‘Krimi’ kategória archívum

Demszky pár tízezerért perli a nyugdíjbiztosítót

2011. március 26. szombat

Index

Megfellebbezi a nyugdíjbiztosító döntését nyugdíjának mértékéről Demszky Gábor. A volt főpolgármester lapunknak elmondta: nem tudja elfogadni, hogy a nyugdíjbiztosító nem számította bele a nyugdíjalapjába azt a 8 évet 1981 és 1989 között, amíg ellenzéki szerepe miatt azzal büntették, hogy nem kapott munkát és közveszélyes munkakerülőként tartották nyilván. Nyugdíja most 200 ezer forint, a plusz nyolc év néhány tízezer forintot dobna a mértéken.

A volt főpolgármester hozzátette, hogy dolgozott abban az időben is, például szamizdatot szerkesztett, de az a Kádár-rendszerben illegális munkának számított, ami hivatalosan nincs benne a nyugdíjalapjában. (tovább…)

Egy megdöbbentő gyilkosságsorozat részletei

2011. március 25. péntek

Index, Origo


szólj hozzá: “Jó helyen vannak,megérdemlik”

Tíz támadás, hat halott, számos sebesült, egy megfélemlített kisebbség és egy megdöbbent ország: ma kezdődik a Pest Megyei Bíróságon minden idők egyik legborzalmasabb hazai bűncselekménye, a romák elleni támadássorozat vádlottainak büntetőpere. A birtokunkba jutott vádirat egy hideg fejjel kitervelt és elkövetett, felfoghatatlanul aljas indítékú, de nagyon is prózai bűncselekmény-sorozatot ír le. Több fontos kérdésre viszont egyáltalán nem ad választ.

A bíróságon a reggel 9-kor kezdődő első tárgyalás a kilencvenoldalas vádirat ismertetésével telik. A dokumentum számos megrázó, a közvélemény számára eddig nem ismert részletet tartalmaz. Az első tárgyalási napra időzítve tematikus blog indult a „cigányvadászatperről”. (tovább…)

Lakásmutyi nagyban: fillérekért jutottak lakásokhoz HM-es vezetők

2011. március 24. csütörtök

Mno.hu, Index

A csepeli “Copland”: Császár nem császári lakást kapott, de mutyinak ez se volt rossz

Hétszázötvenmillió forintot bukhatott a Honvédelmi Minisztérium azon, hogy a szaktárca és a honvédség felső vezetői a forgalmi érték töredékéért vásárolhatták meg szolgálati lakásaikat.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint az elmúlt hat-hét évben több mint negyven szolgálati luxuslakást értékesítettek a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) és intézményeinél, illetve a honvédségnél vezető beosztást betöltő használók számára, sokszor olyan nyomott áron, hogy a kivételezettek a forgalmi érték tizedéért juthattak hozzá az ingatlanokhoz – olvasható a Magyar Nemzetben. (tovább…)

Sörözőt raboltak ki a Kossuth Lajos utcában

2011. március 23. szerda

Havariapress

Keresi a rendőrség azt a két, egyelőre ismeretlen férfit, akik hétfőn éjjel raboltak ki egy sörözőt a főváros XXI. kerületében – értesült a HavariaPress.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, hétfőn éjjel fél 12 előtt valamivel, egy férfi lépett be a főváros XXI. kerületében, egy Kossuth Lajos utcai sörözőbe, majd fegyverrel fenyegetve az alkalmazottat, a bevételt követelte. Ezalatt társa az ajtóban figyelt. A pénzt megszerezve a két rabló elmenekült a helyszínről. (tovább…)

Romagyilkosságok: döbbenetes részletek

2011. március 23. szerda

Mno.hu


szólj hozzá: Félelemkeltés és rasszizmus

A hajdúhadházi laktanyából akartak fegyvereket szerezni a romagyilkosság-sorozat vádlottjai – derül ki az ügyészség vádiratából. A dokumentum szerint a korábban Koszovóban szolgált Cs. István fényképfelvételeket is készített az akcióhoz. A halálbrigád támadássorozata 2008 nyarán kezdődött Galgagyörkön, de a K. testvérek 2007-ben a Magyar Gárda avatásán is megjelentek.

Nem szenvedtek és jelenleg sem szenvednek elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben vagy személyiségzavarban a romagyilkosság- sorozat vádlottjai, amely képtelenné tette volna őket arra vagy korlátozta volna abban, hogy cselekményeik következményeit felismerjék – derül ki a vádiratból. A halálbrigád tagjai közül K. Árpád, K. István és P. Zsolt 2008 elején arra az elhatározásra jutott, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem látja el megfelelően a feladatát, saját kezükbe veszik a rendcsinálást, fegyveres támadást hajtanak végre romák ingatlanjai ellen. (tovább…)

Fordulat: Raffael bevallotta a késelést

2011. március 21. hétfő

Mno.hu

Fordulat állt be a Cozma-ügy tárgyalásán. Vallomást tett Raffael Sándor, a Marian Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja.

Raffael nyomozati vallomásában még az szerepel, hogy kés sem volt nála. A hétfői tárgyaláson azonban azt vallotta, hogy a Patrióta lokál előtt egy támadólag fellépő, elébe „berobbanó alakot” megszúrt. A lábát akarta megsebesítni, de úgy látta, hasba szúrta a támadót – mondta, beismerve azt is, hogy már a diszkóban megszúrt valakit. Félelmében szúrt a lokál előtt – állította –, mert nyolcan-tízen is támadták, de nem akart embert ölni. (tovább…)

Drámai éjszakán van túl Csepel

2011. március 19. szombat

Lángolt a papírgyár – képgaléria!

Hírszerző, Csepel.info

Fotók: Szabadi Bálint, Fővárosi Tűzoltóparancsnokság

Tűz ütött ki pénteken este Csepelen, egy papírgyárban. A gyár területén egy nyitott oldalú épületben, körülbelül 200 négyzetméteres területen lángoltak a papírbálák.

A tűz nem veszélyeztette a környező épületeket, de egy targonca megsemmisült. Az oltást nehezítette a környékbeli tűzcsapok csekély vízhozama, ezért külön vízszállító járművet kellett igénybe venni. A tüzet rövid idő alatt eloltották, de a papírbálák szétszedése munkagéppel is még sokáig elhúzódott. (tovább…)

Magyarországi hagyományőrzőt bántalmaztak

2011. március 18. péntek

Háromszék

Március 16-án délután a Maros megyei Szászrégen közelében két ismeretlen a 935 AYN ideiglenes, piros rendszámot viselő fehér színű Fiat kocsival a dr. Kovács Péter 37 éves magyarországi állatorvos által vezetett jármű elé hajtott, megállásra kényszerítve őt.

A meglepett férfit kiráncigálták a kocsiból, többször is arcon ütötték, fenéken rúgták, és arra kényszerítették, kaparja le a jármű hátsó számtáblájáról a magyar felségjelt. Minden bizonnyal emiatt kötöttek bele. Egyik bántalmazója tört magyarsággal azt mondta, hogy azért verik meg, mert előző nap a magyarok “csúnyán viselkedtek” Kolozsváron. (tovább…)

Holtan találtak egy fiatalembert egy csepeli gyorsétteremben

2011. március 17. csütörtök

MTI, Inforadio.hu

Holtan találtak egy 23 éves férfit csütörtökön Budapesten, egy csepeli étterem mellékhelyiségében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

A halál okát igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják. Az elsődleges információk alapján a rendőrség kizárta az idegenkezűséget – tette hozzá Sagyibó Melinda. (tovább…)

Budaházy-ügy: az egyik vádlott kitálalt

2011. március 11. péntek

HVG

Budaházy György

Az ismertetett vallomás szerint Budaházy egy ízben felvetette Fidesz-irodák megtámadását is, de ezt a többiek nem támogatták, mire akkor az elsőrendű vádlott annyit mondott: “Akkor azt most még nem.”

Az egyik vádlott magára és társaira is terhelő, a vádbeli terrorcselekményeket részletesen feltáró, Budaházy György elsőrendű vádlott vezető szerepére is kiterjedő nyomozati vallomásának ismertetésével folytatódott a terrorcselekmények vádjával indult büntetőper a Fővárosi Bíróságon pénteken. (tovább…)