‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Átadták a díszpolgári címeket

2024. július 19. péntek

Csepel.hu

Július 18-án ünnepeljük Csepel születésnapját, hiszen több mint három évszázaddal ezelőtt, 1712-ben, ezen a napon történt meg a község újratelepítése. A hagyományokhoz híven minden évben ezen a napon adják át a Csepel legrangosabb elismerését, a díszpolgári címeket.

A Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében Borbély Lénárd, Csepel polgármestere köszöntötte a díszpolgárokat és elmondta, a címek odaítéléséről mindig a képviselő-testület dönt, ahol idén is közmegbecsülésnek örvendő csepelieket jelöltek az elismerésre. A polgármester megjegyezte, a választások után egy hónappal lelki megkönnyebbülést jelent számára azzal a tudattal átadni a díszpolgári címeket, hogy nem ez lesz az utolsó díjátadó rendezvénye. Hozzátette, a díszpolgárok idén is az élet minden szegmenséből érkeztek. (tovább…)

Profi Magyar Bajnok lett a csepeli versenytáncos pár

2024. július 15. hétfő

Danceexpress.hu

A hétvégén rendezte meg a Magyar Versenytánc Szövetség a 2024. évi Nemzeti Bajnokságot Budapesten, a Hilton Hotel báltermében, ahol Gellai Tamás és Vorobchenko Darya (UKR), a Dance Express Tánc Sport Egyesület vezető párosa, Profi Latin kategóriában Magyar Bajnoki aranyérmet szerzett, ezzel elérve eddig legkiemelkedőbb hazai eredményét.

Ugyanezen a napon amatőr latin kategóriában is remekeltek táncosaink, ahol Bánáti Marcell és Szendrei Csilla kettős a Nemzeti Bajnokság Amatőr Latin kategóriájában felállhatott a dobogó harmadik fokára, ezzel megszerezve a bajnokság bronzérmét.  (tovább…)

Strandröplabda bajnokság Csepelen

2024. július 15. hétfő

Csepel.hu

A hétvégén Csepelre tették át székhelyüket a magyar strandröplabdázók. A strandröplabda magyar bajnokság harmadik fordulójára került sor a hétvégén.

A csopaki és a tatai fordulót követően, július 12. és 14. között, Csepelen, a Strandröplabdázásért SE pályáin rendezték a strandröplabda magyar bajnokság harmadik fordulóját.  (tovább…)

Sikerek a birkózóknál

2024. július 12. péntek

Véget ért a Csepeli Birkózó Club fiataljainak a tavaszi versenyévada. Vegyük sorra, milyen eredményeket értek el.

A hosszú válogató versenyek végén megrendezésre kerültek az országos bajnokságok is. Elsőként az U17-es korosztályban, ahol az egri OB-n kötöttfogásban négy érmet, köztük egy aranyat nyertek a CsBC fiataljai. (tovább…)

Új félcső a daru-dombi skateparkban

2024. július 9. kedd

Csepel.hu

Új pályaelemmel bővült a daru-dombi skatepark, ahol a 2018-ban létesült gördeszka- és skatepálya, valamint a tavaly megépült pumpapálya után most egy vasbeton sávalapú félcsövet adtak át.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere az ünnepélyes átadón felidézte, a csepeli skatepark megépítésének ötlete először Kispál György atya fejében fogant meg, aki tíz évvel ezelőtt azzal kereste meg a polgármestert, hogy szükség lenne az extrém sportokat kedvelő fiatalok számára egy sportpályát létesíteni. A polgármester hozzátette, a daru-dombi skatepark jól példázza az önkormányzat azon törekvését, hogy a Kis-Duna partot csak természetes környezetében, sport- és rekreációs céllal szabad fejleszteni, majd köszönetet mondott a környék önkormányzati képviselőjének, Szuhay Erikának, aki mindig szívén viselte a skatepark sorsát. (tovább…)

Megújult az Akácfa utcai Kiserdő

2024. május 29. szerda

Csepel.hu

Az elmúlt időszakban teljesen megújította az önkormányzat Csepel egyik büszkeségét, az Akácfa utcai kiserdőt, amelyet ma sportos keretek között avattak fel.

Az eseményen részt vett a Mosoly Nővérszolgálat prevenciós csepeli csoportja is, amely a tiszta levegőn való mozgást népszerűsíti a méltán híres nordic walking edzésekkel. (tovább…)

Liptai István-emlékdíj

2024. május 28. kedd

Csepel.hu

Átadták a legtehetségesebb utánpótláskorú csepeli kosárlabdázónak járó Liptai István-emlékdíjat.

A Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében, a Csepeli Bontó Kosárlabda Klub szakosztályi évzáróján Szabó Róbert, a csepeli kosárlabda-szakosztály vezetője értékelte a 2023/24-es szezont, majd a korosztályok legjobbjai különdíjakat vehettek át. (tovább…)

Jedlikesek az atlétikai diákolimpia döntőjében

2024. május 28. kedd

Csepel.hu

Szép eredményeket értek el a Jedlik Ányos Gimnázium diákjai az országos atlétikai diákolimpia döntőjében, amelyet a hétvégén rendeztek meg Győrben.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel együttműködésben hirdette meg. A 16 évesek között három dobószámban is a döntőbe jutott Vágó Zsófia, aki gerelyhajításban az első helyen végzett 43,98 méteres hajításával, súlylökésben második lett 12,84 méteres lökésével, míg diszkoszvetésben a negyedik helyet szerezte meg 34,70 méteres dobásával. (tovább…)

Öt érem az országos diákolimpián

2024. május 28. kedd

Csepel.hu

Május 24-én rendezték meg a II. Országos Akrobatikus Rock and Roll Diákolimpia döntőjét Veresegyházon. 140 iskola több száz diákja között az Island Rock Csepel táncosai is az iskoláikat – Arany János, Eötvös József, Kölcsey Ferenc Általános Iskolák és Jedlik Ányos Gimnázium – képviselték ezen a rangos versenyen, ahol kimagasló eredményeket értek el.

Aranyérmet vehetett át: (tovább…)

Molnár Réka karatéka ismét magyar bajnok

2024. május 27. hétfő

Csepel.hu

Tizenegyedik alkalommal lett magyar karate bajnok az ötvenkilósok között a családjával Csepelen élő Molnár Réka. Lapunknak elmondta, hogy noha esélyesként indult a versenyen, nem vette félvállról a bajnokságot.

Tervei szerint ősszel még részt vesz a csapat világbajnokságon, de egyéni számban már nem áll rajthoz. Ez volt tehát az utolsó bajnoki címe, amivel befejezi húszéves sportolói pályafutását. A nemzetközi mezőnyben a legjobb eredményét 2012-ben érte el, amikor bronzérmes lett az egyetemi világjátékokon. A versenyszerű sport mellett edzőként és a közigazgatásban szakértőként dolgozik. (tovább…)