‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Felpörgött a magyar turizmus

2014. március 18. kedd

MNO

Felpörgött a magyar turizmus

Januárban a magyar belföldivendég-éjszakák száma 16, a külföldivendég-éjszakáké 11,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, összességében a vendégforgalom 13,5 százalékkal haladta meg az előző évit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 17,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év első hónapjában: összesen 17,6 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíj-bevétel 9 milliárd forint volt.
(tovább…)

„Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát- medencei Hagyományőrző Tehetségkutató verseny 2014.

2014. március 18. kedd

Budapesti és pest megyei elődöntő versenykiírása

Csepel.hu

„Dunán innen, Tiszán túl”

Az elmúlt évekhez hasonlóan „Dunán innen, Tiszán túl” címmel Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági tehetségkutató versenyt hirdet a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület, melynek célja a tehetségek felkarolása mellett a művészet és a magyarság értékeinek népszerűsítse a fiatalok körében.

A verseny több helyszínen zajló fordulóit áprilistól májusig szervezi meg a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület és társszervezői. Ezekről kategóriánként és korcsoportonként egy-egy induló juthat tovább a döntőbe.

(tovább…)

Megnyílt a Csepeli Művészeti Szemle

2014. március 18. kedd

Csepel.hu

Megnyílt a Csepeli Művészeti Szemle

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Csepeli Művészeti Szemlét és a képzőművészeti kategóriák díjait is átadták a Kék Iskola Galériában március 17-én. A kerületben több mint húsz éve rendezték meg az első Kulturális Szemlének nevezett rendezvényt, ekkor még az ének és a vers- és prózamondó kategóriákban versenyeztek a résztvevők.

Ma a csepeli diákok öt művészeti ágban (képzőművészet, vers és próza, hangszeres zene, szóló- és csoportos ének, mozgásművészet) mérhetik össze tehetségüket és kreativitásukat.

(tovább…)

Meghívó: A varázslatos görög szellem – előadás az ókori görög kultúráról

2014. március 17. hétfő

Csepel.hu

előadás az ókori görög kultúrárólDr. Pais István filozófiatörténész, nyugalmazott egyetemi docens lenyűgöző, színes előadása az ókori görög szellemi örökségről. Ebbe a csodálatos kincsesházba kalauzolja el a hallgatókat. Az antik hellénekről számos tanulmányt, továbbá több nagysikerű, a hazai viszonyok közt páratlan könyvet írt. (Pl. A görög filozófia, A filozófia története, Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák). Előadásával rendkívül színvonalasan és sokrétűen szórakoztat. Egyúttal rengeteg ismeretet nyújt hallgatóinak.

Időpont: 2014. március 21. 18 óra

Helyszín: Királyerdei Művelődési Ház (1213 Budapest, Szent István út 230.)

A belépés díjtalan!

(tovább…)

Kick-box Magyar Kupa Csepelen

2014. március 17. hétfő

Csepel.hu

Kick-box Magyar Kupa Csepelen

Március 22-én a csepeli Nagy Imre ÁMK ad otthont az Utánpótlás Országos Kick-box Magyar Kupának, Magyarország legnagyobb utánpótlás versenyének, mely egyúttal selejtező az év végi utánpótlás világbajnokságra.

A versenyt megnyitja: Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere

Időpont: 2014. március 22. 10.00

Helyszín: a Nagy Imre ÁMK tornacsarnoka, Simon Bolivár sétány 4-8.

(tovább…)

Birkózás: kötöttfogásúak viadala Szigetszentmiklóson

2014. március 16. vasárnap

Csepel.hu

Birkózás: kötöttfogásúak viadala Szigetszentmiklóson

Szigetszentmiklóson az új Városi Sportcsarnok adott otthont március 15-én az év első serdülő kötöttfogású rangsorversenyének, illetve a felnőtt kötöttfogású rangsorversenynek.

A két megmérettetésen összesen 209-en léptek szőnyegre, a fiataloknál a Csepeli BC, a felnőtteknél pedig a Csepeli ABI sportolói viaskodtak a legjobbaknak járó érmekért.
(tovább…)

Székelyföld a Kováts-dinasztia fényképein

2014. március 15. szombat

Csepel.hu

Székelyföld a Kováts-dinasztia fényképein

A székelyudvarhelyi Kováts Fényképészet kiállítását nyitották meg a Csepel Galériában március 14-én. A tárlat április 14-ig tekinthető meg. Az erdélyi Kováts-család tagjai több generáción át elhivatottan dokumentálták szülőföldjük lakóit és eseményeit.

A kiállítást, amelynek Kövér László, az Országgyűlés elnöke a fővédnöke, Németh Szilárd polgármester, Borbély Lénárd alpolgármester és Szász Jenő, Székelyudvarhely korábbi polgármestere, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke nyitotta meg. Az eseményen megjelent Kontur Pál országgyűlési képviselő, ifj. Kováts Árpád fotóművész, valamint Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese.

(tovább…)

Székely szimbólumok régen és ma

2014. március 15. szombat

Csepel.hu

Székely szimbólumok régen és ma

Székely szimbólumok régen és ma címmel tartott előadást Mihály János székelyudvarhelyi történész a Csepel Galériában március 14-én. Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő köszöntőjében azt emelte ki: nemcsak Budapesten, hanem a vidék Magyarországán és a határokon túl is létezik a magyar nemzet, amelynek tagjait összeköti a közös nyelv, a jelképrendszer és a hasonló lelki tartás. Erdély is a magyar nemzet része, ahol honfitársaink éltek és élni fognak sokáig.

Mihály János arról beszélt, hogy a székelység az 1989-es forradalom után kezdett el behatóbban foglalkozni szimbólumaival, amelyeknek a története hosszú évszázadokra nyúlik vissza. 2009 után munkacsoport jött létre a tudományos kutatásra, s ennek eredményeképpen születtek meg a tanulmánykötetek. Tervezik, hogy az eddig megjelent három könyvet románul is kiadják. Azóta vándorkiállításokon és előadásokon ismertetik a székelység régi és mai jelképrendszerét.

(tovább…)

Rendkívüli közlemény: Elmarad a Demjén Ferenc koncert

2014. március 14. péntek

Csepel.hu

Elmarad a Demjén Ferenc koncert

A 2014. március 15-én 17 órára meghirdetett Demjén Ferenc koncert (előfellépő Péterffy Lili) a várható rendkívüli időjárás miatt elmarad! Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga fokozatú figyelmeztető riasztást adott ki a szombati napra Budapest területére is, a várható széllökések ereje meghaladhatja az óránkénti 90 km-es sebességet is! 

A szervezők, a technikai közreműködők egyeztetve Németh Szilárd polgármesterrel, a csepeliek és más kerületekből érkezők testi épségének megóvása és a balesetek elkerülése miatt döntöttek a koncert elhalasztása mellett.
A várhatóan nagy sikerű előadást későbbi időpontban tartjuk meg!

A koncert új időpontja: 2014. március 30. 18 óra
Helyszín: Budapest XXI. Kerület, Csepel, Szent Imre tér

Találkozzunk március utolsó vasárnapján!

(tovább…)

Megjelent a Csepeli Hírmondó márciusi első száma

2014. március 13. csütörtök

Csepel.hu

Csepeli HírmondóA tartalomból:

  • “Négy milliárd forint hiányt dolgoztunk le 2010 óta”- interjú  Borbély Lénárd alpolgármesterrel, akivel a 2014-es költségvetés elfogadása apropóján beszélgettünk.
  • A rezsipontok eddigi működéséről, a beérkezett panaszokról, kérdésekről a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivőjét kérdeztük.
  • „Szerettük volna, ha a tablók és az információs táblák helyett a tárgyak beszélnek. Kevés az írás, sok a kép és a tárgy” – jellemzi a nemrégiben átadott, újrarendezett és átalakított Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény Csepel és a gyár története című állandó anyagát Molnár Krisztián. A kiállítás rendezője a tárlat legizgalmasabb darabjairól is mesélt.
  • Fontos tudnivalókat olvashatnak az április 6-ai szavazásról, és a választókerületi jelöltek névsorát is megtalálják lapunkban.

(tovább…)