Mno.hu
David Cameron brit kormányfő szerint „képről képre” mindenkit azonosítanak, aki részt vett az elmúlt napok zavargásaiban, és őrizetbe veszik őket.
A miniszterelnök a belügyminiszterrel és a rendőrségi vezetőkkel folytatott szerdai egyeztetése után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a rendőrség minden támogatást megkap, amire szüksége van, és saját belátása szerint válogathatja meg az eszközeit, így ha kell, akár vízágyúkat is bevethetnek a fosztogatók ellen. A rendőrségre fordított kiadásokkal kapcsolatban megjegyezte: semmi olyat nem tesznek, ami miatt csökkenhetne az utcán lévő rendőrök száma. A nagyobb rendőri jelenlétnek köszönhetően nyugodt volt az éjszaka Londonban – emlékeztetett. „Ez a folyamatos erőszak egyszerűen elfogadhatatlan, és meg kell állítani. Ebbe nem nyugszunk bele ebben az országban. Nem engedjük, hogy félelem uralkodjon az utcáinkon” – jelentette ki. Hozzátette: „világos, hogy a dolgok rosszul állnak ebben a társadalomban”. A legrosszabb arcát látták az országnak, de a legjobbat is – utalt azokra az emberekre, akik a Facebookon csatlakoztak a romokat eltakarító akciókhoz. (tovább…)





