‘Ünnepek’ kategória archívum

Harmadikosok kiállítása az advent jegyében

2012. december 16. vasárnap

Csepel.hu

December 15-én az Erdei Éva Galériában a Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakos növendékei kiállítását csodálhatták meg a szülők és a barátok. Megnyitóbeszédében Fazekas Ildikó művelődésszervező frappánsan fogalmazott, mely szerint ez egy belépő (a kiállítás neve is az) a harmadikos gyerekek képi világába.

A köszöntőt mondó Körömi Gábor a Nagy Imre ÁMK AMI intézményegység-vezetője azzal bíztatta a most először kiállítókat, hogy  többször találkozzunk majd velük akár itt, akár más galériákban. Erre az alakalomra „hozott” is egy játékot, amibe még a szülőket is bevonta. (tovább…)

Adventi szépíró verseny a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában

2012. december 13. csütörtök

Csepel.hu

Első alkalommal rendezték meg az adventi szépíró versenyt a csepeli általános iskolák alsó évfolyamú tanulói számára a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában december 12-én. A versenyt a csepeli önkormányzat támogatta. Az eseményen köszöntőt mondott Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke.

Lezsák Sándor azt mondta, hogy csepeli kötődéssel is rendelkezik, édesapja ugyanis a Csepel Vas- és Fémművekben dolgozott egészen haláláig. Politikusi pályafutása előtt maga is tanított gyerekeket tanyasi iskolákban, s mindig nagy figyelmet fordított a szépen rajzolt betűkre. Az írásképből következtetni lehetett arra, milyen családi körülmények között él a gyerek. Márpedig a tanulók lelki életének szem előtt tartása legalább olyan fontos, mint maga az oktatás. (tovább…)

Fellobbant az adventi koszorú második lángja a Szent Imre téren

2012. december 10. hétfő

Csepel.hu

2012. december 9-én, Advent második vasárnapján a csepeli önkormányzat nevében Ábel Attila alpolgármester gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját a Szent Imre téren.

Bronzvasárnap a Csepeli Lelkészi Kör tagja, Kéri Tamás református lelkész várta imádsággal a kerületünkben élőket. (tovább…)

Gyújtsuk meg közösen Advent második gyertyáját!

2012. december 9. vasárnap

Csepel.hu

2012. december 9-e Advent második vasárnapja. Csepel Önkormányzata és a Csepeli Lelkészi Kör szeretettel hívja és várja a kerületünkben élőket az áhítattal és imádsággal egybekötött adventi gyertyagyújtásra.

Imádság és gyertyagyújtás a Szent Imre téren felállított betlehemi jászol mellett december 9-én 16 órakor.
Minden kedves csepelit szeretettel várunk! (tovább…)

Csepeli betlehemezők jártak a Radnótiban

2012. december 8. szombat

Csepel.hu

Szabad-e bejönni a betlehemeseknek? – kérdezték fennhangon a Kádár Katalin Óvoda Katica csoportosai a Radnóti Miklós Művelődési Ház színpadán. December 8-án teltház fogadta a karácsonyi hangulatot hozó csepeli óvodások és iskolások betlehemes műsorát.

A csepeli önkormányzat képviseletében figyelemmel kísérte a betlehemezőket Makray Barbara önkormányzati képviselő. A közönség soraiban ülő szülők, nagyszülők megállás nélkül izgultak gyermekeik, unokáik teljesítményéért, folyamatosan kattogtak a fényképezők, készültek a videók. Az ovisok és a csillagtelepi (Herman, Kölcsey, Móra) iskolások a Bibliában olvasható betlehemi történetet dolgozták fel színpadi előadásukban, melyben áhítattal telve a kis Jézus születéséről meséltek. Karácsonyi énekekkel teli színjátékukban megjelentek a pásztorok, s az Isten fiát magasztaló angyalok és három királyok. (tovább…)

Óvodások és iskolások díszítették Csepel fenyőfáját

2012. december 8. szombat

Csepel.hu

A Szent Imre téren advent első vasárnapján felállított fenyőfát december 7-én óvodások és iskolások díszítették fel. A betlehemi jászol mellett gyülekezők az Aprajafalva, Csodakút, Erdősor-Festő utcai óvodából, valamint az Eötvös, Karácsony, Kék, Lajtha, Nagy Imre ÁMK AMI és a Szárcsa iskolából érkeztek.

A gyerekek tülekedve akasztották fel a saját készítésű karácsonyfadíszeiket a közel 6 méter magas normand fenyőre, melyre óriás szaloncukrok, fehér angyalok, papírmikulások, mézeskalácsok, csillámló fenyőtobozok és szárított narancskarikák kerültek. A szorgos kezűek a csepeli önkormányzattól a szaloncukrot és énekműsoros kazettát kaptak ajándékba.

Havat hozott a Mikulás Csepelre

2012. december 6. csütörtök

Csepel.hu

Hull a pelyhes fehér hó, télapó is már eljő. Csepelen nagyon sok jó gyerek van, mert december 6-án hóval és faggyal érkezett a Mikulás. Délután fél négytől már kezdett megtelni a Sétáló utca, ahol a decemberi mínuszokban jólesett a forró tea a Mikulás show-t váróknak és a járókelőknek.

Szülők, nagyszülők és gyerekek lesték kíváncsian a Csepeli Városkép Kft. színpadán a nagy szakállút. A hidegben kipirult arccal figyelték az apróságok a télapót manói, Fecsegő és Huncutka társaságában. A bátrabbak a színpadra felkapaszkodva, ámulva hallgatták a téli mesejátékot, melyben a Mikulás mosolyt csalt a gyermeki tekintetekre. (tovább…)

Csepelen emlékeztek az évszázad mérkőzésére

2012. december 6. csütörtök

Csepel.hu

A teljes mérkőzés felvétele kommentárral és visszaemlékezésekkel

A magyar labdarúgó válogatott 1953. november 25-én Londonban 6:3-ra verte az akkor már 90 éve veretlen angol nemzeti tizenegyet, s ezzel világraszóló győzelmet aratott. Az esemény 59. évfordulóját Csepelen ünnepelte az Aranycsapat Alapítvány.

Az ünnepi rendezvény a Szent István Bazilika altemplomában vette kezdetét, ahol koszorút helyeztek el a két egykori Aranycsapat-tag, Puskás Ferenc és Kocsis Sándor nyughelyénél. A megemlékezés Csepelen folytatódott, ahol Németh Szilárd polgármester, Borbély Lénárd, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek fogadták az alapítvány delegációját. (tovább…)

Meghívó: Találkozz Te is a Mikulással!

2012. december 6. csütörtök

Csepel.hu

Kedves csepeliek! Kedves gyerekek, akik már nagyon várjátok a Mikulás érkezését!

2012. december 6-án, csütörtökön 15.30 órakor találkozhattok vele, hiszen Mikulás Show lesz a sétáló utcában.

Várunk Titeket! Ott találkozunk!

Oláh Gergő gyerekeit is meglepte Mikulásként

2012. december 5. szerda

Blikk.hu

Oláh Gergő (24) és Antal Timi (19) rajong a téli ünnepekért, ezért úgy döntöttek, hogy Mikulásnak és krampusznak öltöznek.

Timi és Gergő a családjukra is gondolt: videoüzenetben mutatták meg az otthoniaknak, hogyan festenek a téli jelmezekben. (tovább…)