltűnés nélkül alagutat ásni az út alá amin pl.járőröznek,IED bombát tenni bele majd amikor arra hajt az amcsi/szövetséges erők járőre akkor pukk.
    Az ugye megvan hogy a kerítés nem pont a határvonalon van hanem több 10méterre a magyar oldalon-tehát ahol elkezdenek ásni és ahol előbukkannak nagy valószínűséggel magyar oldalon van.térképen úgy mérem hogy a határvonaltól 20 méterre van az első kerítés majd 10méter széles járőrföldút majd megint kerítés,-20-25méteres alagutakat szoktak emlegetni,tehát kevesebb mint ~10 méterre sem nem látnak el a katonák mindkét irányba ahol “építkezés”folyik…

  6. Nagyapó szerint:

    kismiska! Kezdjük újra, mert a pontatlan, de legalább rosszindulatú fogalmazása a gond, azaz:
    – nekem a napi 70 migráns is sok, de a ~5% növekedés is sok.
    – az alagútnak – szerintem bejárata és kijárata van – ilyet sem Afganisztánban, sem Irakban, sem Szíriában – az arabok nem ástak, ellenben Egyiptom és Gáza ill. Gáza és Izrael között igen, ahol nincs pukk.
    – a kerítés túloldalán levő közlekedést beszélje meg a szerbekkel!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Attila szerint:

    A szerbek azért nincsenek, nem lesznek számonkérve a migránsok miatt mert tiborcz csinálja a világítást Szerbiában.

  8. ta-dam szerint:

    Attila békas-gg alatti perspektívájából a világpolitika elsőszámú irányítója Tiborcz (megérdemli, hogy nagy betűvel írjuk a nevét, ha ekkora Napoleon); még egy amerikai elnök is elbújhat mögötte.

Itt lehet hozzászólni !