‘Nemzetpolitika’ kategória archívum
2021. július 21. szerda
Magyarnemzet.hu

Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, ezúttal pedig az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli – hívta fel szerdán a figyelmet a közösségi oldalán a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a gyermekeink jövője a tét, ezért ebben a kérdésben nem engedhetünk.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel.info, Európai Unió, Közvéleménykutatás, Külföld, Külpolitika, Kormány, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 34 hozzászólás »
2021. július 16. péntek

MTI/Szigetváry Zsolt
A magyar kormány elsőként teszi lehetővé a harmadik oltás felvételét – jelentette be Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjújában. A lehetőség augusztus elsejétől nyílik meg az emberek számára. Azt is elmondta, hogy időpontot kell majd kérni, de oltási rend már nem lesz. A miniszterelnök beszámolója szerint a kormány döntött arról is, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelező lesz az oltás.
Lehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét, de azt javasoljuk, a beadatásig teljen el a második vakcina felvételétől számított négy hónap – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Migráció, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 19 hozzászólás »
2021. június 24. csütörtök
Magyarnemzet.hu

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az újraindításért felelős két operatív törzs javaslatait hallgatták meg a tegnapi kormányülésen, ezek hatására a kormány úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltottnál megszüntetik a kötelező maszkhasználatot, az a belső helyiségekben sem lesz szükséges.
Nem kell védettségi igazolvány, éttermekbe, fürdőkbe, de tömegrendezvényeken továbbra is szükség lesz a plasztik kártyára, az éjjeli szórakozóhelyekre is – sorolta Gulyás Gergely a kormányinfón.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Internet, Közpénzek, Közterületek, Külpolitika, Kormány, Média, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 12 hozzászólás »
2021. március 19. péntek
Origo.hu

Orbán Viktor/Facebook
A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Meghalt 213 beteg, 1174 ember van lélegeztetőgépen és ezen kívül még több mint 9 ezren vannak kórházban. Éppen ezért nem lehet most lazítani – tette hozzá. A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Média, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. március 15. hétfő
Csepel.hu

A csepeli önkormányzat vezetői a hagyományokhoz híven a Görgey Artúr téren, Petőfi Sándor szobránál koszorúztak március 15-én reggel.
Noha a koronavírus-járvány miatt az ilyenkor megszokott ünnepi rendezvények elmaradtak, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek kora reggel elhegyezték a megemlékezés koszorúját a szobornál.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Ünnepek, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közvéleménykutatás, Megemlékezés, Nemzetpolitika, Pártok, Rendezvény, Tájékoztatás, Társadalom, Történelem kategóriába | 2 hozzászólás »
2020. november 10. kedd
Mandiner

Interjút adott az M1-nek Orbán Viktor. Volf-Nagy Tünde első kérdése arra vonatkozott, miért nem jöttek korábban a hétfőn bejelentett szigorítások.
Elmondta: továbbra is laboratóriumként tekint Ausztriára, amely ország statisztikáit egy héttel követi hazánk. „Most körülbelül 50 százalék az esély arra, hogy ha minden így megy tovább, akkor az egészségügy kitart” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve hogy ez a szám elég alacsony, ezért nem lehetett tovább várni. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Egészségügy, Európai Unió, Kormány, Nemzetpolitika kategóriába | 3 hozzászólás »
2020. november 6. péntek
Mandiner

„Nagyon kérek minden fiatalt, hogy ne csak magára, szüleire, nagyszüleire is gondoljon” – fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió vendége volt. A miniszterelnök a beszélgetés elején elmondta, az Operatív Törzs minden reggel áttekinti a járványhelyzetet. (tovább…)
Beküldve a(z) Egészségügy, Kormány, Nemzetpolitika kategóriába | 4 hozzászólás »
2020. október 17. szombat
Csepel.hu

Mint ahogy Borbély Lénárd polgármester Facebook oldalán beszámolt, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen egyhangúlag fogadták el azt az előterjesztést, melyben felkérik Csepel testvérvárosait, hogy támogassák és népszerűsítsék a Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezést Székelyföld autonómiájáért.
A frakciók által aláírt levelet Kielce, Wolomin, Szczecin és Fiume települések polgármestereinek küldik meg. A polgármester reméli, ahogy mi magyarok, úgy a többi EU-s tagállam országai is kiállnak a kezdeményezés mellett, hogy ezek a régiók megőrizhessék történelmi hagyományaikat és mindeközben ne szenvedjenek gazdasági hátrányokat.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Európai Unió, Gazdaság, Külföld, Külpolitika, Nemzeti és etnikai kisebbségek, Nemzetpolitika, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2020. július 1. szerda

A koronavírus-járvány elleni védekezés során a katonai szervezetek végig gyorsan és rugalmasan reagáltak, mindig sikerült lépést tartaniuk az adott helyzettel, a meghozott intézkedések működőképesek és aktuálisak voltak – hangzott el július 1-jén az Országgyűlésben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Honvédség, Németh Szilárd, Nemzetpolitika, Országgyűlés kategóriába | Egy hozzászólás »