Mesterházy Attila pártelnök az ügyészség által sikkasztással vádolt Takács Krisztián és az ügyészség által hűtlen kezeléssel vádolt Szenteczky János társaságában
Két sajtóközleményt is kiadtak nem sokkal azok után, hogy hírül adtuk: megerősítette a Fővárosi Törvényszék azt az elsőfokú ítéletet, mely szerint Szenteczky János csepeli MSZP-elnök és frakcióvezető 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként úgy bízta meg a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki.
A Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete nevében kiadott közleményeket az alábbiakban olvashatják. A közlemények után – frissítve – ismét közreadjuk azon büntetőügyeket és polgári peres eljárásokat, ahol a nyomozó hatóságok már megneveztek gyanúsítottakat, vádemelés történt vagy a polgári peres eljárásban ítélet született. Információink szerint nyárig több büntető- és polgári peres ügyben is előrelépés történhet, ezért próbál a pártvezető a rágalomhadjárattal “előre menekülni”. (tovább…)
Megerősítette a Fővárosi Törvényszék azt az elsőfokú ítéletet, mely szerint Szenteczky János csepeli MSZP-elnök és frakcióvezető 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként úgy bízta meg a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki – értesült önkormányzati forrásból hétfőn reggel a Csepel.info. A politikus ellen éppen az elmúlt héten emelt vádat az ügyészség egy másik ügyben, hűtlen kezelés miatt.
Információink szerint az ügyvédi irodával a szocialista politikus havi bruttó 750.000 forint értékben kötött megbízási szerződést, méghozzá határozatlan időtartamra. Az iroda az ő vezérigazgatói tisztségéről való lemondása után még két hónapig kapta a megbízási díjat. A Csepel.info úgy tudja, hogy a Hőrich és Varga Ügyvédi Iroda most is Szenteczky Jánosnak dolgozik, aki a vagyonbevallása szerint MSZP-s képviselőségével együtt minimum négy különböző pozícióért kap havi fizetést, korábban pedig a fizetése mellé 37 millió forint jutalmat és prémiumot is bezsebelt. A politikusnak tehát bőven lett volna pénze kifizetni az ügyvédeit.(tovább…)
Törcsi Péter, a Fidesz-KDNP jelöltje lett a solymári 2-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője, miután simán megnyerte a vasárnapi időközi választást.
Beregszászi Márk, a Pest megyei település jegyzője közölte: az 1040 választásra jogosult helyi polgár közül 202-en járultak az urnához, ami 19,5 százalékos részvételnek felel meg.
Fotókiállítás, filmvetítés, vetélkedő: bemutatkozik a szennyvízcsatornázás
Az izgalmas koncertek, családi programok mellett iskolásoknak szóló vetélkedő, fotókiállítás, filmvetítés és interaktív bemutató is várja a családokat a Királyerdei Művelődési Házban 2013. június 23-án, vasárnap. A szennyvízcsatornázás zárórendezvénye, az Élőduna Juniális programjaként a művelődési ház aulájában 10-15 óra között kerül megrendezésre a kicsiknek és nagyoknak egyaránt számos érdekességet kínáló környezetvédelmi nap.
A Csepeli Önkormányzat által is támogatott figyelemfelkeltő közös táncprodukció, “flashmob” volt június 15-én, a Csepel Plazában és a Görgey téren, a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet előtt – írja a Csepel.hu.
A “villámcsődöletben” 150 fiatal – óvodástól az iskolásig – vett részt, hogy felhívja a figyelmet Csepel szépségeire, értékeire és az önkormányzat által meghirdetett gyermekbarát évre. Varga Norman ifjúsági referens, a program felelőse a Csepel.hu kérdésére elmondta, hogy ez volt az első nagyobb megmozdulás a programsorozatban. A csepeli rocky táncosok részvételével végrehajtott nagysikerű flashmob egyik előhírnöke a kerület gyermek-és ifjúságbarát intézkedésinek, amit az elkövetkező időszakban, különösen a 2013-2014-es tanévben a lehető legtöbb nyilvános helyen fognak bemutatni.
Csepeli MSZP-szendvics: két vádlott között egy demagóg
Újabb büntetőügyben emeltek vádat MSZP-s gyanúsított ellen Csepelen: ezúttal ráadásul nem más, mint Szenteczky János, a pártszervezet helyi elnöke és frakcióvezetője, az MSZP Budapesti Területi Szövetségének elnökségi tagja kerül a vádlottak padjára.
Régen látott rágalomhadjáratba kezdett a napokban a csepeli MSZP, miután szerdán az ügyészség bejelentette, hogy Szenteczky János csepeli pártelnök vádlott lett. A Csepel.info az alábbiakban gyűjtötte össze azokat a büntetőügyeket és polgári peres eljárásokat, ahol a nyomozó hatóságok már megneveztek gyanúsítottakat, vádemelés történt vagy a polgári peres eljárásban ítélet született. Információink szerint nyárig több büntető- és polgári peres ügyben is előrelépés történhet, ezért próbál a pártvezető a rágalomhadjárattal “előre menekülni”. (tovább…)
A csepeli önkormányzat 1991-ben kötött bérleti szerződést a Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesülettel (CSISE) az Erdősor u. 45–47. szám alatti ingatlanra. Az egyesület már eleve az egyébként szokásos bérleti díj egytizedéért bérelte a helyiségeket, miközben nem kevés pénzt szedtek be a súlyzózást, gyúrást kedvelő fiataloktól. A CSISE egy idő után már a bérleti díj tizedét sem fizette ki, ingyen használták az ingatlant, de ezt senki nem kérte számon rajtuk.
Miközben egy szociális lakás esetében a Csevak három hónapnyi elmaradásnál felmondta a bérleti szerződést, az „ifjúmunkások” négy éven keresztül használták fizetés nélkül az ingatlant úgy. Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett az önkormányzat feljelentést. Az ügyészség Szenteczky János korábbi CSEVAK-vezérigazgató, a csepeli MSZP 2010-es polgármester-jelöltje és jelenlegi elnöke, frakcióvezetője, fővárosi alelnöke ellen emelt vádat.
Június 13-án minden árvízzel érintett házba visszaköltözhettek a lakók a II. Rákóczi Ferenc úton, miután a fertőtlenítés szerdán befejeződött náluk és az áramot is visszakapcsolták az ELMŰ munkatársai.
A Fácánosban (Tinódi utca és környéke) a Csepeli Városgazda munkatársai csütörtökön szedték össze a homokzsákokat, permetezték le az érintett kerteket és osztották ki a klórmeszet.
Budapesten egyre nyugodtabbak lehetünk, ma reggel 8 méter körül volt a vízszint, a tényleges veszély megszűnt – mondta a Fővárosi Közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján Tarlós István. A főpolgármester köszönetet mondott a médiának a korrekt tájékoztatásért, valamint a budapestieknek, amiért megfogadták a városvezetés kérését, és autó helyett a közösségi közlekedést választották.
A főpolgármester kitért rá, hogy a közlekedési helyzet is normalizálódik, lassan feloldják a 2-3 napja elrendelt korlátozásokat. A Batthyány téren szerda reggel óta megáll a metró, a téren a buszközlekedés is helyreállt. A Török utca ismét egyirányú lett. Kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: az alsó rakpartokon várhatóan június 18-ától lehet ismét közlekedni, a jelenlegi számítások szerint a víz 17-én vonul le az útról, ezután 1-2 napig tarthat a takarítás. A felső, Bem rakparton a buszközlekedés már megindult, a közúti forgalomnak viszont csak útjavításokat követően tudják visszaadni az útszakaszt. Erre legfeljebb egy hét múlva kerülhet sor – tette hozzá.