Minden háztartás megkapja a téli rezsicsökkentést

MTI, Gondola

A kormány döntése értelmében minden magyar háztartás megkapja a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását. Az erről szóló rendelkezés csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben – nyilatkozta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a közmédiának.

Csepelen ez a fával-szénnel fűtő családoknak és a II. Rákóczi Ferenc út 50-56 szám alatti tízemeletes panelházban lakóknak jelent most jó hírt, ahol jogértelmezési probléma miatt merült fel, hogy jár-e ez a juttatás. A téli rezsicsökkentés összege háztartásonként 12 ezer forint.

Elmondta, ahol se gáz-, se távhőszolgáltatás nincs, és az emberek fával vagy szénnel tüzelnek, ott is jár a 12 ezer forint. Ez 29 ezer háztartást jelent 298 településen.

Emellett a 10 vagy 20 lakásnál több albetéttel rendelkező társasházakban is minden egyes család, háztartás megkapja a téli rezsicsökkentést – közölte a Fidesz alelnöke.

Németh Szilárd emlékeztetett, a Fidesz nem most kezdte a rezsicsökkentés politikáját: 2013-ban döntöttek arról, hogy csökkentik a gáz, a távhő és a villany árát. Ameddig Fidesz-kormány marad, addig marad a rezsicsökkentés politikája is – jelentette ki.

Forrás: MTI, Gondola

8 hozzászólás “Minden háztartás megkapja a téli rezsicsökkentést” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    Az ex-Főgáz, nemzeti fütyfasz már kiküldte, hogy levonja – ezt ígérték.
    Számlát még nem, de az e-másolatot megkaptam, hogy a fizetési határidő, a szokásos:
    április 01.
    Idióták…

  2. Soros szerint:

    Ebből is kb 100000 ft-ot nyúlt le családonként a fidesz, mert a piaci ár már évek óta jóval olcsóbb 😀
    Ui.: Mit szólnál hozzá, ha a fidesz marad hatalmon jönne pénztáros Lőrinc és megvenné kilóra a helyet ahol laksz, neked meg adna pár forintot és persze izom emberekkel dobatna ki a saját lakásodból, reálisabb kép ez.

  3. propaganda szerint:

    Nem kampányfogás, á dehogy!

  4. Tóth kati szerint:

    Soroskám mikor csökkent a gáz ára a szocik alatt?Vagy 2002 és 2010 között egyszer sem csökkent a gáz világpiaci ára,ellenben 13-szor emelkedett?Az én számlámon már jóváírták és úgy vonták le az e havi gázárat.Egyesek annyira elvakult komcsik,hogy még a tényeket is letagadják.
    T.Propaganda!A szocik még kampány idején sem adtak semmit,ellenben igértek fűt-fát ,amiből aztán sose lett semmi.

  5. Johnny szerint:

    Katikának egy grafikon, hogy lássa a gáz piaci árát:
    https://www.indexmundi.com/commodities/?commodity=russian-natural-gas&months=60&currency=huf
    Forintban van, a “k” a kilo-t jelenti, tehát ezres szorzó, hogy megértse!
    Nem akarom összezavarni még devizaárfolyamokkal is!
    🙂

  6. Nagyapó szerint:

    Lumpenprolik! Akkor magyarázzák meg, hogy miért a 3. legalacsonyabb a gáz ára M.O.-n!!! (http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained index.php?title=File:Natural_gas_prices_for_household_consumers,_second_half_2016_(EUR_per_kWh)_YB17.png)
    Azt is magyarázzák meg, hogy egy előnyös, hosszútávú szerződést hogyan kell havonta, évente változtatni!!
    De hát tudjuk:
    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Nagyapó szerint:

    Apropó Johnny! Ha becsületes ember, azt is megírja, hogy a számlát előbb megkapta, mint ahogy a 12 000 Ft jóváírást közölték, ill. átvezetik!
    Én a számlát márc. 23.-án kaptam (Fiz. h.i.:ápr.4), a jóváírási értesítőt pedig ugyancsak márc. 23.-án, hogy a jóváírás a következő számlán megtörténik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Johnny szerint:

    Nagyapó!
    Az e-számlán nem szerepel a levonás, csak a fizetési határidő-
    Emellett csekkes vagyok, mert …
    Az agitpropot pedig március 29-én kaptam meg.
    Tehát, ma 8-án sem tudom, hogy a csekk mennyi lesz.
    Érted már?
    A gáz ára meg ott van. Nyilván még olcsóbb, ha lekötnek előre X millió m3-t!
    Ezt nehéz kidumálnod.
    Az engem meg miért érdekeljen, hogy hol és mennyi?
    Itt élek, itteni bért kapok, nem Svédországban.

Itt lehet hozzászólni !