‘Ünnepek’ kategória archívum

Május 18. az Internet Világnapja

2018. május 18. péntek

Elemzes.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

A Nemzetközi Távközlési Egyesület 2002-ben kezdeményezte, hogy május 18. legyen az Internet Világnapja. Az Egyesület célja az volt, hogy a világháló minden lefedetlen területre, a fejlődő országokba is eljusson.

Talán vannak, akik nem tudják, hogy az Internet története 1957-re nyúlik vissza, amikor a szovjetek sikeresen Föld körüli pályára állították az első műholdat, a Szputnyik1-et. Az Egyesült Államok harcászati szándékot sejtett a dolog mögött. (Jogosan, hiszen a szovjet rakétakísérletek hátterében tényleg az a gondolat munkálkodott, hogy hogyan tudnának eljuttatni egy hidrogénbombát az óceánon túlra…). (tovább…)

Május 12 – az Ápolónők Nemzetközi Napja

2018. május 12. szombat

Startlap WIKI, Mr.Gabee, Csepel.info

1820-ban május 12-én született Florence Nightingale, aki az ápolás és az ápolóképzés kiemelkedő alakja volt. A krími háború idején, az 1850-es években a katonai kórházban megszervezte a tisztaságot és a megfelelő ellátást. Olyan körülmények között kellett dolgoznia, ahol az összezsúfolt több ezer sebesültnek nem jutott elég ágy, gyógyszer. Mindössze fél liter víz jutott fejenként naponta tisztálkodásra és ivásra. Mindenütt patkányok és bolhák nyüzsögtek.

A jobb higiéniai viszonyok kialakításával nagyságrendekkel tudta csökkenteni a halálozást. Hazatérése után hősként tisztelték. Megszervezte a nővérképzést, 1860-ban nyílt meg a róla elnevezett iskola. Az ápolók anyagi és erkölcsi elismeréséért is küzdött. Hazánkban Kossuth Zsuzsanna volt az ápolás kiemelkedő alakja.

Május 10 – Mentők napja

2018. május 10. csütörtök

boon.hu, MTI

mentoegysegek_micu-mentokhu

Május 10-én van a mentők napja, 1887-ben Kresz Géza orvos kezdeményezésére ezen a napon alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület – hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését.

A mentés 1948-ig egyesületek kezében volt. Ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat, amely azóta irányítja a különböző mentőszervezetek munkáját – hangzott el a Híradóban. (tovább…)

Május 1 a munka ünnepe – egy kis történelmi háttér

2018. május 1. kedd

Kultúrport, Jeles Napok

1914. május 1. – felvonulás Budapesten

Manapság május 1-e az emberekben kellemes emlékeket kelt (majális, napsütés, pihenés), de tudjuk-e, hogy a munka ünnepének eredete véres eseményekhez, politikai küzdelmekhez nyúlik vissza.

Az eredendő problémát az jelentette, hogy a XIX. sz. elején a munkások napi 11-14 órát dolgoztak, s csak az 1830-as években vetődött fel először az a gondolat, hogy a munkaidőt csökkenteni kellene. A gondolat a reformok hazájában, Angliában fogant meg, s az értelmiség és a middle class tagjai mellett a gyártulajdonos Robert Owen is támogatta ezt a javaslatot. (tovább…)

Április 21 – Óvoda-nap, Bölcsődék-napja

2018. április 21. szombat

Szef.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

ovodaudvar

2010-től államilag is elismert, miniszteri rendelet által szabályozott ünnepnappá vált a Bölcsődék Napja, így már hivatalosan is emlékezhetünk azokra, akik 158 évvel ezelőtt, 1852. április 21-én megnyitották Budapesten, a Kalap utcában az ország első bölcsődéjét – írja a BDDSZ tegnap kiadott közleményében.

Az ünnepélyes nyitáskor a nép elözönlötte az utcát éljenzéssel adott kifejezést érzelmeinek. Az első bölcsőde egyleti úton jött létre. A bölcsődei mozgalom elindítása a Pesti Első Bölcsődei Egylet érdeme. (tovább…)

Boldog születésnapot – Jean-Paul Belmondo

2018. április 9. hétfő

Csepel.info, WIKI, Mr.Gabee

1933. április 9-én született Jean-Paul Belmondo  francia filmszínész, producer. Közismert beceneve: Bébel. Az 1950-es évek óta filmez. Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjével egy csapásra ismert színész lett.

Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is. Az 1980-as évekbenjelentős sikereket aratott színpadi színészként is.

Boldog születésnapot – Bródy János

2018. április 8. vasárnap

Nlcafe, MR.Gabee, Csepel.info

8561

Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, szövegíró, zeneszerző, az Illés, majd a Fonográf együttes tagja, a magyar beatzene “alapító atyja” április 5-én volt hetvenéves. 

Budapesten született Bródy András matematikus-közgazdász és Vajna Márta tanárnő gyermekeként, dédapja Maróti Géza építész és iparművész volt. Kiskorában zongorázni tanult, majd átváltott a gitárra. Villamosmérnöknek készült, le is diplomázott, de életét akkor már a zene töltötte ki. (tovább…)

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

2018. április 1. vasárnap

Csepel.info

Névtelen

Nagypéntek: mit ünnepel ilyenkor a keresztény világ?

2018. március 30. péntek

24, Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: http://turul.info

Nagypéntek immáron munkaszüneti nap Magyarországon. Ennek örülünk. Vagy nem. Ennél jóval lényegesebb kérdés azonban, hogy mit is ünnepelünk ilyenkor.

A húsvét előtti péntek a keresztény világban Nagypéntek, mely a húsvéti szent három nap második napja. Ekkor emlékezünk meg Jézus Krisztus szenvedéseiről és kereszthaláláról, s egyben ekkor veszi kezdetét a harmadik napi feltámadásra való várakozás. A teológusok és történészek között többen is úgy vélekednek, hogy ez az időpont nem tökéletesen helytálló, hiszen amikor Jézus meghalt, látható volt az égen a Dél Keresztje csillagkép, így a legvalószínűbb dátum, ha a pénteket alapvetésként határozzuk meg, nem lehetett más, mint 33. április 3. Ráadásul pontosan erre a napra esett egy részleges holdfogyatkozás is. (tovább…)

Boldog születésnapot – Terence Hill

2018. március 29. csütörtök

Mr.Gabee, Csepel.info, WIKI

79 éve született Terence Hill, eredeti nevén Mario Girotti (Velence, 1939. március 29. –)olasz színész. Leginkább spagettiwesternekből, a Don Matteo televíziós sorozatból és Bud Spencerrel közös filmjeiből ismert.

Mario 1939-ben Velencében született német anyától és olasz apától, aki vegyész volt. 1942 és 1945 között a szászországi Lommatzsch kisvárosban, édesanyja szüleinél éltek, ott vészelték át a közeli Drezda bombázását is. A város többek között azzal emlékezett meg híressé vált lakójáról, hogy a helyi szabadtéri strandot Terence Hill Freibadnak nevezték el.[1] 1945-ben visszaköltöztek Olaszországba, Mario 1947-től Amelia városában járt iskolába.1951-ben fedezte fel készülő filmjéhez Dino Risi olasz filmrendező. Családjával még abban az évben Rómába költözött. Ezután összesen 27 filmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket, mígnem 1963-ban eljátszhatta első komoly, nagy alakítását Luchino Visconti A párduc című filmjében. 1964-ben Nyugat-Németországba költöztek, ahol több hazai, ún. Heimatfilmben, illetve akció- és (többek között Karl May művein alapuló) westernfilmben szerepelt. (tovább…)