‘Krimi’ kategória archívum

Szenteczky szerint koncepciós eljárás áldozata

2015. február 7. szombat

Csepel.info

Megkezdődött Szenteczky János rágalmazási pere

Közleményben reagált Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke és frakcióvezetője arra, hogy az ügyészség vádat emelt ellene a csepeli lakásmutyi botrányban elhíresült lakáskiadások és lakáseladások ügyében. A politikus szerint teljesen jogszerűen adta oda a rászorulóknak járó szociális lakásokat kivételezett személyeknek, az ellene emelt vád ezért szerinte koncepciós eljárás.

Szenteczky János a közleményben azt is kiemelte, hogy ő nem kapta meg a vádiratot, így felettébb furcsa, hogy az önkormányzat már tud a vádemelésről. A Csepel.info azonban úgy tudja, hogy a politikus az elmúlt hetekben külföldön tartózkodott – az önkormányzati rendezvényekről legalábbis egy romániai utazásra hivatkozva maradt távol. Könnyen lehet tehát, hogy valóban nem kapta meg a vádiratot, ami azonban nem összeesküvés miatt, hanem külföldi tartózkodása történhetett. (tovább…)

RTL-Klub: Vádemelés a csepeli MSZP elnök ellen – videóval

2015. február 6. péntek

RTL-Klub

Szenteczkyrtlklub

Szenteczky János szerint teljesen rendben volt az, hogy a rászorulóknak járó szociális lakásokat kivételezett embereknek adták ki, akiknek ez után közpénzből teljesen fel is újították a lakásokat, majd fél évvel később a valós ár harmadáért eladták az ingatlanokat.

Vádat emelt az ügyészség a csepeli MSZP elnöke ellen hűtlen kezelés miatt. A vád szerint a politikus a Csepeli Vagyonkezelő igazgatójaként jogszerűtlenül adott bérbe önkormányzati lakásokat, majd később ezeket áron alul adták el a bérlőknek.

Burattino-ügy: ismét meghosszabbították a nyomozást

2015. február 6. péntek

Mno

Szexre kényszerítette tanítványait a tanár

Ismét meghosszabbította a nyomozást az ügyészség a csepeli Burattino Általános Iskolában korábban testnevelő tanárként dolgozó férfinak az ügyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy több fiútanítványával erőszakoskodott.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője pénteken közölte, hogy az ügyben a nyomozás határidejét a Legfőbb Ügyészség június 4-éig hosszabbította meg.

(tovább…)

Zámbó Krisztián: tudni akarom, zsarolták-e a családomat

2015. február 5. csütörtök

Borsonline

Jimmy fia felszólítja a volt csepeli rendőrfőkapitányt: öntsön végre tiszta vizet a pohárba! Zámbó Krisztiánt sokkolta, amit tizennégy évvel apja halála után Vágó Imréné nyilatkozott.

Zsarolt a szemtanú?

A Kiskegyednek adott interjújában Vágóné olyan dolgot árult el azzal a Hulé Évával kapcsolatban, aki Jimmyék vendége volt a tragédia éjszakáján, ami nem csak a közvéleményt, de a családot is sokkolta.
Emlékezetes, Hulé kilenc évvel a tragédia után önként jelentkezett a rendőrségen, hogy megváltoztassa a vallomását, hiszen szerinte nem véletlen baleset történt 2001. január 2-án hajnalban. Rajta kívül azonban csak Jimmy hétéves kisfia, Adrián, és felesége, Edit asszony volt a házban, amikor eldördült a fegyver, amely az énekes életét kioltotta. (tovább…)

Vádemelés a “csepeli lakásmutyi” ügyben

2015. február 5. csütörtök

Börtönbüntetést kérnek az MSZP frakcióvezetőjére

Csepel.hu

Szenteczky_Janos01

Hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség Szenteczky János csepeli MSZP-elnök és frakcióvezető ellen – értesült a Csepel.hu. A csepeli lakásmutyi botrányként elhíresült bűnügyben a gyanú szerint a politikus a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként az önkormányzati rendeleteket kijátszva rászorulóknak szánt szociális lakásokat juttatott kivételezett embereknek. A lakásokat közpénzből teljesen felújították, majd fél évvel később harmadáron eladták az újdonsült bérlőknek. Az önkormányzat fideszes vezetésének feljelentései szerint a lakások felújítása sem ment rendben: túlszámlázás és fiktív munkavégzés is történhetett közben. Az ügyészség egyelőre a szociális lakások bérbeadásával kapcsolatban emelt vádat, felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozva a politikusra.

Szenteczky János ellen eddig két rendbeli hűtlen kezelés miatt emeltek vádat: az ügyészség most indítványozta ezek egyesítését az újabb büntetőüggyel. A politikus ellen ezeken kívül még rágalmazás miatt folyik büntetőper. A Csepel.hu információi szerint rendőrségi nyomozás folyik még a politikus tevékenységével kapcsolatban a fiktív lakásfelújítások ügyében, valamint azért, mert két jogerős polgári peres ítélet szerint vezérigazgatóként közpénzből fizette ki a magánügyeiben eljáró ügyvédeit.

(tovább…)

A mentőállomás közelében halt meg egy nő Szigetszentmiklóson

2015. február 5. csütörtök

BLIKK

3_o_rosszul_lett_graf[1]

Szigetszentmiklós – Igazi dráma zajlott egy HÉV-megállóban, mindössze 360 méternyire a mentőállomástól: járókelők küzdöttek erejüket megfeszítve azért, hogy életben tartsanak egy idős asszonyt.

Nem volt köztük sem orvos, sem ápoló, csak ködös fogalmaik voltak arról, mit kellene tenniük, mégis harcoltak a nő életéért. Sajnos hiába: az asszony az utcán halt meg. A nőt unokája kísérte el aznap. Az orvoshoz igyekezett, amikor a József Attila telepi HÉV-megállóban az aszfaltra rogyott: megállt a szíve. Egy fiatal pár azonnal megkezdte az eszméletlen asszony újraélesztését, abban bízva, hogy hamar kiérnek a mentők, de állítják: egy órát kellett várniuk a szakszerű segítségre. (tovább…)

Vigyázat: új vírus a Facebook-on!

2015. február 4. szerda

HVG

Facebook Friendly Marketing

Két nap alatt 110 ezer felhasználót fertőzött meg a facebookos megosztásokkal terjedő legújabb kártevő. Egészen furcsa dolgokat csinál, átveheti a hatalmat a számítógép billentyűzete és az egér fölött is.

Egyszerű szoftverfrissítésnek tűnik, de igazából trójai faló programot tölt le gépünkre az egyik legújabb online veszélyforrás, amelyhez hasonló időnként felbukkan a Facebookon. A kártevő a megfertőzött felhasználó falán tesz közzé egy bejegyzést, amely azt ígéri, hogy kattintás után egy csábítónak tűnő, 18+ kategóriás videót mutat majd. A kattintás után megnyíló oldal azonban egy figyelmeztetést dob fel, amely szerint a gépen lévő Flash lejátszó frissítése szükséges a videó megtekintéséhez. (tovább…)

Tízennégy év után megszólal Jimmy-ügyben a volt csepeli kapitány

2015. február 3. kedd

Kiskegyed

Tízennégy év után megszólal Jimmy-ügyben

Bár 14 éve annak, hogy elhunyt a Király, halála még mindig izgatja a rajongókat.

Sokat pletykáltak arról: ő segített abban, hogy soha ne derüljön ki Zámbó Jimmy haláláról az igazság. Aztán az a hír járta, hogy belebukott a Jimmy-ügybe, és ezért rúgták ki Csepel rendőrkapitányi posztjáról. Tíz éve azonban semmit nem lehetett tudni róla. Nem adott interjút, eltűnt a nyilvánosság elől. Vágó Imréné a hajdani csepeli rendőrkapitány most megszólalt a Kiskegyednek. (tovább…)

Razziázott a NAV a Jimmy-gálán

2015. február 2. hétfő

Blikk

Razziázott a NAV a Jimmy-gálán

Kellemetlen közjáték zavarta meg az idei, sorrendben 13. Jimmy-gálát – állítja a Blikk.

Az immár több mint egy évtizedes hagyományra visszatekintő rendezvényre – amelyet természetesen a Király, azaz Zámbó Jimmy (†42) emlékére szerveznek a néhai énekes testvérei – ezúttal is a Csepeli Munkásotthonként ismert művelődési házban került sor, ahol a több mint 10 ezer forintos VIP-jegyet vásárló nézőket hatalmas svédasztalos vacsorával is megvendégelik. Csakhogy az étkezés órákat csúszott, ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai razziát tartottak a helyiségben. (tovább…)

Traffipax a Hollandin – keményen indul a hét Merkel látogatása miatt

2015. február 2. hétfő

Csepel.info, Mno

A Kis-Duna öbölnél kezdett ma reggel a csepeli traffipax, ami – ha megtartja szokását a rendőrség – jó eséllyel bukkan fel még ma a kerület más pontjain is – értesült a Csepel.info. Ma különösen érdemes tájékozódni elindulás előtt, Merkel látogatása miatt ugyanis alaposan átalakul a közlekedési rend.

Az M2-es metró nem áll meg a Kossuth Lajos tér metróállomáson hétfőn – egészítette ki a közösségi közlekedésben hétfőn várható változásokról adott korábbi tájékoztatását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Angela Merkel látogatása miatt több főútvonalat is lezárnak időszakosan a fővárosban.

(tovább…)