‘Csepel-sziget’ kategória archívum

Bíróság: Szenteczky János bűnös

2022. január 27. csütörtök

Csepel.hu

Tizenkét év után született másodfokú bírósági döntés a csepeli lakásmutyi ügy néven elhíresült bűncselekmény-sorozatban csütörtökön. Szenteczky Jánost, az MSZP korábbi elnökét, a Csepeli Vagyonkezelő egykori vezetőjét a bíróság folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt ítélte el. 

A csepeli lakásmutyi során rászorulók helyett kivételezett emberek, közöttük Cs. Mihály akkori rendőrkapitány kaptak titokban és törvénytelenül szociális bérlakásokat. Ezeket a lakásokat törvényesen kizárólag rászorulóknak, és kizárólag lakáspályázaton lehetett volna kiutalni. A szociális lakásokat közpénzből felújították, mielőtt a bérleti jogot átadták a kivételezetteknek.  (tovább…)

A Holokauszt magyar áldozataira emlékeztek

2022. január 27. csütörtök

Csepel.hu

Katonai tiszteletadással emlékeztek a magyar áldozatokra a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a Nefelejcs utcai izraelita temetőben január 27-én. 76 évvel ezelőtt ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui munkatábor.

A megemlékezésen részt vett Totha Joel Péter vezető tábori főrabbi, Mester Tamás budapesti, és Kerényi Zsuzsa dél-pesti zsidó hitközségi elnök, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek és dr. Szeles Gábor jegyző.

(tovább…)

Gyógyítás, oltás, adminisztráció

2022. január 27. csütörtök

Csepel.hu

A koronavírus-járvány ötödik hullámában az omikron variáns okozza a legtöbb megbetegedést. A járvány felfutó ágban van, bár úgy tűnik, az omikron enyhébb megbetegedéseket okoz, az egészségügyi ellátórendszer így is komoly nyomásnak van kitéve.

A háziorvosoknak továbbra is rengeteg feladatot ad a járvány. A rendelések menetéről, az új vírusvariánsról, a negyedik oltásról, a háziorvosi teendőkről is beszélgettünk dr. Oláh Ilona háziorvossal. (tovább…)

Korcsolyaoktatás testnevelés órán

2022. január 26. szerda

Csepel.hu

A Csepeli Jégpark idén is bekerült Budapest legjobb jégpályái közé. A páratlan látványvilágú, egyedi jégfolyosóval kialakított pálya rendkívül népszerű a téli sportkedvelők körében. A 950 négyzetméteres összterületen február végéig várják a látogatókat. A tanulópályán hétköznapokon 8 és 14 óra között csoportos oktatás zajlik.

A Csepeli Gyermeksziget Program keretében a csepeli általános és középiskolás diákok a testnevelés órák alatt ingyen korcsolyázhatnak. Számukra a korcsolyakölcsönzést is ingyenesen biztosítják a helyszínen. A Lajtha László Általános Iskola tanulói január 17-én és 18-án csatlakoztak az oktatáshoz. „A legkisebbeket nem viszik tanáraink, harmadiktól felfelé mennek a gyerekek a pályára. Egy osztályfőnök, egy stabilan korcsolyázó tanár és egy pedagógiai asszisztens kíséri őket” – tájékoztatta lapunkat Kálvin Erzsébet intézményvezető. (tovább…)

Átadták a Csepeli Kajak-Kenu Telep felújított létesítményeit, eszközeit

2022. január 26. szerda

Csepel.hu

Befejeződött a Csepeli Kajak- Kenu Telep fejlesztésének I. üteme, melyben 60 millió forintot meghaladó értékben került sor felújításokra, fejlesztésekre. Mint ismeretes, csepeli tulajdonban alakulhat újjá az ország egyik legeredményesebb klubja, a Csepel Sport Club, miután a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) 2020 végén visszavásárolta a Csepel Sport Club Alapítványt az Indotek Group-tól.

A tulajdonosváltást követően a Csepel Sport Club Alapítvány megkezdte a Hollandi úti Kajak-Kenu Vízitelep fejlesztését is, és az ott folyó sportélet támogatását.  A Magyar Kajak- Kenu Szövetségen keresztül a magyar kormány 38 millió forintos támogatást nyújtott a terület tulajdonosának a Csepel Sport Club Alapítványnak, mely saját forrásból további 24 millió forintot biztosított a sporttelep korszerűsítésére. Az avató eseményen Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a KIMBA alapítója és Schmidt Gábor a Magyar Kajak- Kenu Szövetség elnöke Süle Lászlóval a Csepel Sport Club Alapítvány kuratóriumának elnökével és Galambos Dániellel a Csepeli Kajak- kenu Egyesület edzőjével közösen adták át a felújított létesítményeket és eszközöket. (tovább…)

Disznótor Csepelen, február 19-én

2022. január 25. kedd

Csepel.hu

Idén lesz a 10. Csepeli Disznótor. A rendezvényt ezúttal február 19-én 8.00 és 16.00 óra között tartják a csepeli Sport-Szabadidő-és Rendezvényközpontban.

A disznóvágás mellett többek között bábszínház, zenés-táncos mulatság, humorpercek várják az érdeklődőket, és még Szandi is ellátogat hozzánk. (tovább…)

Képviselő-testületi ülés lesz január 27-én

2022. január 25. kedd
Csepel.hu
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2022. január 27-én (csütörtök) 17.00 órai kezdettel tartandó ülésére, melynek helyszíne a Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint).
 
A részletes napirendi pontok:

(tovább…)

Folytatódott a Csepeli DAC atlétáinak nagyszerű szereplése a fedettpályás versenyszezonban

2022. január 25. kedd

Csepel.hu

Az elmúlt héten, Székesfehérváron az ARAK által megrendezett fedettpályás versenyeken vettek rész atlétáink, ahol sorra döntötték korábbi egyéni rekordjaikat, s bizonyították, komolyan kell számolni velük majd az idei szabadtéri versenyek során is.

Csütörtökön a nyílt magasugró versenyekre került sor, ahol a különböző korosztályok együtt indulva, versenyezve mérettették meg magukat. A női magasugró mezőnyben 22 induló között Pintér Nóra 155 cm-es egyéni rekordot jelentő ugrásával a 6. helyen fejezte be a versenyét. A férfiak mezőnyében a 18 induló között két Csepeli DAC-os versenyző is indult, Tari Tibor György 180 cm-es ugrásával a 6., Ardey Zsolt 168 cm-es ugrásával a 8. helyen végzett.

 

(tovább…)

Megújulnak az utak Csepelen

2022. január 24. hétfő

Csepel.hu

Az elmúlt időszakban gőzerővel zajlottak az útépítések Csepelen. Jelentős kormányzati forrásból több útszakasz is megépült. A munkálatok most folytatódnak. Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán jelentette be, hogy nemrég elindult a Borókás és az Erkély utca rendbetétele.

A munkák után újabb útszakaszok következnek.

(tovább…)

Próza és dallamok a Magyar Kultúra Napján

2022. január 23. vasárnap

Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, arra emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Az emléknapon országszerte kiállítások, koncertek, könyvbemutatók, irodalmi estek és színházi előadások várják a magyar kultúra iránt érdeklődőket. A megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész kezdeményezte 1985-ben. Ahogy fogalmazott „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.

Az emléknapot 1989 januárjában rendezték meg először. Idén Pápai Erika Jászai Mari-díjas színművész Hangok és szavak című önálló estjét tekinthették meg a nézők a Szabó Magda Közösségi Térben. (tovább…)