Mr. Gabee, Csepel.info
Gyermekgyógyászati akut betegrendelés 04.06-09. között.
Forrás: SZTK Gyermekorvosi rendelő Facebook csoport
Budavár párbeszédes polgármesterének nem várt gondjai akadtak a társadalmi párbeszéddel: finoman szólva is eltévesztette a házszámot, amikor egy másik kerület lakosait kezdte el hívogatni. Égő, és nem kicsit; nagyon!
V. Naszályi Márta le sem tagadhatná, hogy a földrajzból felmentett Karácsony Gergely párt- és elvtársa: ugyanúgy eltévedt a fővárosban, ahogyan az anno Csepel után Észak-Pesten nyomozó viccpolitikus, aki feledhetetlen pancserkodásával mémi magasságokba emelkedett. Budavár fura ura minden bizonnyal elirigyelte a cimbitől a karácsonyi komédiát, és a veszélyhelyzettől összezavarodva, annak leple alatt április 1-jei tréfának is erős bohózattal hívta föl magára a figyelmet.
Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon – közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök.
“A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját” – fogalmazott a kormányfő. Emiatt indokolt a közterületi parkolási díjak megszüntetése – tette hozzá.
Miközben a világ a koronavírussal küzd, Soros Györgyöt a járvány helyett továbbra is a migráció és a migránsok foglalkoztatják a leginkább.
A milliárdos spekuláns a közelmúltban leporolta korábbi tervét, és a járvány miatt gazdasági válságba süllyedő Európa megmentésére ismét a migránsok betelepítését ajánlja.
Mr.Gabee, Csepel.info
Csütörtökön Szabó Sándor, kerületünk egyik lakosa, a Budapesti Gázszervíz Kft. ügyvezetője és tulajdonosa, valamint Makray Barbara Önkormányzati képviselő eljuttatott 100 db orvosi szájmaszkos felajánlását a csepeli Olajág Otthonok dolgozóinak a koronavírus-járvány elleni védekezés céljából.
Az adományt Bocz Renáta, a csepeli otthon vezetője vett át. Az adomány megvalósításában közreműködött Fúró Tibor, csepeli vállalkozó.
Csepel.hu
A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozás a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján az alábbiak szerint történik a Csepeli Csodakút Egyesített Óvodában.
Azok a szülők, akik óvodakötelezett gyermekük lakóhelye, tartózkodási helye szerinti kötelező felvételt biztosító (körzetes) óvodába szeretnék járatni gyermeküket, azoknak nem kell beiratkozni, mert az óvoda hivatalból felveszi a gyermekeket 2020. április 21-ig.
Erről az óvoda értesítést küld a szülőnek/törvényes képviselőnek postai, vagy elektronikus úton. (Kérjük, hogy a www.cseo.hu honlapunkon önként adják meg elektronikus elérhetőségüket.)
Mr.Gabee, Csepel.info
A csepeli lakóhelyű Szabó Sándor, aki a Budapesti Gázszervíz Kft ügyvezető igazgatója a Furakémény Kft-vel közösen a szerdai és a csütörtöki napon saját forrásából 100 – 100 darab maszkot szállít ki az alábbi helyszínekre:
A fenti kép a csepeli mentőállomás előtt készült, ahol Szappan Szilárd, a Csepeli Mentőalapítvány vezetője átveszi a 100 darab maszkot. Szerkesztőségünk nevében nagyon köszönjük felajánlásukat.
Csepel.hu
Borbély Lénárd csepeli polgármester levélben fordult a kerületi szállásadókhoz, arra kérve őket, nyújtsanak segítséget a bajbajutott családoknak, személyeknek azzal, hogy a veszélyhelyzet alatt senkinek ne szüntessék meg a lakás- vagy szobabérleti szerződését – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljutott levélből.
Alább közöljük a teljes írást.
Csepel.hu
Többen jelezték, hogy a Csepeli Piac nyitva tartásával kapcsolatban szeretnének változást kérni, hogy a 65 év alattiak kora reggel is be tudjanak vásárolni. Az elmúlt napok tapasztalatait összegeztük – mondta Borbély Lénárd polgármester, aki a piacot meglátogatva hallgatta meg a vásárlók és az árusok véleményét.
Ennek alapján változik a működési rend.
Csepel.hu
A veszélyhelyzet időtartama alatt a fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható!
Az alábbiakban közöljük az egyes fogorvosok sürgősségi beosztását!