‘Kormány’ kategória archívum

Tömegével fejleszti a kormány a sportlétesítményeket

2012. december 31. hétfő

2008 és 2010 között 17,5 millió forintos állami támogatással két esemény rendezési jogát nyerte el Magyarország, az elmúlt két évben 47 milliós forrással 15 jelentős sportesemény volt itthon

Világgazdaság Online, Csepel.info

A Tüskecsarnok beruházása 1993-ban indult, eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti Expóra épült, de azóta sem készült el. Idén márciusban döntött a kormány arról, hogy folytatódhat az addig üresen álló létesítmény építése

A jövő évi büdzsében 4,8 milliárd forintot áll a Nemzeti Sportközpontok (NSK) rendelkezésére a nemrég védetté vált és egyéb sportlétesítmények fejlesztésére. Megújulnak a nemzeti vagyonná vált olimpiai központok is.
Az olimpiai központok – köztük a Budapesti Olimpiai Központ (BOK) – jövő évre tervezett fejlesztésére, illetve ezeknek előkészítésére 4,8 milliárd forintot tervez a 2013-as központi költségvetés az NSK számára. Az intézmény lapunkkal tudatta, hogy ezekbe a tervezett beruházásokba tartozik például a budapesti Tüskecsarnok építésének folytatása is. A büdzsében azonban például nem szerepel az FTC stadion építésének költsége, a debrecenié viszont külön tétel, 9 milliárd forinttal. (tovább…)

Orbán Viktor látogatása a nyírteleki Kedvesházban

2012. december 26. szerda

A látogatásról készült videót ide kattintva tekinthetik meg

Kormány.hu, Blikk, Csepel.info

Orbán Viktor előzetes bejelentés nélkül hozta el ajándékait az anyagi nehézségekkel küszködő Kedvesházba

Ez aztán a meglepetés! Előzetes bejelentés nélkül, testőreit hátrahagyva, toppant be a nyírteleki Kedvesházba Orbán Viktor, múlt heti nyírségi programját az utolsó pillanatban megváltoztatva. Az alapítványi kollégiumban huszonöt nehéz sorsú kisiskolás él, s az utóbbi hónapokban 1,2 millió forintra duzzadt közüzemi adósságok már az intézmény működését veszélyeztették, a közelgő karácsonyt valójában csak jelképes ajándékokkal tudták volna ünnepelni.

– A kormányfő nyírségi utazása előtt egy nappal a lánya az Index portálján látott egy rövid filmes tudósítást a nehéz sorsú gyerekekről, amely arról szólt, hogy a pénz szűke miatt idén nem látogat el a Jézuska Kedvesházba – idézte fel az előzményeket a a Blikknek a kormányfő egyik közeli munkatársa. Orbán Viktort is megérintették a látottak, ekkor döntött úgy, hogy útba ejtik a gyermekközpontot. A Fidesz a párt költségvetéséből 1,2 millió forintot szavazott meg a segítségre, sebtében munkatársaival a 25 gyereknek ajándékcsomagot készítettek össze, s azzal indultak útnak. (tovább…)

Nemzetpolitika: a megvalósítás éve volt 2012

2012. december 26. szerda

15-17 ezer diák kirándulhat kormányzati támogatással a Kárpát-medencében

MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info

Répás Zsuzsanna szerint a megvalósítás éve volt 2012 a nemzetpolitikában. A területért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek adott évértékelő interjújában szólt arról is, hogy jövőre a nemzetpolitika mintegy 15,5 milliárd forintból gazdálkodhat, folytatódnak a Határtalanul pályázati osztálykirándulások, és megkezdődik a kisiskolások éve program.

Répás Zsuzsanna azt mondta: a tavalyi alapozást idén a programok megvalósítása követte. A 2011-ben elfogadott nemzetpolitikai stratégiai dokumentum alapján indították el az idei év legfontosabb programját, a külhoni magyar óvodák évét, amely rendkívül sikeres volt – emelte ki. Megjegyezte: ezt a területet korábban méltánytalanul elhanyagolták, ugyanakkor nagyon sok kérdés itt dől el. A mintegy 100 millió forintos programot megvalósítva olyan Kárpát-medencei helyszínekre jutottak el, ahová eddig senki, és közösséget tudtak kovácsolni a Kárpát-medencei óvodapedagógusok között. (tovább…)

Orbán: Az ellenzék megpróbálja felhasználni a diákmegmozdulásokat

2012. december 21. péntek

Eddig 1700 eladósodott önkormányzaton segített az állam

MTI, Magyar Rádió, Fidesz.hu, Csepel.hu, Csepel.info

Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a felsőoktatás átalakításáról szólva kifejtette: a kormány nyílt lapokkal játszott, volt elképzelése arról, hogy miként jut el a kitűzött célokhoz, azonban a diákok nem értettek egyet ezzel, félelmet keltett bennük. A kabinet ezért a rendszer egyszerűsítése, a különböző kedvezmények összevonása mellett döntött. (tovább…)

Egyre terjed Európában a “röghöz kötés”

2012. december 21. péntek

MNO

EU-s normák ide vagy oda, természetes és egyre terjedő európai törekvés, hogy aki állami pénzen tanul, azt az adott ország valamilyen módon kötelezhesse arra, hogy a megszerzett papír mögötti tudással hazája javát szolgálja. Romániának például 5 év alatt 13 ezer, az unió különböző tagállamaiba távozott egészségügyi dolgozótól kellett elbúcsúzni, ami miatt keleti szomszédunk kártérítést követel Brüsszeltől.

Noha egész évben azt szajkózta a hazai balliberális sajtó, hogy uniós jogba ütközik a hazai felsőoktatásban tervezett, az ellenzék által röghöz kötésnek nevezett hallgatói szerződés, több uniós tagállamban bevett gyakorlat, illetve stratégiai törekvés, hogy pénzügyi eszközökkel gátolják az agyelszívást. (tovább…)

Kedvezőbbé teszik az otthonteremtést

2012. december 20. csütörtök

Mfor.hu

A kormány a kamattámogatott kölcsönökkel kapcsolatban eszközölt néhány módosítást, melynek eredményeként sokkal kedvezőbb feltételek mellett igényelhető kölcsön a lakásszerzéshez.

A jelenlegi kormány által bevezetett Otthonteremtési program legfőbb célkitűzése, hogy megállítsa a lakásépítések számának évek óta tartó csökkenését, élénkítse a lakáspiacot, növelje a lakáscélú beruházási kedvet. Mindezt úgy, hogy ne jelentsen vállalhatatlan kockázatot és terhet a lakosság és a költségvetés számára. A hosszú távú fenntarthatóság érdekében a Kormány folyamatosan értékeli az Otthonteremtési program tapasztatait és ez alapján döntött is a módosításról. Az intézkedés célja, hogy többen tudják igénybe venni a kamattámogatott kölcsönöket lakáscéljaik elérése érdekében – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.  (tovább…)

Még 104 milliárd forintot utalunk év végéig az IMF-nek

2012. december 20. csütörtök

Mfor.hu

Gyurcsányéknak kellett a pénz, és fontosnak tartották, hogy ne ők fizessék vissza

A novemberi 134 milliárd forintos hiteltörlesztés után még az év vége előtt újabb részletek visszafizetése válik esedékessé az IMF felé. Mfor.hu-háttér.

A 2008-ban felvett hitelcsomagból újabb törlesztőrészletek visszafizetése válik esedékessé az IMF honlapja szerint. Mint ismert, legutóbb november elején kellett akkori árfolyamon átszámítva 134 milliárd forintnyi összeget visszafizetnünk, melyet a kormány a jegybank devizatartalékának terhére átváltott forintból rendben vissza is fizetett. (tovább…)

Béremeléssel és rezsicsökkentéssel indul 2013

2012. december 19. szerda

“Magyarország jövője csak munkára építhető”

Kormány.hu, Csepel.hu

A miniszterelnök szerint joggal állítható, hogy 2013 egy jól kezdődő év lesz, hiszen január 1-jével a bérek nőnek, a rezsiköltségek viszont csökkennek.

Orbán Viktor ezt szerdán mondta a Parlamentben, a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről szóló megállapodás aláírási ünnepségén, jelezve, hogy a minimálbér-emelésre “különösen érzékeny” ágazatok esetében a kormány költségvetési támogatást biztosít az első félévben jelentkező bérköltség- és járuléknövekedés ellentételezésére. (tovább…)

Dudás Zoltán Szilárd lett a csepeli kormányhivatal vezetője

2012. december 19. szerda

KIM, Ittlakunk, Csepel.info

A Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. kerületi vezetőjévé kinevezett Dudás Zoltán Szilárd 1971-ben született Nagyváradon. Közel húsz éve dolgozik közszolgálati pályán – olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján.

Több diplomát szerzett: először tanárként végzett 1998-ban a Veszprémi Hittudományi Főiskolán, általános szociális munkásként 1999-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, majd 2007-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kánonjogászként diplomázott. Emellett pályázatírói és elektronikus közigazgatási szakképesítést is szerzett. 1993-tól 2000-ig a főváros önkormányzatnál gyermekvédelmi szakértőként, majd lakásügyi koordinátorként dolgozott. (tovább…)

Januártól 5,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

2012. december 19. szerda

Emberi Erőforrások Minisztériuma

2013. január 1-jétől 5,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, az emelés alapja a decemberben folyósított – novemberben visszamenőleg 1,6 százalékkal megnövelt – összeg. Közlemény.

Az emelést mindazok megkapják, akik 2013. január 1-je előtt nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balett-művészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban részesülnek. (tovább…)