Vádemelés a “csepeli lakásmutyi” ügyben

Börtönbüntetést kérnek az MSZP frakcióvezetőjére

Csepel.hu

Szenteczky_Janos01

Hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség Szenteczky János csepeli MSZP-elnök és frakcióvezető ellen – értesült a Csepel.hu. A csepeli lakásmutyi botrányként elhíresült bűnügyben a gyanú szerint a politikus a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként az önkormányzati rendeleteket kijátszva rászorulóknak szánt szociális lakásokat juttatott kivételezett embereknek. A lakásokat közpénzből teljesen felújították, majd fél évvel később harmadáron eladták az újdonsült bérlőknek. Az önkormányzat fideszes vezetésének feljelentései szerint a lakások felújítása sem ment rendben: túlszámlázás és fiktív munkavégzés is történhetett közben. Az ügyészség egyelőre a szociális lakások bérbeadásával kapcsolatban emelt vádat, felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozva a politikusra.

Szenteczky János ellen eddig két rendbeli hűtlen kezelés miatt emeltek vádat: az ügyészség most indítványozta ezek egyesítését az újabb büntetőüggyel. A politikus ellen ezeken kívül még rágalmazás miatt folyik büntetőper. A Csepel.hu információi szerint rendőrségi nyomozás folyik még a politikus tevékenységével kapcsolatban a fiktív lakásfelújítások ügyében, valamint azért, mert két jogerős polgári peres ítélet szerint vezérigazgatóként közpénzből fizette ki a magánügyeiben eljáró ügyvédeit.

A csepeli lakásmutyi botrányként elhíresült bűnügyben Németh Szilárd még ellenzéki képviselőként tett feljelentést 2010 áprilisában. A nyomozás és a büntetőeljárás az azóta eltelt 58 hónapban kínos lassúsággal haladt előre, és többször is megakadt. 2014 júniusában az Index.hu Szenteczky János internetes újságára hivatkozva még arról is beszámolt, hogy a büntetőügyet vádemelés nélkül megszüntették. Az önkormányzat szerint a mostani vádirat azonban megint hiányos, mivel abban a valóságosnál kevesebb törvénytelenül kiadott szociális bérlakás szerepel. Bár a vádirat jelenleg felfüggesztett börtönbüntetést javasol, amennyiben kiegészül az önkormányzat által hiányolt esetekkel, valamint a jelenleg még nyomozás alatt álló ügyekben is vádemelés történik, nagy az esély arra, hogy Szenteczky Jánosra hamarosan már letöltendő börtönbüntetést fognak kérni.

Forrás: Csepel.hu

16 hozzászólás “Vádemelés a “csepeli lakásmutyi” ügyben” bejegyzésre

  1. Grün Rikárdó szerint:

    Üdv. Jánoskám!
    Headline lettél újra?!
    Jönnek mennek képviselők, polgármesterek, de egy fix pont van Csepelen, akire akár több hírblogot, újságot, rádiót lehet alapozni és mindezt térítésmentesen!
    Lassan a Rezsipápát is levered mint Merkel a zOrbánt! 😛 😀

  2. Gray Rikárdó szerint:

    Ez a polgármester túltesz az előzőn (hülyeségben) is. Ennyi szart fröcsögtetni kifelé a száján…hát nem semmi. A helyében egyébként -kegyelettel és tekintettel Rogán erkölcsi hullájára az ötkerben- hagynám a p’csába az ingatlan mutyikat. Nem jönnek ki jól belőle, hisz mindent jobban csinálnak…

  3. Balos szerint:

    Szenteczky nem polgármester.

  4. Gay Rikárdó szerint:

    Janót szeretni fogják a sitten, bár pár év még kell amíg bevarrják.

  5. felix szerint:

    Felfüggesztett börtön büntetésről van szó tudomásom szerint, nem letöltendőről.

  6. Gay Rikárdó szerint:

    “amennyiben kiegészül az önkormányzat által hiányolt esetekkel, valamint a jelenleg még nyomozás alatt álló ügyekben is vádemelés történik, nagy az esély arra, hogy Szenteczky Jánosra hamarosan már letöltendő börtönbüntetést fognak kérni.”

  7. felix szerint:

    Ahogy a fidesz feljelentéseinek alakulását nézem, még felmentés is lehet a vége.

  8. nagyapó szerint:

    felix: csütörtök – 21:44
    “Felfüggesztett börtön büntetésről van szó tudomásom szerint, nem letöltendőről.”
    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó! Most örül, hogy nem kapja a sitten levő “jót”, vagy sajnálja?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  9. felix szerint:

    Vén buzi!
    Neked biztosan jó lenne. Ne irigykedj már előre.

  10. Petike szerint:

    a Rigó utcai nyelvvizsga-bunda miatt 4 évet adtak akkor itt 125 lenne méltányos.

  11. Gayfél szerint:

    Szegény hülye félix megint nem tudja, miről ír.
    Az, hogy az ügyész felfüggesztett börtönt kér, még nem kötelezi a bírót, hogy felfüggesztettet adjon. Simán kiszabhat letöltendőt, amire rászolgált ez a majom.

  12. Grün Rikárdó szerint:

    A bíró szabad mérlegelési jogánál fogva akár ejtheti is a vádat!
    Nem véletlen kapkod fűhöz-fához a zönkori vádirat kiegészítésért, amivel reményeik szerint összejöhet egy letöltendő! 😛

  13. felix szerint:

    Szegény hülye Gayfél.
    Olvas el a cikk címét és azután pofázzál. Csak azt javítottam ki, mert az ugye, úgy hazugság.
    Új neveden is olyan hülye vagy , mint a régin.

  14. Gray Rikárdó szerint:

    Ceterum censeo…Ha nagyapó kinyitja a száját szart fröcsög, ha kinyitja a kezét …maszturbál(?) Vaj’h nagyapónak mi kell, hogy megsejtse, más a hazugságot is jobban csinálja?

  15. Gray Rikárdó szerint:

    Csepel.info büszke arra, hogy a WordPress hajtja….A WorldPress szégyelli(?), hogy a Csepel.info -t borbély lénárt (nemecsek) hajtja…

  16. nagyapó szerint:

    A csepeli troll megint kavar. Szokása szerint – egész nap – hülyeségekkel bombázza a csepel. infot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !