Csepel.info

A fenti címmel hirdetett plakátpályázatot a Fidesz.hu szerkesztősége, melyre több, mint 700 pályamű érkezett be. A Fidesz honlapján a közönség is eldöntheti, melyik tetszik a legjobban!
Csepel.info

A fenti címmel hirdetett plakátpályázatot a Fidesz.hu szerkesztősége, melyre több, mint 700 pályamű érkezett be. A Fidesz honlapján a közönség is eldöntheti, melyik tetszik a legjobban!
Csepel.info, Népszava, Kossuth Rádió, Inforadio.hu

Lesz-e bukta vasárnap?
Egy hazugságban született, hazugságból élő, minden hónapban új jövőt, új programokat, új Magyarországot hazudó kormánytól bármi kitelik. Miközben áttekinteni sem lehet a Szociális Népszavazás elhallgattatására sebtében kitalált újabbnál újabb ötletrohamokat, a háttérben egyre nagyobb a rettegés a sikeres népszavazástól. A Népszava úgy tudja, a kormány a népszavazás eredményének ismeretében akár már vasárnap este benyújthatja a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésre vonatkozó indítványokat. A legnagyobb ellenzéki párt ugyanis ugyanezt jövő hétfőn kezdeményezné a HÁROM IGEN győzelme esetén. (tovább…)
Hír TV
Hollandiában az alapellátásban már nem szednek vizitdíjat – mondta el a Hír Televíziónak Niek Klazinga, a Corvinus Egyetem holland vendégprofesszora. A szakember ezt azzal indokolta: a betegségek első tüneteinek észlelésekor nem szabad semmivel sem akadályozni az embereket abban, hogy orvoshoz forduljanak. Eközben Horváth Ágnes még most is a Hollandiával példálózik. (tovább…)
Mno.hu

Egy szűk hét még hátravan a népszavazásig, tehát fel kell készülnünk a legabszurdabb kormányzati kampánynyilatkozatokra, akár még az is „kiderülhet”, hogy a Fidesz akarta bevezetni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Gyurcsány Ferenc ugyanis az elmúlt hét végén azt a „tréfát” eszelte ki, hogy a Fidesz eladná az országot 30 ezüstért, vagy 300 forintért, azaz „a Jövő nem igennel, hanem J-vel, mint Júdással kezdődik”. (tovább…)
Origo.hu, Népszabadság

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint “kínos félreértés” volt az a hétfői MSZP-s bejelentés, miszerint mégsem büntetik meg a hiányzó széfekért a kórházakat – számolt be róla a keddi Népszabadság. A tárca közölte: kötelező március 9-ig megrendelni a széfeket minden kórháznak. (tovább…)
Csepel.info
Egyre több kormányzati forrásból, azaz közpénzből fizetett kampányhirdetés jelenik meg a médiában a vasárnapi népszavazás kérdéskörével kapcsolatban. Ma, március 3-án a METRO című országos terjesztésű napilapban jelent meg egész oldalas hirdetés, amely a tandíjfizetés mellett kampányol. A METRO listaára szerint csak ez az egyetlen hirdetés 3.874.470 forintjába került a magyar állampolgároknak – ugyanennyit spórolt viszont az MSZP és az SZDSZ a pártkasszából. (tovább…)
Mno.hu, Népszabadság

Orbán Viktor már a negyedik helyen áll a Szonda Ipsos által készített népszerűségi listán. A tabellát Sólyom László vezeti, őt Dávid Ibolya és Szili Katalin követi. A kormánypártok vezető politikusai továbbra is a lista végén tanyáznak. Gyurcsány Ferenc hátulról a negyedik a sorban, a legutolsó helyen változatlanul egészségügyi minisztere, Horváth Ágnes található. (tovább…)
Stop.hu

Törvénytelenül fogadta el a csepeli önkormányzat évekkel korábban a hipermarket félmilliárdos adományát – állítja egy helyi ellenzéki képviselő, aki vizsgálatot kérve a közigazgatási hivatalhoz fordult. Az adományból eredetileg egy kétszer kétsávos elkerülő utat kellett volna építeni, ez azonban továbbra is késik. A polgármester mindeközben abban is segített, hogy az adomány után adókedvezményt érvényesíthessen a cég, az ellenzék szerint felhatalmazás nélkül.
Eheti szavazásunk a TESCO-s adomány botrányához kapcsolódik: Ön szerint a Csepel újság legújabb száma is elfelejt tájékoztatni az 560 millió forintos TESCO-botrányról?
Csepel.info

Ezernyi teherautó zúdul a városra – ezzel a főcímmel jelent meg az ország legnépszerűbb internetes portálja, az Index.hu február 22-én. A címoldalas, sőt első híres megjelenés egy országos lapnál természetesen azt jelenti, hogy a cikkben szereplő információkat a főszerkesztő nemcsak a csepeliek és a budapestiek szempontjából tartja fontosnak, hanem országos érdeklődésre is számít. A hírre közleményben reagált a csepeli Fidesz-KDNP frakció is, de mindez nem érte el a kerületi lapba, a Csepel újságba, és a kerület honlapjára, a Csepel.hu-ra kerüléshez megfelelő “hírértéket”. (tovább…)
Inforadio.hu

Az MSZP és az SZDSZ közpénzből, milliárdokból maszatolja az igazságot, a Fidesz felvilágosít – a csepeli Fideszesek a Boráros téren, a Szent Imre téren, a sétáló utcában és a piacnál osztották a tájékoztató füzeteket
A Gallup felmérése szerint, ha most lenne a népszavazás, akkor az érvényes és eredményes lenne. A tandíj eltörlésére az emberek