Jogerős: Szenteczky közpénzből fizette magánügyvédeit

Csepel.info

Közpénzből utaltatott a magánügyvédeinek is

Megerősítette a Fővárosi Törvényszék azt az elsőfokú ítéletet, mely szerint  Szenteczky János csepeli MSZP-elnök és frakcióvezető 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként úgy bízta meg a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki – értesült önkormányzati forrásból hétfőn reggel a Csepel.info. A politikus ellen éppen az elmúlt héten emelt vádat az ügyészség egy másik ügyben, hűtlen kezelés miatt.

Információink szerint az ügyvédi irodával a szocialista politikus havi bruttó 750.000 forint értékben kötött megbízási szerződést, méghozzá határozatlan időtartamra. Az iroda az ő vezérigazgatói tisztségéről való lemondása után még két hónapig kapta a megbízási díjat. A Csepel.info úgy tudja, hogy a Hőrich és Varga Ügyvédi Iroda most is Szenteczky Jánosnak dolgozik, aki a vagyonbevallása szerint MSZP-s képviselőségével együtt minimum négy különböző pozícióért kap havi fizetést, korábban pedig a fizetése mellé 37 millió forint jutalmat és prémiumot is bezsebelt. A politikusnak tehát bőven lett volna pénze kifizetni az ügyvédeit.

Nem csináltak semmit, csak a pénzt vették fel

Amikor a választások után a Csevak új vezérigazgatója megkezdte a szerződések átvizsgálását, kettő e-mailen kívül semmit sem találtak arról, hogy az ügyvédi iroda bármilyen munkát is végzett volna – legalábbis az önkormányzati cég részére. Megdöbbentő, de a tanúvallomások alatt az is kiderült, hogy ezért a pénzért az ügyvédi irodának egyetlen alkalommal sem kellett igazolást adnia a vállalt munkaórák teljesítéséről. Miután a munkavégzés bizonyítása felszólításra sem történt meg, a Csevak egyoldalúan felmondta a velük kötött szerződést, és megszüntette a megbízási díj átutalását.

Színtiszta cinizmus, hogy az első fokon véget ért pert még az ügyvédi iroda kezdeményezte azért, hogy a megbízási díjat mindenféle munkavégzés bizonyítása és elvégzése nélkül a fennmaradó hónapokra is fizesse ki nekik az önkormányzati cég, majd az ítéletet megtámadták. A Csepel.info által nyilvánosságra hozott első fokú ítéletet erősítette meg most a Fővárosi Törvényszék.

A lapunk által bemutatott ítélet szerint a bíróság széleskörű bizonyítást követően azt a következtetést vonta le, hogy a szerződés nem az önkormányzati cég, hanem a „cég akkori vezetőjének, Szenteczky Jánosnak az érdekeit szolgálta… A bíróság álláspontja szerint az, hogy egy közpénzekkel gazdálkodó, önkormányzati tulajdonban álló cég vezetője az esetleges büntetőjogi felelősségével kapcsolatos vizsgálandó kérdésekre úgy bíz meg ügyvédi irodát, hogy a megbízási díjat a cég fizeti ki a kerületi önkormányzat tartalék alapjának a terhére, ez a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, tehát a Ptk 200. § (2) bekezdésének második mondata szerint semmis.” – szögezte le a bírósági ítélet.

Múlt heti hír a Szenteczky elleni vádemelés

A Csepel.info úgy tudja, hogy az iroda összesen bruttó 3.750.000 forintot kapott meg a csepeli adófizetők pénzéből, a per pedig a további 2.250.000 forint megszerzésére irányult. Ezt felmondási díj címen követelte az érintett ügyvédi iroda. Úgy tudjuk, hogy az önkormányzat további célja az, hogy a további következmények se maradjanak el, fizessék vissza a csepeli adófizetők pénzét. Az önkormányzat büntető feljelentést is tett az ügyben.

Szenteczky támadással védekezik

A Csepel.info úgy tudja, hogy a szocialisták már készültek az elmarasztaló ítéletre, ezért az elmúlt héten erős csúsztatásokkal és hamis állításokkal teli cikkeket jelentettek meg a Csepeli Városgazda Zrt. vezetését támadva. A mutyivádak egy részét Vári György, a Magyar Narancs függetlenként beállított újságírója szállította. Vári lapunk információi szerint annyira független, hogy az LMP angyalföldi országgyűlési képviselőjelöltje volt 2010-ben, jelenleg pedig úgy tudjuk, hogy a Bajnai-MSZP szövetség egyik nagy támogatója.

Jellemző, hogy a “mutyivádak” legerősebbje szerint a XVIII. kerületi és a csepeli önkormányzat is szerzett be olyan díjazott, magas minőségű borokat reprezentációs célokra, melyeket a boltokban 1990 forintos palackonkénti ártól lehet megvásárolni. Információink szerint ezeket a a borokat a csepeli önkormányzat 400-1000 forint közötti nettó áron, a XVIII. kerület pedig maximum 1350 forintos áron vásárolta. Lapunk úgy tudja, hogy az MSZP idején a reprezentatív célokra felhasznált borok átlagára 4000 forint volt Csepelen, tehát esetenként a tízszerese a jelenlegi összegnek. Az MSZP szerint azonban a jelenlegi olcsó, de kimagasló minőségű borok beszerzése egy hatalmas politikai mutyi része.

Csepel.info

13 hozzászólás “Jogerős: Szenteczky közpénzből fizette magánügyvédeit” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    “Jogerős: Szenteczky közpénzből fizette magánügyvédeit”
    Ezért őt a bíróság soványdisznó vágtában megteendő három körre ítéli az önkori épülete körül!
    Súlyosbításként minden sarkon köteles elkiáltani:
    “Így jár aki közpénzt magán céljaira fordít!” 😛

  2. szigetország szerint:

    Jogerősen elítélték Szenteckit.

    Van még kérdés?

  3. ... Grün szerint:

    Igen!
    Mire?! 😛

  4. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Szenteczkyt nem ítélték el. Tessék megtanulni olvasni! Ez egy polgári per volt az ügyvédi iroda és a Csevak között. Szenteczky nem is szerepelt ebben a perben.

    Amúgy a részlet, ami be van rakva a cikkbe, az elsőfokú ítéletből való. Az admin félrevezető módon helyezte el a cikkben úgy, mintha a másodfokúból lenne. Persze az ilyen csúsztatásokat már megszokhattuk a csepel.infótól.

  5. Ábel Attila szerint:

    Az elsőfokú ítéletet erősítette meg a másodfokú ítélet, tehát jó részletet tettünk ki. A cím is helyes. Az ítéletben is megnevezték Szenteczkyt, mi a probléma?

  6. Ábel Attila szerint:

    Bocs, azt hittem már kitették a közleményünket.

  7. admin szerint:

    Külön cikkben lesz egy összefoglalóval, már készül.

  8. Gladiátor szerint:

    Miért olyan nagy hír ez?

    Szenteczky törvénytelenül fizette közpénzből a magánügyvédeit.

    Én simán törvénybe iktatnám azt, hogy ezen túl Csepel vezetősége, közpénzből, a Tescóban is vásárolni tudjon. Megérdemelnék, hiszen annyi mindent tesznek értünk!!!
    LÁSD CSEPELI ÁRVÍZ
    Például létrehozhatnánk részükre ún. közpénz kuponokat melyeket beválthatnának a bevásárló központban.
    Sőt lenne a magánügyvéd kuponon kívül egy darab 4 gombócos fagyi kupon is.
    Akkor ezek a magatartási formák nem lennének törvénytelenek.

  9. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Upsz! Ábel Attila véletlenül a saját nevén szólt hozzá “admin” helyett.
    Megesik az ilyen.

  10. Ábel Attila szerint:

    István, nyugodtan keress rá a nevemre, nem először szólok hozzá. És olvasd el a közleményemet is, téged is érint, elvégre pillanatnyilag az MSZP országgyűlési jelöltje vagy. Ha jól tudom. A Csepel.hu-n kint van.

  11. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Jelentem, Ábel Attila fenti hozzászólával ünnepélyesen és önként feliratkozott a gyengeelméjűek listájára. Gratulálok!

  12. Etikus szerint:

    Tehát kik az “ügyeletes hozzászólók,” többnyire?
    Akik valamilyen pozícióban vannak, vagy éppenséggel oda tartanak!
    Törtetés 0-24-ig, ezerrel való nyalás, szinte minden szinten.
    S végzett munka? Aaaaaaaaaaaaaaaz minősít igazán.

Itt lehet hozzászólni !