Kétharmados többsége lehet a Fidesz-KDNP a következő Országgyűlésben. A vasárnapi választás után vezető külföldi vezetők sorra gratuláltak Orbán Viktornak, a nemzetközi sajtó nagy része pedig nagyon jelentős győzelemként értékelte a Fidesz sikerét. A gazdasági életben is kedvezőnek ítélték a kormánypártok győzelmét, a tőzsde szárnyal, míg a gazdaság négy százalék fölött is nőhet idén. Az ellenzék pedig ez idő alatt összeomlott, és mindenki egymásnak esett.
A nemzetközi közvélemény és vezető politikusok sorra gratuláltak Orbán Viktor zsinórban harmadik választási győzelméhez a voksolás másnapján, miközben a magyar tőzsde szárnyalt. A hazai belpolitikában az ellenzéki pártok nemcsak egymást ócsárolták, hanem a soraikban is meglehetősen nagy káosz kezd kialakulni. De nézzük először a nemzetközi színtért.
Az államadósság, a gazdaság külső sérülékenysége, a vállalkozások, a munka terhei vagy éppen a munkanélküliség nagyot csökkent, a foglalkoztatás, a fizetések és a termékenység viszont nagyot nőtt 2010 után Magyarországon.
A Mandiner összegyűjtötte a kilenc legfontosabb gazdaságpolitikai trendfordulót az elmúlt évekből. Mind arra biztatnak, hogy nem szabad visszafordulni. (tovább…)
A kormány döntése értelmében minden magyar háztartás megkapja a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását. Az erről szóló rendelkezés csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben – nyilatkozta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a közmédiának.
Csepelen ez a fával-szénnel fűtő családoknak és a II. Rákóczi Ferenc út 50-56 szám alatti tízemeletes panelházban lakóknak jelent most jó hírt, ahol jogértelmezési probléma miatt merült fel, hogy jár-e ez a juttatás. A téli rezsicsökkentés összege háztartásonként 12 ezer forint. (tovább…)
A miniszterelnök a Bayer show vendége volt az ECHO TV-ben.
Magyarországon utoljára 1990-ben volt sordöntő választás, utána olyan választások következtek, aminek eredményeképpen, ha ügyefogyottabb kormányok is nyertek, a következő kormánynak mindig lehetősége volt az elődei hibáit kijavítani”
– jelentette ki Orbán Viktor az ECHO TV Bayer show című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: most olyan kérdés áll a középpontban, amit ha elhibázunk, nem tudunk kijavítani. (tovább…)
Javulnak a demográfiai tendenciák. Több gyerek születik, és nő a házasodási kedv. Az ellenzék az elsők között szüntetné meg ezt a családtámogatási rendszert.
Az elmúlt nyolc évben a kormány megduplázta a családpolitikára fordított támogatást – írja a Magyar Idők. Nőtt a családalapítási kedv és ezzel együtt kevesebb lett a válások és az abortuszok száma.
Brian érzékletesen szemlélteti az ellenzéki pártok és a velük szövetségben lévő baloldali médiákok gondolkodásmódját.
Az internetes népművészek nem ismernek határt, ha az ellenzék szívatásáról szembesítéséről van szó. Most a Brian élete klasszikus jelenetét hangszerelték át baloldali hangokra, az eredmény fenomenálisra sikeredett.
El akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban. Most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országház előtti díszünnepségen.
Orbán Viktor azt mondta: alig több mint három hét múlva ismét Magyarország sorsáról döntünk. És ezen a választáson nem négy év lesz a tét – hangsúlyozta.
A V4-es országok megmutatták a világnak: meg lehet állítani az illegális migrációt – jelentette ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten, a visegrádi országok (V4) parlamentjei védelmi bizottságainak találkozóján.
Németh Szilárd a megnyitón elmondta: a konferencia egyik fő témája az Európára, a V4-es országokra (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) nehezedő, “egyre erősödő migrációs nyomás”.
Az elmúlt nyolc évben szellemiségében, intézkedési kultúrájában is megváltozott a Készenléti Rendőrség (KR) – jelentette ki Németh Szilárd, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke azt követően, hogy látogatást tett a KR budapesti központjában, szerdán.
Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke elmondta, a Készenléti Rendőrség múltjában fekete folt 2006. október 23, amikor az akkori politikai vezetők, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kényszerítette a testület elődjét, hogy a saját népét lője és lovasrohammal küzdje le.
A javaslatról csak a választások után dönt a Ház, vagyis a magyar nép kezébe helyezik a törvénycsomag elfogadását – hangsúlyozta Németh Szilárd kedden a parlamentben.
A migráció szerinte egész Európa jövőjét minimum 50-100 évre meghatározza, azzal Brüsszel is folyamatosan foglalkozik, de már az ENSZ is egy migrációs csomagon fáradozik.