“Szenteczky János adja vissza a csepeliek pénzét!”

Csepel.info

Mesterházy Attila pártelnök az ügyészség által sikkasztással vádolt Takács Krisztián és az ügyészség által hűtlen kezeléssel vádolt Szenteczky János társaságában

Két sajtóközleményt is kiadtak nem sokkal azok után, hogy hírül adtuk: megerősítette a Fővárosi Törvényszék azt az elsőfokú ítéletet, mely szerint  Szenteczky János csepeli MSZP-elnök és frakcióvezető 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként úgy bízta meg a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki.

A Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete nevében kiadott közleményeket az alábbiakban olvashatják. A közlemények után – frissítve – ismét közreadjuk azon büntetőügyeket és polgári peres eljárásokat, ahol a nyomozó hatóságok már megneveztek gyanúsítottakat, vádemelés történt vagy a polgári peres eljárásban ítélet született. Információink szerint nyárig több büntető- és polgári peres ügyben is előrelépés történhet, ezért próbál a pártvezető a rágalomhadjárattal “előre menekülni”.

Szenteczky János adja vissza a csepeliek pénzét!

A Fővárosi Törvényszék másodfokú, jogerős ítélete szerint Szenteczky János, a csepeli MSZP jelenlegi elnöke és frakcióvezetője a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként úgy bízott meg egy ügyvédi irodát magánügyeinek képviseletével, hogy a munkadíjat nem a saját pénzéből, hanem közpénzből, az önkormányzat vagyonkezelő cégével fizettette ki.

Mivel az elsőfokú ítélethirdetés óta magától nem érzett rá erkölcsi késztetést, most nyilvánosan szólítjuk fel Szenteczky Jánost arra, hogy a jogerős ítélet alapján fizesse vissza a csepeli polgároktól jogtalanul átutaltatott 3.750.000 forintot. Amennyiben ez nem történik meg, újabb polgári pert indítunk a csepeli adófizetők pénzének visszaszerzése érdekében.

A Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. az elmúlt években számos feljelentést tett a jogelődjénél, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-nél talált kirívó szabálytalanságok és valószínűsíthető bűncselekmények ügyében. Ezek mennyisége, a „trükkök százai” arra utalnak, hogy a csepeli adófizetők pénzét szervezetten, többnyire jól lepapírozva tolták ki MSZP-SZDSZ-es pártközeli cégekhez. A gyanút erősíti az a tény is, hogy a megszüntetett korrupció-gyanús szerződésekkel, az önkormányzat vagyonkezelő cégének és az önkormányzat működésének rendbetételével éves szinten kétmilliárd forinttal sikerült csökkenteni a kiadásokat. Bizonyíték erre az önkormányzat költségvetésének 2010-2012 közötti alakulása, a kiadások kétmilliárd forintos csökkenése.

Csütörtökön értesültünk arról, hogy egy másik ügyben, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt vádat emelt az ügyészség Szenteczky János ellen. Vélhetően a jogerős ítéletnek és a vádemelésnek “köszönhetjük”, hogy az elmúlt héten az MSZP-s frakcióvezető régen látott mocskolódásba kezdett a vagyonkezelő és az önkormányzat vezetésével szemben.

A leghatározottabban azt kérjük, hogy további rágalmazás helyett Szenteczky János fizesse vissza a csepeli adófizetőknek a magánügyvédeire költött közpénzt, különben újabb pereket leszünk kénytelenek indítani.

Budapest, 2013. június 17.

Werner Péter
vezérigazgató
Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.

Szenteczky fizessen, de ne mondjon le pártelnökségéről!

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete szerint Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke és frakcióvezetője önkormányzati cégvezetőként közpénzből fizette az ügyvédeit. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete nevében felszólítjuk a politikust, hogy fizesse ki a csepeli adófizetőktől magáncélra elvett pénzt, de azt kérjük, hogy ne mondjon le pártelnökségéről. Továbbra is maradjon a csepeli MSZP élén, ő képviseli ugyanis a lehető leghitelesebben pártja gerinctelenségét, hatalom- és pénzéhségét.

Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként kevésnek érezhette a fizetését, az azon felül kapott 37 millió forint prémiumot és jutalmat valamint a korlátlan gépkocsihasználatot. Ezért a bíróság szerint úgy bízta meg a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat is közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki. Nem csoda ez a lazaság, hiszen a költségvetési adatok bizonyítják, hogy kétmilliárd forintot is ellophattak, elszórhattak az MSZP-s vezetésű önkormányzatnál 2010-ben. Ennyi pénzt sikerül az önkormányzat új, Fidesz-KDNP-s vezetésének éves szinten megtakarítania a korrupciógyanús szerződések felmondásával és az önkormányzat működésének rendbetételével.

A ma is Szenteczky Jánost képviselő ügyvédi iroda 3 750 000 forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből, és további 2 250 000 forintot akart kiperelni az önkormányzattól, miközben semmilyen munkát nem végzett sem a vagyonkezelő cégnek, sem az önkormányzatnak. A Fővárosi Törvényszék által másodfokon is jóváhagyott, jogerős ítélet szerint az, hogy egy önkormányzati cég vezetője a büntetőjogi felelősségével kapcsolatos vizsgálandó kérdésekre úgy bíz meg ügyvédi irodát, hogy a megbízási díjat a cég fizeti ki a kerületi önkormányzat tartalék alapjának a terhére, a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, tehát semmis.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete nevében, a bírósági ítélet alapján felszólítjuk Szenteczky Jánost, hogy fizesse vissza a csepeli adófizetőknek azt a 3.750.000 forintot, amit magáncélból utalt át az ügyvédeinek. Az, hogy egy ilyen politikus nem képviselheti tisztességgel a szavazóit, le kell mondania képviselőségéről és különböző bizottsági tagságairól, nyilvánvaló. A választók megalázása az, ha ezt nem teszi meg.

Azt kérjük ugyanakkor, hogy Szenteczky János semmiképpen se mondjon le a párt csepeli elnökségéről, a budapesti pártszervezet elnökségi tagságáról és ki tudja még mennyi pártpozíciójáról. Ő képviseli ugyanis a lehető leghitelesebben a maffiabaloldalt és az MSZP-t jellemző hatalom- és pénzéhséget, a demokratikus ellenfelekkel szembeni gerinctelenséget.

Budapest, 2013. június 17.

Ábel Attila
elnök
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete

Büntetőeljárások, polgári peres ítéletek a csepeli elszámoltatásban

Lakásmutyi”, fiktív lakásfelújítások gyanúja

Mi történt?

A feljelentések szerint az önkormányzat rendeletét megszegve kivételezett emberek kaptak pályáztatás és rászorultság nélkül szociális lakásokat. A közpénzből felújított ingatlanokat a bérlők hat hónappal később a piaci ár töredékéért megvehették. Ezek után a tulajdonossá vált bérlők több millió forintos haszonnal, immáron piaci áron adták tovább az ingatlanokat. A lakásfelújítások során a gyanú szerint túlszámlázások és fiktív számlázások is voltak. Az érintett cégcsoport egyik vezetője Juhász Ferenc, egy, a soroksári MSZP-hez közel álló vállalkozó, Szenteczky János régi ismerőse és üzlettársa volt. A vállalkozóhoz kapcsolódó cégcsoport 2010-ig több mint félmilliárd forint értékben kapott megbízásokat a csepeli önkormányzattól.

Gyanúsítottak: Szenteczky János, Juhász Ferenc vállalkozó

Vádemelés Szenteczky János pártelnök ellen

Mi történt?

A csepeli önkormányzat 1991-ben kötött bérleti szerződést a Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesülettel (CSISE) az Erdősor u. 45–47. szám alatti ingatlanra. Az egyesület már eleve az egyébként szokásos bérleti díj egytizedéért bérelte a helyiségeket, miközben nem kevés pénzt szedtek be a súlyzózást, gyúrást kedvelő fiataloktól.

A CSISE egy idő után már a bérleti díj tizedét sem fizette ki, ingyen használták az ingatlant, de ezt senki nem kérte számon rajtuk. Miközben egy szociális lakás esetében a Csevak három hónapnyi elmaradásnál felmondta a bérleti szerződést, az „ifjúmunkások” négy éven keresztül használták fizetés nélkül az ingatlant úgy. Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett az önkormányzat feljelentést. A rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyet az ügyészség felé.

Gyanúsított: Szenteczky János

Rágalmazás gyanúja egy lejárató kampányújság kiadásával kapcsolatban

Mi történt?

Két nappal a 2010-es önkormányzati választások előtt a Csepel.info hírblog nevével visszaélve, ugyanezzel a címmel kampánylapot kezdtek el szórni  Csepelen. A lap a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőit rágalmazó hamis állításokkal volt tele. Készítői hűtlenséggel és közpénzzel való visszaélésekkel gyanúsították meg az ellenzéki képviselőket, a lejárató cikkekhez még szállítólevelet is hamisítottak. Bár az első pillanattól kezdve nyilvánvalónak tűnt, hogy a fideszes képviselőket lejárató kiadvány a csepeli MSZP-hez kötődhet, Szenteczky János tagadta, hogy ő adták ki. A rendőrség ennek ellenére a nyomozás során mégis eljutott a politikus meggyanúsításáig.

Gyanúsított: Szenteczky János

Vádemelés Takács Krisztián MSZP-s képviselő ellen sikkasztás bűntette miatt

Mi történt?

A csepeli önkormányzat Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető segítségével 2007 októberében úgy döntött, hogy az iskolai sportudvarok korszerűsítésére külső beruházókat vonnak be. A Széchenyi István Iskola sportudvarára kiírt versenyeztetési eljárást az egyetlen induló, a V-Tel Kft. nyerte el. A V-tel tulajdonosai között Takács Krisztián, a csepeli MSZP tagja is ott volt. A vagyonhasznosítási szerződés szerint a műfüves pályát palánkkal és labdafogó hálóval kellett körülvenni, és a tulajdonjog az átadás-átvételt követően az önkormányzathoz került. A pálya hasznosításának joga nem kevesebb, mint tíz évre a V-Tel Kft.-t illette meg. Az átadás-átvétel során azonban „nem vették észre”, hogy a kivitelezés nem a kiírás és a szerződés szerint készült: a pálya két kapuja mögötti labdafogó hálók hiányoztak.

Mivel a pálya nagyon hangos volt, és a minél nagyobb bevétel reményében folyamatosan használták, a palánkot leszerelték, hogy a helyére labdafogó hálót tegyenek. Bár a tulajdonjog az önkormányzaté volt, a leszerelt palánkot a V-Tel Kft. mégis eladta az önkormányzatnak 1 500 000 forintért. A leszerelés költségeit is az önkormányzat állta. A V-Tel emellett vállalkozási szerződést kötött arra, hogy bruttó 360 000 forintos összegért megépítsék a pálya köré a labdafogó hálót. Azt az ötméteres hálót, amivel a szerződés szerint át kellett volna adniuk a pályát.

A Csepel.info által megszerzett vádirat szerint összesen 2 260 000 forint értékben történtek indokolatlan kifizetések a műfüves pályánál. A vádirat kiemeli, hogy a palánk értékesítése során a V-Tel Kft.-t képviselő Takács Krisztián másodrendű vádlott idegen, rábízott dolgokról rendelkezett, így a palánk értékesítésével 1 500 000 forint kárt okozott. A vádiratból az is kiderül, hogy Takács Krisztiánt a bíróság magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. január 19-én jogerős ítélettel egyszer már egy év próbára bocsátotta. A vád szerint a sikkasztást Takács Krisztián ez alatt a próbaidő alatt követhette el.

Gyanúsítottak: K. István elsőrendű vádlott, hanyag kezelés vétségével, Takács Krisztián másodrendű vádlott sikkasztás bűntettével.

Másodfokú, jogerős ítélet: Szenteczky közpénzből fizette ügyvédeit

Mi történt?

2013 februárjában született elsőfokú bíróság ítélet, mely szerint Szenteczky János MSZP-frakcióvezető 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként úgy bízta meg a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki. Az ügyvédi iroda összesen 3 750 000 forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből, ráadásul további 2 250 000 forintot akart kiperelni az önkormányzattól. Júniusban a Fővárosi Törvényszék megerősítette az elsőfokú ítéletet, ami ezzel jogerőre emelkedett.

A bíróság – a bizonyítást követően – megállapította, hogy a szerződés nem az önkormányzati cég, hanem a „cég akkori vezetőjének, Szenteczky Jánosnak az érdekeit szolgálta… A bíróság álláspontja szerint az, hogy egy közpénzekkel gazdálkodó, önkormányzati tulajdonban álló cég vezetője az esetleges büntetőjogi felelősségével kapcsolatos vizsgálandó kérdésekre úgy bíz meg ügyvédi irodát, hogy a megbízási díjat a cég fizeti ki a kerületi önkormányzat tartalék alapjának a terhére, ez a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, tehát a Ptk 200. § (2) bekezdésének második mondata szerint semmis.”

Az önkormányzat az ítélet ismeretében büntetőfeljelentést tett, Werner Péter vezérigazgató, a Csepeli Városgazda Zrt. részéről valamint Ábel Attila alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke pedig arra szólították fel Szeneczky Jánost, hogy fizesse vissza a csepeli adófizetők pénzét.

Csepel.info

55 hozzászólás ““Szenteczky János adja vissza a csepeliek pénzét!”” bejegyzésre

  1. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Az addig rendben van, hogy a Fidesz kiad ilyen közleményt. De hogy a Werner Péter is? Csak a saját tekintélyét rombolja le azzal, hogy beszáll ilyen kicsinyes politikai sárdobálásba.
    Persze ha vérfideszes, akkor nem szóltam.

  2. ... Grün szerint:

    “Az önkormányzat az ítélet ismeretében büntetőfeljelentést tett, Werner Péter vezérigazgató, a Csepeli Városgazda Zrt. részéről valamint Ábel Attila alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke pedig arra szólították fel Szeneczky Jánost, hogy fizesse vissza a csepeli adófizetők pénzét.”
    .
    Azért Szeneczky jobban jár, ha megvárja a büntetőeljárás kimenetelét!
    Mert egyébként ő szólongathatja fel az önkorit a zijedtében visszafizetett összeg visszafizetésére! 😛

  3. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Amúgy a pénzt az ügyvédi iroda kapta meg, tőlük kell visszakövetelni. Tudom persze, abból nem lehetne politikai hasznot csinálni.

  4. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Gondolom, be van tervezve idénre is Werner Péternek a 6 millió Ft prémium, ahogy tavaly is megkapta?
    Ez után a közleménye után nem kérdéses, hogy megérdemli!

  5. Doki szerint:

    Ne csak fizessen, de tűnjön el a politikai életből is! Úgy mint helyi MSZP elnök és mint önkormányzati képviselő! Szóval mondjon csak le az elnökségről és mandátumáról is!

  6. Bugi szerint:

    Megint bírósági ítélet, megint komcsi hiszti. 😀

  7. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Tényleg, ki lesz a Fidesz következő polgármester-jelöltje?
    Tán csak nem Werner Péter kacsintgat a pozícióra?

  8. ... Grün szerint:

    Bugi!
    Az ítélet azt mondja ki:
    “A bíróság álláspontja szerint az, hogy egy közpénzekkel gazdálkodó, önkormányzati tulajdonban álló cég vezetője az esetleges büntetőjogi felelősségével kapcsolatos vizsgálandó kérdésekre úgy bíz meg ügyvédi irodát, hogy a megbízási díjat a cég fizeti ki a kerületi önkormányzat tartalék alapjának a terhére, ez a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, tehát a Ptk 200. § (2) bekezdésének második mondata szerint semmis.”
    Ez magyarul kb. annyi, hogy kapott a szar egy pofont! 😛

  9. Bugi szerint:

    És hol rendezik az MSZP polgármester-válogatóját, a gyűjtőben? 😉

  10. Bugi szerint:

    Grün: de jó nagyot! 😉

  11. Doki szerint:

    Ábel Attila: Szenteczky fizessen, de ne mondjon le pártelnökségéről!

    Na pont ezért kezdek elfordulni a Fidesztől, hogy az ilyen bűnözőkkel szemben ennyire toleráns.

    Egy kicsit keményebb fellépést vártam volna tőletek!
    Szenteczky ne csak fizessen, de tűnjön el a politikai életből is! Úgy mint helyi MSZP elnök és mint önkormányzati képviselő! Szóval mondjon csak le az elnökségről és a mandátumáról is!

  12. felix szerint:

    Az ítélet jogerős!
    Szenteczky tartozik annyival az MSZP.-nek hogy távozik.
    Már nincs semmilyen alapja arra, hogy bármilyen ügyével terhelje az pártot.
    Amennyiben az MSZP. valamit el akar még érni Csepelen akkor az alapszervezetet fel kell oszlatni és újra szervezni, mert különben kicsúsznak az időből.
    Most még nem késő.

  13. Doki szerint:

    felix!
    Jövőre a baloldal akkorát fog égni…

  14. felix szerint:

    Doki!
    Mihez képest?

  15. ebihal szerint:

    Tévedsz Doki!
    Nem a baloldal fog égni, hanem az ország. Ott, ahol visszacsurgatott cseppekkel,
    morzsákkal kilóra meg lehet venni a tömegeket, mást nem lehet várni. A választást
    meg lehet nyerni, de jobb most sem lett, és akkor sem lesz. És a polgár mit nyert
    akkor?

  16. Ábel Attila szerint:

    Doki, kár, hogy nem értetted amit írtam.

  17. felix szerint:

    Könnyen lehet, hogy az ellenzék kevésnek bizonyul majd, de az mér nem csak a baloldal.

  18. béla szerint:

    Szenteczkynek szorul a hurok. 2014 karácsonyát már cellában fogja tölteni, azt csiripelik a verebek. Remélem ő lesz az MSZP polgármester jelöltje… muhahaa

  19. szigetország szerint:

    Szentecki szerintem is maradhat pártelnök, mert összenő, ami összetartozik.

    Gerinctelen pártnak gerinctelen elnököt. Ez így hiteles a részükről.

    Na, most mit lép a maffiabaloldal?

  20. nagyapó szerint:

    Eetásak! Lehet választani ’14-ben! Bő a választék, mert már benn van a kaptárban, vagy még nem.
    Esetleg “jogszerű, de nem erkölcsös”.
    Erkölcsi bajban a maffiabaloldal.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. felix szerint:

    szemétláda!
    A legnagyobb gazemberek, földben és dohányban utaznak.
    Választó körzetenként kéne kóterbe vonulnotok.

  22. Bugi szerint:

    Szerintetek milyen vagyonbevallást ad be Csentecki legközelebb? Mert szerintem nullást. Amije van, azt kimenti, nehogy bármi is visszakerüljön a jogos tulajdonosokhoz.

    Még a patkányok is elhagyják a fedélzetet, ha érzik, hogy jön a vég.

  23. felix szerint:

    Ti még nem érzitek, de eljön annak is az ideje.
    A csepeli MSZP.-nek, most eljött a lehetőség a váltásra, majd tiszta emberekkel a képetekbe vágni a galádságaitokat.
    Amennyiben nem váltanak akkor inkább fogják be….t

  24. névtelenül szerint:

    Én csak annyit tennék hozzá, hogy Sz.J. nagyívben érzésem szerint leszarja ezeket a pereket, gondolom ezt abból, hogy volt “szerencsém” egy szállodában lenni vele (Tapolca, ez év május) egy hétvégén, tőle és a baráti körétől(?) volt hangos az étterem és a szálloda hallja.
    Szóval nem tűnt összetört, visszafogott embernek.

  25. robi szerint:

    Most akkor mi van?

    “nyilvánosan szólítjuk fel Szenteczky Jánost arra, hogy a jogerős ítélet alapján fizesse vissza a csepeli polgároktól jogtalanul átutaltatott 3.750.000 forintot. ”

    Ha van jogerős ítélet, ami a visszafizetésre kötelezi az alperest, akkor miért kell felszólítani és újabb pereket kilátásba helyezni?

    Az igazságszolgáltatás teszi a dolgát.
    Tudtommal, aki nem fizet, lecsukják.

  26. felix szerint:

    TB. járulék a kamatok után.
    Gratulálok hülye gyerekek.
    A nyugdíjam ismét postán keresztül fog jönni.
    A pénzem ugrik ki a bankból, mert annyit sem fog fialni, hogy abból elmenjek a bankig.
    Még szerencse,hogy a zembereket semmi sem érinti.

  27. Fifi szerint:

    szentecki egy közönséges tolvaj!

  28. ... Grün szerint:

    Fifi!
    Még nem!
    Majd ha rábizonyítják és jogerős ítélet lesz! 😛

  29. bábuska szerint:

    Névtelenül, neked teljesen igazad van! Az az ember egy gátlástalan féreg, akinek már régen a kaptárban lenne a helye!
    Hihetetlen, hogy a csevakos korában a kolléganőit zaklathatta, hogy lophatott, csalhatott, hamisíthatott, és még mindig nem ültették le.

  30. szigetország szerint:

    Ha a csepeli MSZP ezek után is megtartja szenteckit, akkor tényleg elrohad az mszp.

    De hát igaz a mondás: gerinctelen pártnak gerinctelen elnököt!

  31. felix szerint:

    sziegetország!
    A mondás rátok is áll.

  32. Bugi szerint:

    Ez az MSZP már nem tud tovább rohadni. Először a Kalamár, az öreg Deme, aztán Podolák, Tóth, Orosz, Csenteczki, az ifjú Deme…

    Sírva kéne bocsánat kérniük mindenért, amit tettek.

  33. felix szerint:

    Ne erőlködj Bugi!
    Kapjátok elő az évente megspórolt két milliárdokat és nyissátok meg a csepeli kórházat.
    Ne szarozzatok.

  34. Bugi szerint:

    Mert ti csak rombolni tudtatok, és gondolod, hogy amit ti szétromboltatok, azt hipp-hopp meg lehet csinálni. Pl. egy bezárt kórházat.

  35. szigetország szerint:

    Kedves felix!

    Az MSZP-nek most már papírja van róla, hogy gerinctelen a csepeli elnöke.

    Mutasd már meg, légy oly kedves, hogy “miránk” ez hogyan érvényes Csepelen?

  36. felix szerint:

    Kedves szigetország!
    Nézd át a föld és a trafik pályázatokat és meglátod.

  37. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Akkor egy kis jogi ismeret:

    Polgári Törvénykönyv 237. § (1) “Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.”

    Mivel itt a szerződés a Csevak és az ügyvédi iroda között jött létre, és az ügyvédi iroda részére lett kifizetve a megbízási díj, így értelemszerűen a szerződéskötés előtti állapot helyreállítása azt jelenti, hogy az ügyvédi irodának kell visszafizetnie ezt az összeget a Csevak részére. (Ezután már az ügyvédi iroda dolga, hogy Szenteczkytől követelje ugyanezt a díjat a képviselet fejében.)

    A törvény tehát az ügyvédi irodát kötelezi az összeg visszafizetésére a Csevaknak. Nyilvánvalóan nem térítheti vissza Szenteczky is, mivel ebben az esetben már kétszer lenne visszafizetve az összeg.

    Így tehát a “Szenteczky fizesse vissza” követelésnek nincsen jogi alapja, ez csak politikai kampányfogás.

  38. felix szerint:

    Sok esélye nem lesz az ügyvédi irodánk, mert eleve tudniuk kellett volna, hogy az ügylet nem állja ki a tőrvényességi próbát és azt, hogy ilyen körülmények között a szerződés nem írottnak számít.

  39. felix szerint:

    Erről egy szavuk sincs a bolsevik elvtársaknak.
    Erre húzták elő Szenteczkyt, azt aki mindig alkalmas lesz a ffidesz szemét eltakarására.

  40. ... Grün szerint:

    Bardot!
    Meg ne őrülj már ember!
    ITT?! ))) 😛 (((

  41. szigetország szerint:

    Bardot, felix!

    Vádirat van, ítélet van, jogerő van?

    Ha nincs, akkor ne hazudjatok!

  42. szigetország szerint:

    felix!

    A trafikügyről: van vádirat, van ítélet?!

    Kiket ítélt már a bíróság? Felelj!

  43. felix szerint:

    szigetország!
    Majd csak figyelj, a hatalom elvesztése és a törvény elötti egyenlőség visszaállítása után, mi lesz veletek.

  44. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Hajó szerintnek: A Werner Péter 6 milliós prémiumát említed, a Szenteczky éves prémiumát miért nem emlegeted, valahol itt olvastam, hogy éves szinten harminc valamennyi millát vitt haza. Felix szerint ne izgulj a Fidesz most is fölényesen vezet, nem jön ide vissza a maffiabaloldal. (Remélem, hogy a volt gerinces főnökömnek
    -szakszervezeti elnöknek- sem csurran-csöppen vissza -munkanélkül- a felügyelőbizottsági tagságokkal járó sok-sok százezer Ft-os ölébe hulló pénz, mert az egyik vezető mszp-és politikus barátja volt)

  45. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Bocs, Hajós szerint (gyengeelméjüek kedvéért: nem dobák) elírtam az előbb a nevét

  46. bábuska szerint:

    Mondja már meg Hajós István (aki nem dobák) hogy miért az ügyvédi irodának kellene visszafizetnie a felvett pénzt? Ő megdolgozott érte! Nem a munkával van gond, hanem a megbízó személyével, illetve a kifizetővel. Szentecki a saját dolgait közpénzből fizette ki Most az a dolga, hogy, hogy fizesse vissza a “köznek”, amit elvett (ellopott!) a közpénzből!
    Ez nem olyan konyolult…

  47. felix szerint:

    Anikó (Krizantém utcából)!
    Nem félix szerint, csak félix, mert szerintem nem úgy van ahogy írod.

  48. Jeniszej szerint:

    „Kutyakorbáccsal vert zsidókat Csatáry László?”

    http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2013/06/18/csatari-haborus-bunt-kovetett-el-az-ugyeszseg-szerint/#aktualisKepesH

    “Kassa 1944. március 19-i német megszállását követően a városban gettót, majd később a kassai téglagyárban internáló-, illetőleg gyűjtőtábort hoztak létre, ahová a helyi rendőrség és csendőrség közreműködésével 1944. április 5. és 22. között a kassai, illetve Kassa környéki zsidóság túlnyomó részét, körülbelül 12 ezer embert internáltak.”
    Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy egy sima „zsidóverőnek” a névének kinyomozására ilyen hosszú időre van szüksége, – a minden lehetőséggel felruházott „Nyomozó Hatóságnak”.
    És még a bizonyítás, elítélés hol van?
    Ez a „szemét zsidóverő” vajon hol dekkolt ilyen hatásosan a büntetés elől?
    Lehet, hogy ő is élvezte a kiemelt nyugdíját valahol a Rozsa dombon?

  49. szigetország szerint:

    Szerdán testületi ülés lesz, jó alkalom ara, hogy szentecki visszaadja a mandátumát a választóinak.

    Pártja is felszólíthatja a mandátuma visszaadására. Akar-e megtisztulni az mszp azok után, hogy papírjuk van róla, hogy elnöke csaló?

  50. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Anikó, miért emlegessek olyat, amit a csepelinfó állandóan emleget, és pont a fenti cikkben is benne van? Ne legyél már ennyire tyúkeszű!
    Egyébként Szenteczky nem “éves szinten” vette föl a harminvalahány milliót, hanem 8 év alatt összesen.
    Werner Péter tavaly 6 millió Ft prémiumban részesült a szolgálataiért, erről viszont a csepel.info szokott mélyen hallgatni, sőt, azt szokta hazudni, hogy senki nem kapott semmit.

  51. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    na, bábuska is feliratkozott a gyengeelméjűek listájára, gratulálok neki is!

    bábuska, azért az ügyvédi irodának kell visszafizetnie a pénzt, mert az kötötte a szerződést, amit a bíróság semmisnek nyilvánított. De ezt már elmagyaráztam korábban is, arról nem tehetek, hogy te idióta vagy és képtelen vagy felfogni.

  52. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    hajós (gyengeelméjűek kedvéért nem Dobák!) szerint: gratulálok, szép stílusban tudsz embereknek válaszolni ! Igen a stílus maga az ember ! Nem járok azért messze az igazságtól, hogy kb. 4-5 millát vitt akkor éves szinten haza a Szenteczkid, hisz te írod, hogy a közel 37 millát 8 év alatt vitte haza, akkor lehet számolni ugye ? Sajnálni fogom szegény vezérigazgatódat.
    Nem értem miért kell akkor a jelenlegi vezértől sajnálni a prémiumát ? Minden vezető premizált volt régen is és ma is, ezt mindenki tudja, az észosztogatóknak is tudnia kell !
    Félix szerint: már megint a cinizmusod, kötekedésed ugye !

  53. ... Grün szerint:

    Anikó!
    Ha mindenkit egyaránt premizálnak akkor csak az ősi dakota mondás ugrik be:
    Az én tolvajom jobb tolvaj! Már ezért megérdemli! ))) 😛 (((

  54. "?!" szerint:

    MEGEMLÉKEZÉS:

    Ma van a Magyar Függetlenség Napja, amelyet az Országgyűlés 2002. június 17-én
    minősített nemzeti emléknappá!

    Ezen a napon arra emlékezünk, hogy 22 évvel ezelőtt, a német csapatok 1944. március 19-én történt bevonulásával elkezdődött 47 évig és 103 napig tartó, előbb német-, majd szovjet katonai megszállás után, 1991. június 19-én 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál elhagyta Magyarország területét a kivonuló szovjet déli-hadseregcsoport utolsó megszálló katonája, Viktor Silov altábornagy is!

Itt lehet hozzászólni !