Csepel.hu
Augusztus 18-án 18 órakor három nemzet táncosai lépnek fel a Szurkolói Arénában.
A táncosok Mongóliából és Lengyelországból érkeznek, valamint ott lesz a Kis-Csepel Táncegyüttes is.
Csepel.hu
Augusztus 18-án 18 órakor három nemzet táncosai lépnek fel a Szurkolói Arénában.
A táncosok Mongóliából és Lengyelországból érkeznek, valamint ott lesz a Kis-Csepel Táncegyüttes is.
Csepel.info
Bal oldalon fent látható a dátum
Karácsony Gergely arról beszél a csepeli “LOTTO-ház” 12. emeletén, hogy a videóban látható, felújított panelházak “valószínűleg 2010 előtt kaptak erre lehetőséget”. Aztán elbeszélgetnek még arról, hogy a fideszes vezetés mennyire nem csinált semmit.
A gond nem csak az, hogy a “LOTTO-házat” a Google Street View 2013 májusában véletlenül pont felújítás közben fotózta le. Ráadás, hogy nem csak az újult meg 2010 után, hanem a videóban mutogatott összes többi felújított panelház is. (tovább…)
Csepel.info
A kívül-belül megújult Táncsics Mihály utcai rendelőben a megszokott rendelési időben dolgoznak tovább azok a háziorvosok, akik a felújítás idején – ideiglenesen – a gyári rendelőben voltak. A Csepel.info értesülései szerint Dr. Szász Tamás időközben nyugdíjba vonult, így őt egyelőre helyettesítik. Boldog nyugdíjas éveket kívánunk a doktor úrnak!
A Csikó sétány 9. szám alatti háziorvosi és pszichiátriai szakrendelő, valamint a Táncsics Mihály utcai háziorvosi rendelő még 2017-ben nyert támogatást az Európai Unió Környezeti és Energiahatékonysági Programjából energiahatékonysági felújításra. Az épületek külső felújítása mellett az önkormányzat saját forrásból a rendelők belső tereit is megújította. (tovább…)
A csepeli önkormányzat az őszi cserjeültetési akció keretében lakcímenként (társasházaknál lépcsőházanként) átlag 10 db konténeres díszcserjét ajánl fel cserjefoltok, sövények kialakítására.
Jelentkezés lap a cikkben!
Csepel.info
Bangóné és Szenteczky ingyenételt oszt a kampányban: az ellenzéknek lehet, a kormánypártot feljelentik
Öt év semmittevés után, két hónappal a választási ciklus vége előtt kezdett el hirtelen késztetést érezni a munkához Szenteczky János, az MSZP csepeli frakcióvezetője. A politikus egy olyan, másfél évvel ezelőtti ügyben tett rendőrségi feljelentést, amiben másfél évvel ezelőtt választ kapott – értesült a Csepel.info.
A 2018-as választások idején – a törvényes kampányidőszakban – Németh Szilárd receptjeivel szakácsfüzetet és sört osztottak a Daru dombnál (Szabó Szabolcs és Bangóné Borbély Ildikó pedig ingyenételt osztottak). Az ellenzéki politikusok akkor azt találták ki, hogy Németh Szilárd Csíki söre biztosan önkormányzati pénzből volt, amire hamar nemleges választ és bizonyítékokat kaptak. Az akkori rendezvények számlái és szerződései egyébként is nyilvánosak voltak, bárki megnézhette azokat. (tovább…)
Csepel.hu
A csepeli önkormányzat tisztelettel meghívja Önt az augusztus 20-i daru-dombi rendezvényére.
Jurták, Árpád-kori hagyományőrzők, nép kézművesek, lovaglás, állatbemutatók, körhinta és ugrálóvárak színesítik a programot.
Bercsik Károly/Facebook, Csepel.info
Kicserélték a Szárcsa Általános Iskola főhomlokzati nyílászáróit. A homlokzat színe pedig megújul – számolt be Facebook bejegyzésében Bercsik Károly önkormányzati képviselő.
2020-tól a Csepeli Gyermeksziget Program keretében az összes kerületi iskola felújításra kerül.
csepel.info
Csepel.info
Nem csak a Momentumnak, de az LMP-nek is komoly erkölcsi aggályai vannak a csepeli “bűnszövetséggel” – derült ki a Hír TV megkeresése nyomán.
A csepeli MSZP képviselői között korrupciós bűncselekmény vádjával bíróság előtt álló frakcióvezetőjük mellett olyan is van, akit már elítéltek emiatt. Eközben vita dúl a legnagyobb közösségi oldalon arról, hogy etikus-e az ellenzéknek bűnözőkkel indulnia a fideszes jelöltek ellen. Többen ugyanis úgy gondolják, hogy a Fidesz ellen bármi áron össze kell fogni, így az sem baj, ha az összefogás jelöltje korrupt. (tovább…)
Csepel.info
Hivatalosan, közleményben is megszólalt a csepeli MSZP azzal kapcsolatban, hogy a Momentum nem kíván Szenteczky János és a 2010 előtti ügyekben besározódott szocialisták, DK-sok mögé állni.
Bár a Momentum továbbra is az MSZP-P-s Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltet és Erdősi Éva csepeli polgármester-jelöltet támogatja, az MSZP szerint mégis a Fidesz áll mögöttük. Sőt, Szabó Szabolcs, Pákozdi József meg Tenk András mögött is. A kormánypárt Szenteczkyék gyanúja alapján több ellenzéki képviselő bőrébe bújva mérgezi a szocialisták őszinte és kristálytiszta szándékait. Az alábbiakban a közlemény teljes terjedelemben olvasható. (tovább…)