Az LMP is kiszállhat a csepeli “összefogásból”

Csepel.info

Nem csak a Momentumnak, de az LMP-nek is komoly erkölcsi aggályai vannak a csepeli “bűnszövetséggel” – derült ki a Hír TV megkeresése nyomán.

A csepeli MSZP képviselői között korrupciós bűncselekmény vádjával bíróság előtt álló frakcióvezetőjük mellett olyan is van, akit már elítéltek emiatt. Eközben vita dúl a legnagyobb közösségi oldalon arról, hogy etikus-e az ellenzéknek bűnözőkkel indulnia a fideszes jelöltek ellen. Többen ugyanis úgy gondolják, hogy a Fidesz ellen bármi áron össze kell fogni, így az sem baj, ha az összefogás jelöltje korrupt.

Az LMP is aggályosnak tartja az ellenzéki összefogást Csepelen. Korábban a Momentum jelezte, hogy felbontják a megállapodást, mert egy elítélt MSZP-s került a lista második helyére.

Dukán András Ferenc a Momentum politikusa bejelentette: nem tudnak együttműködni az MSZP-vel, mert képviselőjelöltjüket Szenteczky Jánost aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás miatt jogerősen elítélték. Szenteczky korrupciós bűncselekmény vádjával is bíróság előtt áll, éppen szeptemberben ítélhetik el őt emiatt. Takács Krisztiánt, aki szintén MSZP-s jelölt lehet, már elítélték korrupciós bűncselekmény és magánokirat-hamisítás miatt is.

Az MSZP budapesti elnöke még bízik, hogy a Momentum helyi szervezete hétfőig meggondolja magát. Az LMP szerint még tárgyalni kell a Momentummal, de a zöldpárt sem ért egyet azzal, hogy egy jogerősen elítélt jelölt lehessen a kerületben.

Erdősi Éva, a korábban hitelszakértőként dolgozó csepeli ellenzéki polgármester-jelölt pénteken az  ATV-n azt mondta, hogy szerinte ez az ügy nem fontos – számolt be a Hír TV.

Erdősivel is lehetnek gondok

A Facebookon a hitelkárosultak egyik szervezete már korábban feketelistára tette Erdősi Évát, azt állítva, hogy nem csak lehúzza a hozzá fordulókat, de vannak, akik az otthonukat is elveszítették miatta.

A szervezet legfrissebb posztjában azt kéri, hogy jelentkezzenek náluk azok, akik hajlandók ezekben az ügyekben nyilatkozni.

Erdősi egyébként maga sem állítja, hogy puszta emberbaráti szeretetből ad tanácsokat. Az óradíja 25 ezer forintnál kezdődik, majd 20 ezer forinttal folytatódik, ami annak ellenére magasabb, mint az átlagos ügyvédi munkadíjak, hogy – információink szerint – neki nincs jogi vagy egyetemi végzettsége.

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek:

MSZP: azért játssza a szüzet a Momentum, mert a Fidesz áll mögöttük

Megint nem jelentették be az “összefogást” Csepelen

Németh Szilárd: Az ellenzék ismét gallyra vágná Csepelt

“Szétveti az ideg” a csepeli szocialistákat

Friss hír: nem lép frigyre a Momentum a Szenteczky-bandával

20 hozzászólás “Az LMP is kiszállhat a csepeli “összefogásból”” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    Ahogy elnézem Galcsikné Erdősi Éva fényképeit a google-s keresés nyomán, leginkább hajfestés-szakértő! Rejtőzködnie kell valakik elől, hogy feketéről szőkére váltott? Amúgy meg én is kíváncsi vagyok, milyen iskolai végzettséggel hitelszakértő! Meg ez miért kell a polgármesterséghez? Köztudott hogy az önkormányzatok csak állami engedéllyel vehetnek fel hitelt!

  2. Dagobert bácsi szerint:

    A konzultációs díj:
    első óra 25.000,-Ft , majd ezt követően 30 percenként 10.000,-Ft. https://www.erdosieva.hu/

  3. v39endre szerint:

    Dagobert Bácsi !
    Köszönöm, hogy felderítette a hiteszakérő et.-nő valódi tevékenységét. Ő tényleg polgármesternek “való ?”
    Én természetesen nem Őt választom !

  4. Rázsó szerint:

    Lehet, hogy Ő viszont nem száguldozik autóval részegen.

  5. Jobban szerint:

    Viszont pénzt/kerületet/emberi sorsokat sem kellene rábízni, ha már Csepel 2010 óta kijött a hitelválságból…

  6. Dagobert bácsi szerint:

    Nahát, Jobban előkerült?

  7. Dagobert bácsi szerint:

    Csepel nem is volt eladósodva 2010-ben, sőt ott volt 3 Milliárd az “északi pénzből”! Így nem is kapott milliárdokat konszolidációra a kormánytól! A jól gazdálkodó önkormányzatok szóvá is tették, csak az eladósodottak kaptak pénzt! Erre a kormány “prémiumként” a jóknak is adott valamennyit! Utána hozták a törvény az újra eladósodás megakadályozására, hogy az önkormányzatok csak állami engedéllyel vehetnek fel hitelt! Így a hitelszakértő/hajfestésszakértő törvényesen nem is tudná eladósítani Csepelt! Viszont én sem akarom hogy polgármester legyen!

  8. Peti73 szerint:

    No, de akkor ki legyen??

  9. v39endre szerint:

    Szerintem az elmúlt évek során számottevő gyarapodás történt, és jelenleg is folyamatban vannak fejlesztések. Jó akerület pénzügyi helyzete. Mindenképpen Borbély Lénárd polgármester Úr érdemli szavazatainkat !

  10. Dagobert bácsi szerint:

    Azért van egy bökkenő, a Csepel fejlesztésére kapott pénz az államtól van és nem itt termelődött meg az ígért 5000 új munkahelynek köszönhetően! Csepelre miért csak a nem kívánt METRANS jött, miért nincsen itt magas színvonalú gyártócég, mint Székesfehérváron, Győrben vagy Kecskeméten? Talán mert egyetlen műszaki sincs a csepeli Fideszben az elagott Nagyapót leszámítva!

  11. v39endre szerint:

    Dagobert Bácsi !
    Ha megnézed a “Weiss Manfréd Terv”-et a Googlen, láthatod, hogy valami mozdul, csak lassan. Viszont e terv csak nagy mennyiségű állami pénzből valósulhat meg. A kerület nem képes kitermelni saját hatáskörben.
    E tervet Németh Szilárd Úr szorgalmazza. De itt csak Szabó Szabolcs volt a befutó. Jó ez nekünk ? Félre kellene tennetek az utálkozást. Azért mégis a Fidesz a jó választás Csepelnek !

  12. Peti73 szerint:

    Gyulabá, akkor Ön kit javasol?

  13. Dagobert bácsi szerint:

    A Weiss Manfréd terv csak Németh Szilárd fejében létezik, még csak nem is tárgyalta a Parlament, így nem is lehet rá pénzt kapni! Németh mondhatta hogy birkózott gyerekkorában, így lehet birkózószövetségi elnök és kaphatott 4 Milliárdot! Mit mondjon a Weiss Manfréd tervre, azt hogy látta már kívülről a gyárat? A csepeli Fideszben leginkább tanárok vannak, ezért itt csak a játszótér, óvoda és iskola udvar felújítás jöhet szóba, olyat már láttak! 😉

  14. v39endre szerint:

    Peti ! Ki az a Gyulabá ? Horváth Gyula ? Ő elsorvasztaná a játszótereket, mert a csepeli prolinépnek ezekre nincs szüksége ! Valószínűleg az utakra sincs. Tőle nem kellene javaslatot kérni !

  15. Kérdés szerint:

    A prolinépnek infrastruktúrára van szüksége.
    Az uniós pénzből létesített játszóterek nem az önkormányzat érdeme.

    “Proli”, megszólalt, a lefizetett kisz könyvesek gyülekezete.

  16. v39endre szerint:

    Kérdés !
    Honnét veszed a “proliságot”, meg a Kisz-könyvességet ?

  17. PU szerint:

    Peti 73! Egyetértek. Ez a probléma. Ki legyen? – Nincs valakinek egy normálius macskája? Vagy, egye fene, kutyája? Kecske? . Látatlanban megszavaznám.

  18. PU szerint:

    U.i.: Nem muszáj normáliusnak lennie, elég, ha normális.

  19. […] Az LMP is kiszállhat a csepeli “összefogásból” […]

  20. […] Az LMP is kiszállhat a csepeli “összefogásból” […]

Itt lehet hozzászólni !