Szilvásy és Galambos másképp emlékezett a történtekre

Hír TV, Mno.hu

Gyurcsány és Szilvásy

Nemzet, biztonság: maguk alá gyűrték

Egykori főnökével szembesítették Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a kémügyben a katonai ügyészségen. Kérdésekre sem ő, sem Szilvásy György nem válaszolt. Mindkettőjüket kémkedéssel gyanúsítják.

Újra kihallgatták Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját a Budapesti Katonai Ügyészségen. A kémkedéssel gyanúsított nyugalmazott tábornokot az ügyben szintén meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszterrel is szembesítették.

Tekintse meg a hírTV összeállítását


A Hír TV helyszíni tudósítója elmondta, hogy egy évekkel ezelőtt történt eseménnyel kapcsolatban szembesítették Szilvásy Györgyöt és Galambos Lajost. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának védője, Molnár Lajos azt mondta, hogy valami részletkérdés tekintetében nem ugyanúgy emlékezett védence és a volt titokminiszter, de az ügyvéd szerint ez az ellentmondás nem volt túl lényeges, és ezt sikerült is feloldani. Molnár Lajos azt nem árulta el, hogy Galambos Lajos tett-e terhelő vallomást Szilvásy Györgyre, és arról sem beszélt, hogy felmerült-e más gyanúsított neve. A védő a kihallgatás további tartalmáról sem árult el részleteket államtitokra hivatkozva – mondta el a televízió tudósítója.

A volt titokminiszter azt mondta, megtiltották, hogy bármit is mondjon, mert minden titkos, ami a szembesítésen elhangzott. Az NBH volt főigazgatója nem kívánt nyilatkozni. Továbbra is hallgat a Budapesti Katonai Ügyészség is. Galambos Lajos védője azt közölte, hogy hétfőn tudta meg, hogy a benyújtott szabadlábra helyezési indítványát az első fokon eljáró bíróság elutasította.

Forrás: Hír TV, Mno.hu

Egy hozzászólás “Szilvásy és Galambos másképp emlékezett a történtekre” bejegyzésre

  1. Toth Kati szerint:

    Hazaárulók.Persze a kommunisták nem tuják mit jelent az a szó,hogy Haza.

Itt lehet hozzászólni !