‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Beindultak a vandálok: a KRESZ parkban és a Kis-Duna-parton is rongáltak

2019. július 8. hétfő

Csepel.info

Miközben tucatnyi helyszínen folynak fejlesztések, a csepeli vandálok is elemükben vannak. Számos helyszínen, köztük a közelmúltban átadott KRESZ parkban és a Kis-Duna-parton is romboltak – számolt be a történtekről Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán.

Sajnos a csepeli pártok sem egységesek abban, hogy szükség van-e a  közterületek fejlesztésére, szépítésére. Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció vezetője például ellenezte a KRESZ park felújítását, és nem adna pénzt a fenntartására. A megújult Rákóczi Kertet is bezárná, ha az ellenzéki pártokkal ősszel ismét hatalomra jutnának Csepelen.

Lőttek az unalomnak a csepeli öttusatáborban

2019. július 4. csütörtök

Lokál

Fotó: Lokál, Sáfár Tibor

A Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület szervezte nyári tábor túl van az első hetén, amely alatt rengeteg élménnyel gazdagodtak a gyerekek. A Csepeli Strandfürdő területén zajló építési munkálatokból szinte semmit nem érzékeltek a résztvevők, akik reggeltől estig hol az úszómedencében, hol a füves területen kialakított akadálypályákon, hol a légkondicionált tornacsarnokban múlatják hasznosan az időt.

Unalomra szinte egy pillanat nem maradt, ugyanis a táborvezetők segítségével mindig akadt olyan tevékenység, ami a gyerekek kedvére volt, így a lézeres pisztoly- és puskalövészet, a csepeli öttusa- és vívószakosztály egykori sztárjaival, Hanzély Ákossal, Dobi Lajossal, Németh Tamással és Zsolttal történő remek hangulatú vívóleckék vagy a töretlen népszerűségnek örvendő vízi életmentés, ami már menetrendszerűen működik a táborban.

(tovább…)

Újabb képek a csepeli strandról

2019. június 30. vasárnap

Csepel.info

Újabb képeket kaptunk a csepeli strandról. Az összes medence és a csúszda is kifogástalanul üzemel, a pázsit kitűnő, a gyereknek új élményelemek is vannak a családi medencénél.

Borbély Lénárd polgármester ígéretéhez híven jelentősen csökkentett jegyárakat vezettek be, ami azt jelenti, hogy a csepeli lakcímkártyával rendelkező 14 év alattiaknak 500, a felnőtteknek 1000 forintot kell fizetni a strand egész napos használatáért. A nem csepelieknek ugyanez 1000, illetve 2000 forint. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Csepeli Csoportjának tagjai pedig ugyancsak 2000 forintért vehetik igénybe a fürdőt családonként. (tovább…)

Kinyitott a csepeli strand, itt vannak az első képek!

2019. június 28. péntek

Csepel.info

A víz tökéletes, hely bőven van és a csúszda is működik

Már várták a nyitást

Már a nyitás előtti percekben kisebb sor állt a strand ideiglenes bejáratánál. A fürdőzőket minden igényt kielégítő konténeres öltözők várják, természetesen külön pelenkázó szoba is van.

A kivitelező hibájából még nem készültek el a strand bejárati épületei, amelyeket kerítéssel választották le a medencéktől. A víz tökéletes, hely is bőven van, a rendre pedig szigorú biztonsági őrök vigyáznak. Köszönjük Ábel Attilának a fotókat! (tovább…)

Tűzvihar: Omega koncert Csepelen, a Daru dombon

2019. június 28. péntek

Csepel.info

Július 18-án tart ingyenes koncertet az Omega zenekar Csepelen, a Daru dombon – értesült a Csepel.info.

A koncert Csepel Napja alkalmából kerül megrendezésre, az Omega előzenekara a Rock Fanatic lesz. Önnek melyik a kedvenc Omega száma? 🙂

Csepelen lépett fel a Neoton Família egykori sztárja

2019. június 21. péntek

Blikk

A Neoton Família egykori csillaga, Pál Éva zenésztársával, egyben barátnőjével, Jeckel Nikolettel adott ingyenes minikoncertet a csepelieknek.

Nemrégiben még a helyi piacon dolgozott, előadó partnere üzletében, de most elhatározták magukat: inkább a sztárságot választják. (tovább…)

Budapest legjobb sörözője csepeli

2019. június 13. csütörtök

Ismét gratulálhatunk a Rizmajer sörháznak

Csepel.info

Rizmajer sörház

Szerdán volt a Budapest Nightlife Awards ‘19 díjátadója, ahol a Rizmajer sörházak is átvehettek egy díjat – írja Facebook oldaluk.

És nem is akármilyen az a díj: a közönség szavazatai alapján a Rizmajer Kézműves Sörház és a Rizmajer Sörház – Blaha lett Budapest legjobb kézműves sörözője!

(tovább…)

Átütő siker volt a budaörsi haditechnikai bemutató

2019. május 23. csütörtök

Origo

Nem titkolt cél, hogy a honvédség még inkább közeledjen a társadalomhoz, különösen a fiatal generációhoz – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka. Korom Ferenc altábornagy közölte: ebből a szempontból a múlt hét végén Budaörsön tartott haditechnikai bemutató elérte célját.

Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a hétvégén – becslések alapján – csaknem hetvenezren látogattak ki a budaörsi repülőtérre – tette hozzá. Egyértelmű sikernek számítottak a dinamikus bemutatók – mondta, ezért a programon kicsit alakítottak is, hogy délután is láthasson katonai bemutatót a közönség.

(tovább…)

Újabb dicsérő cikk jelent meg a megújult Rákóczi Kertről

2019. május 14. kedd

Welovebudapest.com

A gyerekeknek épült kalózhajós játszótér még nem bontotta le a Csepelről alkotott negatív képet, amin a rendszerváltás utáni évtizedek még inkább rontottak. A megújult Rákóczi Kert úgy tűnik, hogy már igen: más kerületekből is családok sokasága jár már ide, és egyre másra születnek kerületünk fejlődéséről és a megújult közparkról szóló dicsérő beszámolók.

Most a Welovebudapest.com írását idézzük, melyet Borbély Lénárd polgármester osztott meg a Facebook-oldalán. (tovább…)

Lapszemle: a Szállás blog a csepeli Rákóczi Kertről

2019. május 6. hétfő

Családok Parkja: ingyenes szuper játszótér Budapesten

Szállás blog

Új, ingyenes játszótérrel és többfunkciós szabadidő parkkal várja az érdeklődőket a csepeli Családok Parkja, ahol 0-99 éves korig mindenki megtalálja a számára ideális programot. Kétszintes játszóvár, modern kondipark, sport- és futópálya, valamint vadonatúj vizesblokk várja a kicsiket és nagyokat a megújult parkban, ahová messzebbről is érdemes elutazni!

A 25.000 nm területű Rákóczi-kert központi eleme a fából készült, emeletes játszóvár és a körülötte lévő „vizesárok” homokozó, amelyek formáját a sárospataki vár ihlette. Játék közben a gyerekek a kuruc és labanc korról is megtudhatnak érdekes információkat. Ezután a 2 alagútcsúszda, illetve a számos rövidebb csúszda segítségével gyorsan el is hagyhatják a várat. A kicsinyített erőd mérete ideális a felnőttek számára is, így a szülők be tudnak menni és együtt játszani a gyerkőcökkel. (tovább…)