Béremeléssel és rezsicsökkentéssel indul 2013

“Magyarország jövője csak munkára építhető”

Kormány.hu, Csepel.hu

A miniszterelnök szerint joggal állítható, hogy 2013 egy jól kezdődő év lesz, hiszen január 1-jével a bérek nőnek, a rezsiköltségek viszont csökkennek.

Orbán Viktor ezt szerdán mondta a Parlamentben, a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről szóló megállapodás aláírási ünnepségén, jelezve, hogy a minimálbér-emelésre “különösen érzékeny” ágazatok esetében a kormány költségvetési támogatást biztosít az első félévben jelentkező bérköltség- és járuléknövekedés ellentételezésére.

Hozzátette, a kabinet összekapcsolja a minimálbér-emelésről szóló megállapodást a rezsiköltség-csökkentéssel, amit így együtt egyedülálló európai teljesítménynek tart. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az embereket “fel fogja vetni a pénz”, de az kijelenthető: Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy megvédje az embereket az európai válság elszegényítő hatásától – mondta a miniszterelnök.

A minimálbér emeléséről szóló megállapodás mögött az a közmegegyezés húzódik – folytatta -, amely szerint Magyarország jövője csak munkára építhető. Emellett termelési központtá is kell válnia az országnak, amihez rugalmas, szorgalmas, képzett és tanulékony magyar munkaerőre van szükség – fűzte hozzá.

A minimálbér-megállapítás jogának kérdésére kitérve emlékeztetett, a kabinet ígéretet tett arra, hogy nem akarja elvenni a bérmeghatározás jogát az érdekképviseletektől, de szükség volt egy végső biztosítékra – a kormányzati minimálbér-megállapítás jogára – arra az esetre, ha nem jönne létre megegyezés a felek között.

Orbán Viktor felidézte a közelmúltban lefolytatott gazdasági konzultációt, amelynek keretében – mint ismertette – a válaszadók 83 százaléka igennel felelt arra a kérdésre, helyesnek tartja-e a folyamatos minimálbér-emelés politikáját.

Megerősítette egyúttal azt az álláspontját, amely szerint külföldön felvett hitelekből nem lehet bért növelni.

A kormányfő beszéde végén szólt arról is: szerinte “jó reményeink vannak arra nézve”, hogy a jövő évi büdzsében rögzített gazdaságpolitikával ismét lesz Magyarországon gazdasági növekedés, sőt “egy tartós gazdasági növekedési szakasz első évét láthatjuk majd 2013-ban”.

A minimálbér jövőre az idei 93 ezer forintról 98 ezerre nő – ez csaknem 5,4 százalékos növekedés -, a szakmunkás minimálbér pedig 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik, 5,6 százalékkal.

csepel.hu

44 hozzászólás “Béremeléssel és rezsicsökkentéssel indul 2013” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    És ha nő a minimálbér, nő a hozzá kapcsolódó ellátások összege, Gyes, segélyek, stb. is.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Valamint a munkadók által az államnak fizetett járulékterhek is, stb.!

  3. felix szerint:

    A kisvállalkozóknak csak a terhe nő.

  4. Vátesz szerint:

    “Akkor lesz Magyarország rendes és becsületes ország, ha mindenki dolgozik. Az is, aki nem szeretne! Copyright Vátesz.”

  5. robi szerint:

    A rezsiköltségek csökkentése örömmel tölt el, hadd fizessen helyettem többet a szolgáltatásokért az a sok burzsuj adócsaló maszek!

    Félre a tréfával: az áfa csökkentésnek jobban örültem volna. Csak egy kis emlékeztető, hogyan változott az áfa az elmúlt 15 évben:

    http://www.fcsm.hu/ugyfelszolgalat/szolgaltatasi_dijak/csatornahasznalati_dij/

    Az 1998-as 12 % áfával szemben ma 27 %-ot szednek be tőlünk.
    Ehhez nem kell kommentár.

  6. beluska szerint:

    Nekem az utalásom több lesz, a borítékba kevesebbet kapok – és nem én vagyok az egyedüli…

  7. Vátesz szerint:

    Ki is emelte az ÁFÁ-t?

  8. felix szerint:

    Utoljára a FIDESZ.

  9. felix szerint:

    Turáni ezt benyaltad.

  10. Dr. grün szerint:

    Jövőre jön a monetáris lazítás? Orbánék a tűzzel játszanak
    “Az elmúlt napokban ízelítőt kaptunk arról, mire gondolhatott a kormányfő akkor, amikor nemrégiben a forint jövőbeni gyengülésének veszélyére célzott. Elég volt egy fura nyilatkozat az MNB leendő, úgymond növekedést ösztönző lépéseiről, máris beszakadt nemzeti valutánk árfolyama. Ez nem ijesztette el a Monetáris Tanács külső tagjait az újabb alapkamat vágástól, pedig érdemes lenne figyelniük a piaci jelzésekre.”
    http://www.168ora.hu/buxa/alapkamat-mnb-matolcsy-gyorgy-107931.html

  11. felix szerint:

    A jövőév indulásától nem félek, csak attól amivel majd folytatódni fog.

  12. "?!" szerint:

    “Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy megvédje az embereket az európai válság elszegényítő hatásától – mondta a miniszterelnök.”

    Viktor!
    Engem Te ne akarj megvédeni, mert amit, vagy akit Ti megvédetek, az garantáltan el van veszve!!! Úgy ahogy elveszett a MaNyuP-ban 2010. előtt összegyűlt összes pénz, miután Ti azt megvédtétek!!!

  13. Bugi szerint:

    A kommancsok nem bírják a béremelést, meg a rezsi csökkentését. Mind azt gondolják, hogy ezt a pénzt ők ellopták volna. Ez fáj nekik annyira.

  14. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Magyarország 2004-én csatlakozott az EU-hoz. Az akkori kormány nem védett, emiatt az ÁFA kulcsok is változtak: 0% helyett 5%, 12% helyett 15%; 25% változatlan maradt.
    Milyen kormány volt? Szoci.
    2009. július 1-től az addigi 20 százalékos áfakulcsból két kulcsot hoztak létre, egyrészt felemelték 25 százalékra, másrészt egyes termékekre a kedvezményes 18 százalékos áfakulcsot vezették be.
    Milyen kormány volt? Szoci.
    2012 január 1-től a 25 %-os ÁFA kulcs 27 %-ra emelkedett.
    Milyen kormány van? Polgári. Ez 2, azaz kettő százalék emelés. Szörnyű.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. ugró mókus szerint:

    Nagyaopó!
    Ez a 2% tudod milyen sokat számít egyes családoknál?

  16. nagyapó szerint:

    Szerencsétlen törött gerincű felkiáltójel, Lajos!
    Egy nyugdíjas milyen MaNyuP-ba fizetett?
    Szerencsétlen törött gerincű felkiáltójel, Lajos!
    Melyik tolvaj MaNyuP-nak volt tagja? Mennyit veszített addig, amíg nem került a lopott pénz vissza az államkasszába?
    Szerencsétlen törött gerincű felkiáltójel, Lajos!
    Csak fújja tovább a vuvuzelát!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. felix szerint:

    Szemétláda!
    Ne akard nálam jobban tudni az áfa mozgását.
    Amennyiben tudod a mondatokat értelmezni, akkor azzal vitatkozzál amit írtam.
    Utoljára a fidesz emelte az általános forgalmi adót.
    Talán ha a Vátesz nevű kollégádat oktatnád annak lenne valami haszna ez ügyben.

  18. lolka szerint:

    “Magyarország jövője csak munkára építhető”….ezért kéne az a beigért fránya 1 000 000 munkahely…
    -A másik “Milyen kormány van? Polgári. Ez 2, azaz kettő százalék emelés. Szörnyű.”…ezért kellett volna csökkenteni, mint az adó bevallást söralátétre…
    Ceterum censeo…az elégetett falevél 98% vízgőz 2% por…

  19. felix szerint:

    Elég hülye szlogen.

  20. szigeti szerint:

    Nem az a baj hogy 25 vagy 27,hanem az,hogy elég lenne 17 is,ha azt vasszigorral behajtanák,a csalókat-mint a Lajtán túl 10-10 000km-rel-nemre,rangra,pozícióra való tekintet nélkül úgy becsuknák 10-20évre-ahogy kell!
    Addig míg ez nem így lesz,addig koptathatjuk a klaviatúrát is,meg a pofánkat is-hiába…

  21. Vátesz szerint:

    A seggfej Gyurcsány meg öt százalékkal emelte!

  22. nagyapó szerint:

    Hát igen. Ez a rohadt ÁFA. Ez a szemét kormány megint kitolt a komcsikkal. Nem lehet ellopni a termények ÁFÁját. Szegény nagykereskedők. Igaz most szerencsénkre rászálltak a lisztre, így drágább lehet a kenyér, hacsak ez a hülye Matolcsy közbe nem csap.
    Jól írom eetásak?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. Mari nénye szerint:

    Hát igen! El lehet menni…………….Görögbe 😀

  24. Vátesz szerint:

    A nagykereskedőket, amelyik elcsalja az ÁFÁ-t, be kellene dobni egy silóba, amelyben kukorica, búza vagy éppen liszt van! Kevesen tudják, de ezek a terményekbe el lehet süllyedni, mint a mocsárba!

  25. nagyapó szerint:

    lolka! Unom hülyeségét.
    Ha nem ért a fizikához, olvasson, olvassa el mi lesz a fa elégetésekor! Az avar égetésekor nő a vízgőz aránya (miért?), marad a CO2, amit a növény tavasz óta felvett, és por, amit a növény megkötött, most visszakerül.
    Ne fárasszon butaságával, azonban örök igazság:

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. felix szerint:

    Vátesz!
    Gyurcsány csökkentette 20%-ra az áfa felső határát,majd rájöttek, hogy a költségvetés nem bírja ki és vissza tette 25%-ra.
    Csak az igazság kedvéért.
    Az igazság jelentését keresd meg.

  27. lolka szerint:

    nagyapó szerint:
    2012. december 19., szerda – 20:09
    -Az nem fizika, hanem kémia…valamelyikünk valamihez nem nagyon ért…

    Ceterum censeo…az elégetett falevél 98% vízgőz 2% por…

  28. Vátesz szerint:

    Meg elköltött legalább tízmilliárdot egy meg nem épült kormányzati központra! Mennyibe kerültek a negyedévenként elkészült világmegváltó tervei, amiből 11-et készített, s egyet sem valósított meg. Egyébként meg egy rohadt választási csaló volt, mert ezt az ÁFA manővert a 2006-os választások megnyerésére csinálta! Öszödi hazug és szemkilövető! Csak az igazság kedvéért!

  29. felix szerint:

    Szóval megint nincs érved.
    Remélem abban megegyezünk, hogy utoljára a FIDESZ emelt utoljára forgalmi adót.

  30. ebihal szerint:

    Vátesz!
    Úgy látom kezdesz Manitusodni!

  31. Vátesz szerint:

    Ebihal, Kóka megkérdezett hogy lecsapolhatja-e a mocsarat?

  32. ebihal szerint:

    Vátesz!
    Eddig úgy voltam vele, hogy jó, játszod a meg nem értett zsenit. De nem, Te nem
    játszol, egyszerűen csak mocsok vagy!

  33. lolka szerint:

    Vátesz szerint:
    2012. december 19., szerda – 21:02
    -“Ebihal, Kóka megkérdezett hogy lecsapolhatja-e a mocsarat?”
    -és mit mondtál neki…engem kur….a érdekelne…mert,hogy most drága pénzen vízgyűjtőket akarnak építeni…

  34. Vátesz szerint:

    Kóka mondta miniszter korában, hogy a békákat sem kérdezik meg mielőtt lecsapolnák a mocsarat! Mi abban a mocsok, hogy idéztem?

  35. bonifác szerint:

    Ti sok -sok visongó vátesz(jövőbelátó zseni) ! Mennyivel jobb lenne, ha a kormány térden állva könyörögne egy kis uzsorakölcsönért! Tervezni meri a jövőt, sőt ki meri
    mondani, hogy az elvtársak uzsorás barátait nem szívesen látja. Kár, hogy hőzöngő
    barátainknak nem lehet egy kis külön Libásfecó rezervátumot létesíteni, ahol részesülhetnének az elvtársi beígért jótéteményekben… ( mi szívesen kimaradnánk
    belőle.)És hordanák lelkesen Kertész Ákos után a bilit. Amit nektek szán sorsul Libás-
    gordonnal, Fletóval, Dühöngő Attilával együtt.Ébresztő,tesó!

  36. lolka szerint:

    Nem sorolom , hogy én mit unok már nagyon, de annak idején amikor az avar égetésről volt szó az infón egy illető neki állt okoskodni, hogy mi a baj az égetéssel…hát nagyon nem szeretem, ha hülyének néznek és talán még egy hátsó szándékkal ki is szeretnének oktatni…főleg, ha egy témában elmondom (ill írom a véleményem…Akkor egy “pofa” írta: az elégetett falevél 98% vízgőz 2% pór…
    “nagyapó szerint:
    2012. december 19., szerda – 20:09

    lolka! Unom hülyeségét.
    Ha nem ért a fizikához, olvasson, olvassa el mi lesz a fa elégetésekor! Az avar égetésekor nő a vízgőz aránya (miért?), marad a CO2, amit a növény tavasz óta felvett, és por, amit a növény megkötött, most visszakerül.
    Ne fárasszon butaságával,”
    “Mi történik, ha valaki begyújtja a kerti „füstgyárat”
    De vegyük csak sorra, egy átlagos kupac (100 kg) elégetése során milyen anyagok keletkeznek és azok milyen hatással vannak a szervezetünkre:

    Szén-monoxid: 5-7 kg (= 5-7 milliárd mikrogramm – μg)

    Azonnali hatása: fejfájás, szédülés, émelygés, a látás- és hallásképesség csökkenése.
    Tartós hatása: a szívizmot ellátó koszorúerek keringését csökkenti, elősegíti a koszorúér-elmeszesedést, szűkíti a koszorúereket, növeli a szívinfarktus kockázatát. Akadályozza a vér oxigénszállító képességét. Egészségügyi határértéke 10000 μg/m3.

    PM10 (10 mikrométernél kisebb levegőben lebegő részecskék): 3,3-4,9 kg (= 3,3-4,9 milliárd μg)
    Azonnali hatás: asztmás roham, légúti irritáció, szív és érrendszeri zavarok.Tartós hatás: rákkeltő, immunrendszer károsító, szívinfarktus, agyérgörcs, tüdőgyulladás. Egészségügyi határértéke 50 μg/m3.

    Szénhidrogének: 1,5-2 kg

    Rákkeltők, mutagének, károsítják az immunrendszert. Ha a születés körüli időszakban jutnak be a szervezetbe, életre szólóan megváltoztathatják a hormonok termelését.

    Nitrogén-oxidok: 20 g (= 20 millió μg)

    Izgatja a szemet és a légzőszervet. Belégzése tüdővizenyőt okozhat, hatással lehet a vérre, okozhat methahemoglobin képződést. Egészségügyi határértéke 200 μg/m3.

    Metil-etil-keton: 3,6 g

    Irritálja/izgatja a szemet és a légzőrendszert, hatása lehet a központi idegrendszerre, toxikus hatása lehet az emberi reprodukcióra.

    Etil-benzol: 3,3 g

    Irritálja/izgatja a szemet és a légzőrendszert, hatása lehet a központi idegrendszerre, hatással lehet a májra és vesére, rákkeltő, hatása lehet az emberi reprodukcióra.

    Sztirén: 6,8 g

    Irritálja/izgatja a szemet és a légzőrendszert, belégzése tüdővizenyőt okozhat, hatása lehet a központi idegrendszerre, lehetséges emberi rákkeltő, halláskárosodást okozhat, hatása lehet az emberi reprodukcióra.

    Fenol: 3,3 g

    Az anyagnak hatása lehet a központi idegrendszerre, szívre, a vesére, okozhat görcsöket, kómát, szívműködési zavarokat, légzési elégtelenséget, ájulást.

    Dibenzo-furán: 0,45 g

    A Seveso-i katasztrófát a nagyon hasonló vegyi felépítésű dibenzo-dioxin okozta. Rákkeltő anyag, károsíthatja a hormonrendszert. Születési és fejlődési rendellenességeket okozhat, immunrendszert károsíthatja, a szervezetben felhalmozódik, nem bomlik le.

    Benz-a-pirén: 0,06 g (=60 millió nanogramm)

    A BaP az egyik legveszélyesebb vegyület, a WHO szerint az I. veszélyességi kategóriába tartozik, egészségügyi határértéke 1 nanogramm/m3. Az anyag emberi rákkeltő. Öröklődő genetikus károsodást okozhat az emberi csírasejtekben. Állatkísérletek arra utalnak, hogy ennek az anyagnak toxikus hatása lehet az emberi reprodukcióra.
    A fenti példában szereplő kupac avar elégetésével annyi PM10 részecske jut a levegőbe, mely kb. 90 millió köbméter levegőt szennyez el egészségügyi határérték felett. Ez ma egy közepes település teljes légköre egy őszi estén.

    Mit okoz a részecskeszennyezés (PM10, PM2,5)?

    Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az európai részecske-szennyezésről készített tanulmánya szerint Magyarországon évente 16200 ember hal meg idő előtt. Ők átlagosan csaknem 10 évvel tovább élhetnének, ha nem sújtaná őket a részecske-szennyezés. Ez azt jelenti, hogy minden évben 183 400 életévet veszítünk az idő előtti elhalálozás miatt. Ebben a tekintetben első helyen állunk Európában. Megjegyezzük, hogy korábbi tanulmányokból ismert: a légszennyezés miatt betegen eltöltött napok száma ezerszer-tízezerszer magasabb, mint a halálozások száma. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon évente összesen legalább 16 millió napon keresztül betegeskedünk csak a PM10 miatt! Az életvesztéseken és betegeskedésen túl ennek jelentős gazdasági kihatása van, mely veszélyeztetheti az ország versenyképességét, így az avarégetés szigorú tiltása lenne indokolt. Valószínűleg az okozott kár töredékéből meg lehetne tanítani a lakosságot, hogy hogyan kezeljék helyesen a kerti hulladékot.
    Ceterum censeo…az elégetett falevél 98% vízgőz 2% por…

  37. felix szerint:

    Ég a szemétláda.
    Van valakinél poroltó?

  38. nagyapó szerint:

    lolka! Már megint a hülyeség. A NET nem pótol mindent, csak segít.
    Nagy mennyiségű levegővel történő égés esetén nem képződik CO, mert az is tovább ég és CO2 -vé alakul.
    Milyen szénhidrogén szabadul fel az avarból? Stb. Ezután a többi bemásolt rész felesleges.
    Nem tudom honnan másolta, de még csernobili hiányzik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  39. felix szerint:

    Szemétláda!
    Ami nem keletkezik az, hogy tud tovább égni?

  40. lolka szerint:

    nagyapó szerint:
    2012. december 19., szerda – 22:16
    -Úgy születtem, hogy ez mind a fejemben volt…persze, hogy bemásoltam, csak az a baj, hogy a fizika résznél nem találtam….
    “lolka! Már megint a hülyeség. A NET nem pótol mindent, csak segít.”…Remélem igyekezetemmel sokat segítettem…igaz a fizika résznél nem találtam amit kerestem…
    “Nem tudom honnan másolta, de még csernobili hiányzik.”…hát nem a fizika törvények közül…

    Ceterum censeo…az elégetett falevél 98% vízgőz 2% por…

  41. Dr. grün szerint:

    “Magyarország jövője csak munkára építhető”
    Lassan három éve a beígért munkára vár egymillió ember!
    Ha lesz munka lesz munkahely és lesz jővő is!
    Addig csak pávatánc! ))) 😛 (((

  42. robi szerint:

    Azt nem tették hozzá, hogy közmunkájára büszke nép a magyar.
    Meg is látszik rajta.

  43. felix szerint:

    Lehet, hogy a diákok változtatnak az elképzelésen és mégis tudás alapú társadalom leszünk.

  44. Syme szerint:

    A közmunka a jelenkori rabszolgatartás!

Itt lehet hozzászólni !