‘Választás’ kategória archívum

A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből

2016. május 18. szerda

MSZP-DK-Jobbik koalíció készül a bojkottra?

Magyar Idők, Origo

A választók nem kérnek a kötelező betelepítésből01

A Századvég kutatása alapján közel 90 százalékos az EU kötelező kvótarendszerének elutasítottsága a népszavazáson potenciálisan résztvevő magyar lakosság körében. A válaszadók jelentős része, 72 százaléka a kvótáról szóló referendumon is hajlandó lenne kinyilvánítani a véleményét.

Az ellenzék azonban még változtathat ezen. Az Origo szerint érik az összefogás a tömeges betelepítést támogató pártok és a Jobbik között azért, hogy megakadályozzák a kormány szándékát. Ez lehetnek egy MSZP-DK-Jobbik kormánykoalíció főpróbája. (tovább…)

Csak a népszavazás állíthatja meg Brüsszelt

2016. május 11. szerda

Fidesz.hu

Csak a népszavazás állíthatja meg Brüsszelt

Csak a népszavazás állíthatja meg Brüsszelt, mert “ott elhatározták, hogy (…) ezt a kényszerbetelepítést, ezt a kötelező kvótát ráerőltetik a schengeni országokra” – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az M1 csatorna, Ma este című műsorában.

Németh Szilárd, akit annak kapcsán kérdeztek, hogy az Országgyűlés kedden elrendelte a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást, azt mondta: Brüsszelben akarják eldönteni, hogy a magyarok kikkel éljenek együtt, de ha nem alakulna minden a terveik szerint, pénzügyi szankciókat léptetnének életbe.

(tovább…)

Elrendelte a kvótanépszavazást az Országgyűlés

2016. május 10. kedd

Hirado.hu, Csepel.info

Elrendelte a kvótanépszavazást az Országgyűlés

Elrendelte az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást kedden a kormány kezdeményezésére. A Csepel.info úgy tudja, hogy Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő – aki hivatalosan ma is Gyulán lakik – nemmel szavazott. Ő és pártja nem csak kiállnak az illegális migránsok kötelező betelepítése mellett, de ezen felül még 15 ezer illegális határátlépőt szeretnének itt letelepíteni, és azoknak lakhatást biztosítani.

A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről. A népszavazási kérdés úgy szól: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
(tovább…)

Muszlim hatalomátvétel jöhet Londonban

2016. május 5. csütörtök

Origo

Muszlim hatalomátvétel jöhet Londonban

London történetében először választhatnak a város élére muszlim vallású főpolgármestert. Sadiq Khan, a Munkáspárt jelöltje behozhatatlannak tűnő előnnyel vezet konzervatív riválisa előtt. Csütörtökön nemcsak az önkormányzatok egy részében lesz szavazás, hanem a skótok is új parlamentet választanak. A függetlenségi erők tovább erősödhetnek, de egyelőre nem lesz új függetlenségi referendum Skóciában. 

Szabó Szabolcsék kiállnak a migránsok betelepítése mellett

2016. május 4. szerda

Klub Rádió, Csepel.info

Szabó Szabolcsék kiállnak a migránsok betelepítése mellett

Szabó Szabolcs Juhász Péterrel: utóbbi nem csak az illegális migránsokat engedné be, de a drogokat is

Csepel és Soroksár képviselőjének pártja támogatja a kötelező betelepítéseket, de azon felül még 15 ezer illegális migránst szeretnének Magyarországra csábítani. A hivatalosan Gyulán lakó politikus és pártja még aláírásokat is gyűjt az illegális határátlépők letelepítésének támogatására. A Klub Rádió gyűjtötte össze az ellenzéki pártok nyilatkozatait, miután a Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a kormány népszavazási kérdése nem a menekültekről, hanem saját politikai és gazdasági hatalmának bebetonozásáról szól.

(tovább…)

Kúria: Lehet népszavazást tartani kvótaügyben

2016. május 3. kedd

Demokrata

Kúria: Lehet népszavazást tartani kvótaügyben

A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat.

A kormány által kezdeményezett, és most jogerősen hitelesített népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

(tovább…)

Gyurcsány a Jobbikkal is összefogna

2016. május 3. kedd

Gyurcsány Ferenc, Spíler

Gyurcsány a Jobbikkal is összefogna

Gyurcsány Ferenc összefogna a Jobbikkal, hogy együtt bontsák le a kétharmadot. Nem vicc, tényleg ezt nyilatkozta a Somogy Online-nak.

Emlékszünk még arra milyen hiszti volt abból, hogy az MSZP közösen írt alá egy papírt a Jobbikkal? Mit kapott akkor a DK-tól? Milyen durván kollaboránsozták a szocikat? Vagy emlékszünk még arra, amikor Gyurcsány karanténba akarta zárni a Jobbikot? És arra, hogy miután a jobbikos Gyöngyösi Márton listázni akarta a zsidókat, ők maguk akarták feloszlatni a Jobbikot? (tovább…)

Migránsválság: ügydöntő népszavazás előtt az ország

2016. április 23. szombat

Csepel.hu

 lomnici_ea 060

Egy felmérés szerint az európai polgárok többsége saját kormányaikkal szemben Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek ad igazat a migránsválság kezelése kérdésében – mondta Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője a népvándorlásról megrendezett előadásán, amelyet a csepeli polgármesteri hivatalban tartottak április 22-én. Németh Szilárd országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy Magyarország ügydöntő népszavazás előtt áll a migránsválság ügyében, és „a magyarok nem idegengyűlölők, hanem jól működik az önvédelmi reflexük, amikor nem hagyják felforgatni a hazájukat.” Borbély Lénárd polgármester emlékeztetett rá: a csepeli képviselő-testület korábban úgy döntött, hogy elutasítja a kötelező betelepítési kvótát.

Lomnici Zoltán utalt rá, hogy a népvándorlás kérdésében kommunikációs harc folyik. A balliberális média az emberek érzéseire próbál hatni, miközben régóta tudható, hogy egészen másról van szó. Az ember elsősorban a családjáért és a hazájáért felelős, és csak másodsorban másokért. A felelősségnek ezt az elvét érdemes szem előtt tartani a muszlim országokból érkező bevándorlók esetében is. A muszlimok aránya jelentősen megugrott a nyugat-európai városokban az utóbbi években, miközben az európai népesség csökkent . Malmőben a lakosság 20, Amszterdamban 24, Marseille-ben 25, Brüsszelben 25,5 százaléka muszlim. Londonban a legnépszerűbb fiúnév a Mohamed. Mára nyilvánvaló, hogy az integráció nem működik, a muszlimok bűnözési rátája jócskán meghaladja az európaiak átlagát. Nyugat-Európa tele van úgynevezett no-go zónával, vagyis olyan helyekkel, ahová az európai származásúaknak nem érdemes belépni saját érdekükben. Csak Franciaországban hétszáz ilyen zóna van. Mi lenne, ha ez fordítva történne? A liberálisok biztosan rasszizmust emlegetnének… az európaiak kiközösítéséről viszont hallgatnak. (tovább…)

Origo: ha most lennének választások, Csepelen is bukna a baloldal

2016. március 29. kedd

Origo, Csepel.info

Origo_mbecsles20160329

Kétharmados többséget nem szerezne a Fidesz-KDNP, de a többsége biztosan meglenne, ha most tartanák a választásokat – állítja az Origo. A baloldal szerintük csak három, míg a Jobbik egyetlen egyéni körzetet sem nyerne. A mandátumbecslést végzők azt állítják, hogy még Csepelen sem nyerne az egyesült baloldal.

Az Origo mandátumbecslése azért is érdekes, mert Csepel 2010 előtt az ország egyik legerősebb MSZP-s fellegvára volt, és – ha minimális előnnyel is – az egyesült balliberális pártok 2014 tavaszán ismét nyerni tudtak. Szabó Szabolcs, a balliberálisok közös jelöltje ugyanakkor most egy 1%-os támogatottságú párt képviselője. Az illegális bevándorlók tízezreit betelepíteni szándékozó politikus hivatalosan ma is Gyulán lakik: kicsi az esélye annak, hogy ismét Csepelen indítanák a választásokon. Az alábbiakban az Origo cikke olvasható.

(tovább…)

Négyes rangadó az MSZP-nél

2016. március 21. hétfő

Népszabadság

Négyes rangadó az MSZP-nél

Egyedül Molnár Gyulát tartják esélyesnek Tóbiás Józsefen kívül (fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság)

Ha csak a párt túlélését tartják szem előtt a kongresszus küldöttei, akkor Tóbiás József maradhat az MSZP elnöke – értékelnek a pártban. A most induló tisztújítás azonban elég hosszan eltart még ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon. Jelöltekből nincs hiány, közülük Molnár Gyula még veszélyes is lehet a pártelnökre.

Mozgalmas, belső harcoktól sem mentes hónapok elé néz az MSZP. A párt tisztújítási folyamata most indul, és június 25-én fog befejeződni: ezen a napon dönt arról a kongresszus, hogy ki lesz a szocialisták elnöke, aki a 2018-as választási küzdelembe vezetheti a pártot.

(tovább…)