‘Krimi’ kategória archívum

Török Zsolt hazugsággal tarhált pénzt magának

2016. május 17. kedd

Magyar Idők

Török Zsolt tarhál

Török Zsolt egy hónappal azután kezdett gyűjtésbe, hogy az MSZP már maradéktalanul kifizette a Selmeczi Gabriellának megítélt kártérítést. Utóbb kiderült, hogy Török az MSZP-nek tartozik, és ezért gyűjt.

Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője szívhez szóló posztot közölt hétfőn 9 óra 2 perckor a Facebook-oldalán. Ismerőseit, barátait szólítja meg, és pénzt kér tőlünk, mondván, hogy a Selmeczi Gabriella ellenében elveszített perben megítélt kártérítést, valamint a perköltségeket nem tudja kifizetni. (tovább…)

Török Zsolt pert vesztett, és most pénzt tarhál a büntetésre

2016. május 16. hétfő

Index

Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője a Facebookon jelentette be hétfőn, hogy pert vesztett a fideszes Selmeczi Gabriella ellen, de nem tudja neki kifizetni a kártérítést. Töröknek ugyan segít a párt, de így is az ismerősöktől kalapozik 1-2 ezer forintokat.

Áprilisban kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla Török Zsoltot, az MSZP egykori szóvivőjét, hogy kérjen elnézést Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselőtől egy 2013-as kijelentése miatt. Török azt állította valótlanul, hogy “Selmeczi Gabriella személy szerint is, a 3 ezer milliárdos nyugdíjvagyon lenyúlása után 500 milliárd forintért MOL-részvényeket vásárol”.

(tovább…)

Zsarolók őrizetben

2016. május 14. szombat

POLICE
bunozo_karperec_rendorseg
Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. József 23 éves, P. Mihályné 36 éves tárnoki lakosok és fiatalkorú társuk ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. május 12-én a délutáni órákban többször felhívták telefonon a sértettet, akinek egyikük az asszony volt férjeként mutatkozott be. A nőtől 500 ezer forintot követeltek és megfenyegették, hogy ha nem adja át a pénzt, akkor megölik őt és a családját is. (tovább…)

Baleset történt a Weiss Manfréd úton

2016. május 13. péntek

Mr. Gabee

WM_20160513_172423

Koccanásos baleset történt Csepelen pénteken délután a Weiss Manfréd út Csepel felé vezető oldalán. Négy autó húzódott félre – értesült a Csepel.info.

A baleset miatt egy szakaszon egy sávon halad a forgalom.

Édes­any­já­val közös la­kás­ban erő­sza­kol­hatta meg a fi­ú­kat a cse­peli tanár

2016. május 13. péntek

Ripost, Csepel.info

Édes­any­já­val közös la­kás­ban

Ki­lenc éven át hordta haza kis­korú ta­nít­vá­nyait a férfi, aki végig szü­lő­jé­vel la­kott. Egye­lőre nem tisz­tá­zott, hogy az anya mit sej­tett a la­kás­ban tör­tén­tek­ről. A tanári diplomával sem rendelkező pedofil egy baloldali pártokhoz közel álló csepeli alapítványi iskolában dolgozott.

További tanúmeghallgatásokkal folytatódott a héten a pedofíliával vádolt csepeli gyerekfelügyelő ügye, melynek kapcsán egyre megdöbbentőbb részletek látnak napvilágot. Például az, hogy (tovább…)

Helyreigazítást kért a csepeli önkormányzat

2016. május 12. csütörtök

Csepel.info

K_cs_s_panik_02

Információink szerint az aktív klórtartalom a határérték egytizede volt

Az Index.hu oldal 2016. május 11-én „Mégsem olyan nagy rejtély: klórmérgezés miatt hánytak a csepeli gyerekek” című cikkében több hamis információ és csúsztatás jelent meg. A cikknek már a címe sem felel meg a valóságnak. Ezzel pedig az Index.hu és minden olyan oldal, amely az Index.hu-ra hivatkozva átvette ezeket a hamis állításokat, félrevezették olvasóikat, kárt okoztak a csepeli embereknek és az önkormányzatnak – áll a csepeli önkormányzat közleményében.

Mindezen okokból a csepeli önkormányzat elvárja, hogy a történtekről az eredetileg megjelent cikkeknek megfelelő helyen, azonos ideig, az eredetinek megfelelő kiemelésben és formában helyreigazítás jelenjen meg. Mivel a kerületnek már most kimutatható kára keletkezett a hazugságokat tartalmazó híresztelések és cikkek miatt, amennyiben nem jelentetik meg a helyreigazítást, az önkormányzat sajtó-helyreigazítási pert és kártérítési pert is indítani fog – emeli ki a közlemény. (tovább…)

Így kért bocsánatot áldozatától Kiss László

2016. május 11. szerda

Mandiner, RTL Klub

A volt úszókapitány virágcsokorral a kezében kereste fel Takáts Zsuzsannát, akit 55 évvel ezelőtt két úszótársával megerőszakolt. Úgy mutatkoztak be, mintha sosem találkoztak volna.

Kiss László koncepciós perről beszélt, az asszony azonban a múlt héten interjút adott az RTL Klubnak, és részletesen beszélt a történtekről. A találkozást az RTL stábja kísérte nyomon. A férfi és a nő úgy mutatkozott be egymásnak, mintha sosem találkoztak volna. Az edző azt mondta: nem a húsz, hanem a 75 éves Kiss László kér bocsánatot. 

(tovább…)

Tömeges rosszullét: durván hazudhatott az Index

2016. május 11. szerda

Csepel.info

K_cs_s_panik_01

Létezik-e olyan intelligens klórgáz, amely nyitott medencében, csak egyetlen iskola két osztályának diákjaira hat, több mint hetven másik emberre nem? Létezik-e olyan klórmérgezés, amelynek nincsenek a klórmérgezésre jellemző elsődleges tünetei? És létezhet-e az, hogy nyílt medencében, szeles időben kap úgy mérgezést a medencében úszók egy része, hogy klórból egyébként a határérték egyharmada volt a vízben? A medence vizében ugyanis kevesebb volt a klór, mint az ivóvízben. 

Fizikailag ilyen – elvileg – nem létezhet. Lapunk úgy tudja, hogy nem is mutattak ki semmilyen klórmérgezésre utaló jelet a történtek után.  A Bajnai Gordonhoz és a balliberális offshore-cégekhez köthető Index című véleménylap szerint azonban mégis klórmérgezés történhetett – bár ezt ők is feltételes módban írták. A lap szerint, miután a diákokat kísérő pedagógus-asszisztens klórmérgezésnek kiáltotta ki az iskola diákjait érintő rosszulléteket, feltételes módban az orvosi zárójelentésbe is beleírták a klórmérgezés lehetőségét. (tovább…)

Elnyomják a muszlim migránsok a más vallásúakat

2016. május 10. kedd

Magyar Idők

Elnyomják a muszlim migránsok a más vallásúakat

Még Németországban is gyakoriak a tömegverekedések, amelyek legtöbbször nemzeti vagy vallási feszültségek miatt törnek ki

Németországban több tízezer nem muzulmán menedékkérő szenvedhet elnyomást vallása miatt a többségében muzulmánok lakta szállásokon – figyelmeztettek civil szervezetek.

A Keleti Keresztény Egyházak Németországi Központi Tanácsa (ZOCD), a Nemzetközi Társaság az Emberi Jogokért (IGFM) és több más szervezet közösen tartott berlini tájékoztatóján kiemelték, hogy a keresztények, jazidik és más vallási kisebbségek tagjai állandó félelemben élnek a németországi menekültszállásokon, és a testi sértéstől a szexuális bűncselekményeken át a halálos fenyegetésig atrocitások széles skálájával szembesülnek nap mint nap. (tovább…)

Videó: így tett vallomást egy áldozata a csepeli pedofil tanár ellen

2016. május 9. hétfő

Propeller, Csepel.info

így tett vallomást

Az ügyészség szerint több mint 30 gyerek ellen követett el szexuális erőszakot egy tornatanárként dolgozó férfi. A tanári diplomával sem rendelkező pedofil egy baloldali pártokhoz közel álló csepeli alapítványi iskolában dolgozott.

A gyanú szerint a tornatanár az iskolában és az otthonában is zaklatta diákjait.Egy fiú az ATV kamerái előtt beszélt részletesen a megrontásáról, a bíró pedig azt kérte, mindezeket mondja az őt megrontó szörnyeteg szemébe.