‘Kormány’ kategória archívum

Fidesz: az emberek visszakapják, amit a “Gyurcsány-koalíció” elvett tőlük

2014. február 6. csütörtök

Hirado.hu

Fidesz: az emberek visszakapják, amit a "Gyurcsány-koalíció" elvett tőlük

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerint a harmadik rezsicsökkentéssel az emberek visszakapják azt a pénzt, amelyet a “Gyurcsány-koalíció” elvett tőlük egyhavi bér és egyhavi nyugdíj formájában.

Németh Szilárd ezt azután mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a parlament elfogadta a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken.
(tovább…)

Németh Szilárd: Lehet negyedik rezsicsökkentés

2014. február 4. kedd

Hirado.hu

Németh Szilárd: Lehet negyedik rezsicsökkentés

Lehet negyedik rezsicsökkentés – reagált a műsorvezetői kérdésre Németh Szilárd hétfőn az M1 Az Este című műsorában. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője ugyanakkor hozzátette: „először jussunk túl a harmadik rezsicsökkentésen”.

Hétvégén nyújtotta be a Fidesz az országgyűlésnek a törvényjavaslatot, amelyet kedden vitat meg a parlament, majd csütörtökön szavaz róla. A mérséklésnek köszönhetően – ha elfogadják – április 1-jétől 6,5 százalékkal csökken a gáz, szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal kell kevesebbet fizetni a villanyért, október 1-jétől pedig 3,3 százalékkal lesz kevesebb a távfűtés ára.

(tovább…)

Orbán Viktor: 2014 a rezsiharc éve lesz!

2014. február 3. hétfő

Hirado.hu

Orbán Viktor: 2014 a rezsiharc éve lesz!

A miniszterelnök az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn, napirend előtt szólalt fel, és az elmúlt időszak kormányzati döntéseit értékelte.

Az elmúlt időszak kormányzati döntéseit, köztük a tervezett paksi atomerőmű-bővítésről szóló orosz-magyar megállapodás megkötését ismertette Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn, napirend előtt. A kormányfő a plénum előtt elmondta, elkészült az a dokumentum, amely szabályozza az Európai Unió és Magyarország közötti pénzügyi együttműködést a következő hét évben. A kabinet államközi szerződést kötött Oroszországgal a nukleáris együttműködésről, visszavásárolta a Főgáz eddig német kézben lévő részvényeit, döntött egy új Budapesti Kongresszusi Központ felépítéséről, áttekintette és részben módosította a miskolci digitális programot, tanuszoda-építési programot állított össze, és kiemelt üggyé nyilvánította a 2021-es úszó-világbajnokság megrendezését – sorolta a döntéseket Orbán Viktor.

(tovább…)

Fidesz: parlament előtt a harmadik rezsicsökkentés

2014. február 2. vasárnap

Hirado.hu

Fidesz: parlament előtt a harmadik rezsicsökkentés

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla.

Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa jelezte: javasolják, hogy a Ház kivételes sürgősségi eljárásban tárgyalja a Rogán Antal frakcióvezetővel közös indítványát, amelynek alapján a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökken majd.

(tovább…)

Németh Szilárd Badacsonytördemicen tartott fórumot a rezsicsökkentésről

2014. február 2. vasárnap

Csepel.hu

Németh Szilárd Badacsonytördemicen tartott fórumot a rezsicsökkentésről

2014. január 31-én Badacsonytördemicen, a Faluházban tartott előadást Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője. A csepeli polgármestert Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Vollmuth Péter, Badacsonytördemic polgármestere invitálta a Balaton-felvidékre, ahová elkísérte Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, Csepel alpolgármestere és Ábel Attila alpolgármester is.

A teltházas fórumon a politikus diákon keresztül mutatta be, 2010-ben milyen gazdasági helyzetben vette át a Fidesz a kormányzást, miután az MSZP „szétzabrálta” az országot. Elmondta, ha április 6-án ismét ők kaparintják meg az ország vezetését, újra ezt fogják tenni a magyar családokkal. „Éppen ezért mindenki menjen el szavazni, hiszen 2002-ben szavazókörönként mindössze négy szavazaton múlt, hogy nem sikerült győznünk” – tette hozzá. „Itt a lehetőség, kimásztunk a csávából és még soha nem kaptunk nyolc évet. 2006-ban, amit Orbán Viktor politikája elért, azt az érkező maffia baloldal lerombolta”.

(tovább…)

Elindult a pénzügyi rezsicsökkentés

2014. február 1. szombat

Hirado.hu

Elindult a pénzügyi rezsicsökkentés

A bankautomatákból szombattól a lakosság havonta kétszer, összesen 150 ezer forint értékben ingyenesen vehet fel készpénzt.

Ingyenesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból szombattól a lakosság havonta kétszer, összesen 150 ezer forint értékben, a kormány pénzügyi rezsicsökkentő lépésnek eredményeként.
(tovább…)

Biszku Béla és Nyers Rezső is lemondhat a nyugdíjpótlékról

2014. január 31. péntek

Origo.hu

Biszku Béla és Nyers Rezső is lemondhat a nyugdíjpótlékról

Nyilvános a kommunista kitüntetés miatt nyugdíj-kiegészítésekre méltatlanok listája. A rendszerváltás előtto legfőbb ügyész, több államtitkár és számos magas rangú tiszt is azok között van, akiktől megvonták a kommunista kitüntetésük után járó nyugdíjpótlékot.

Nyilvános azoknak az egykori pártfunkcionáriusoknak a listája, akiktől egy 2012-es törvénymódosítás nyomán megvonták a kommunista kitüntetése után még a rendszerváltást követően is járó nyugdíj-kiegészítést – írja a Magyar Nemzet.

(tovább…)

Közös nyilatkozatot fogadtak el a V4-csúcson az ukrajnai helyzetről

2014. január 30. csütörtök

Hirado.hu

Közös nyilatkozatot fogadtak el a V4-csúcson

Közös nyilatkozatot fogadtak el Budapesten a visegrádi országok miniszterelnökei az ukrajnai helyzettel foglalkozó rendkívüli találkozójukon, ami tartalmazza a négy ország javaslatait – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán késő este Budapesten, a visegrádi országok kormányfőinek közös sajtótájékoztatóján.

A kormányfő elmondta: azért kérték Csehország és Szlovákia miniszterelnökét, hogy csatlakozzon a lengyel-magyar kormányfői csúcs befejeztével hozzájuk, hogy megbeszélhessék, milyen közös lépéseket tudnak tenni az egyre komolyabbá váló ukrán helyzet megoldásának segítéséhez.  Orbán Viktor elmondta: a felek megállapodtak a belügyminiszterek sürgős találkozójában is.
(tovább…)

Orbán Viktor: Magyarország kiáll saját érdekeiért

2014. január 28. kedd

Fidesz.hu

Magyarországon 2010 után helyreállt a jogállamiság – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén kedden Budapesten.

Ha a Belügyminisztérium munkája akadozik, akkor az ország is akadozik, ha a Belügyminisztérium nem sikeres, akkor az ország sem lehet sikeres – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, ez fordítva is igaz.
Orbán Viktor a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén mondott beszédében kiemelte, hazánk komoly eredményeket tud felmutatni 2010 óta.

(tovább…)

Németh Szilárd: megfizethető energiát kapnak az emberek

2014. január 28. kedd

Hirado.hu

Németh Szilárd: megfizethető energiát kapnak az emberek

A fideszes politikus szerint a rezsicsökkentéssel elérték azt, hogy megfizethető energiát kapjanak a háztartások. A korábbi kormányok sárgacsekkadósságba hajszolták az embereket – mondta Németh Szilárd, aki a köztévében beszélt arról is, hogy még a választások előtt benyújtják az új közműtörvényt.

Úgy vélte: az emlékművitából azért lett botrány, mert kampány van, és szerinte nem a kormánynak van szégyellnivalója, hanem azoknak a politikusoknak, akik az ügyet erre a szintre silányították.

(tovább…)