Június 15-én kezdik el felújítani a Popieluszko utcát, a munkálatokat legkésőbb augusztus 28-ig szeretnék befejezni – mondta Süle László, a Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója azon a lakossági fórumon, amelyet a családsegítő közösségi házban rendeztek meg június 11-én.
A kerületi utak felújítása annak a programnak a része, amelyet Borbély Lénárd polgármester hirdetett meg Csepel új utakon címmel két évvel ezelőtt. A városvezetés célja, hogy minél több utat rendbe tegyenek, leaszfaltozzanak, a lakókat pedig első kézből tájékoztassák a fejleményekről. A fórumon részt vett Czibulyáné Szonday Szilvia, a körzet egyéni képviselője.
A DK hivatalos álláspontját tolmácsoló Facebook-bejegyzést tett közzé Karácsony-ügyben Gréczy Zsolt, amely hazugsággal és szószegéssel vádolja meg az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltjét.
Eszerint az előválasztást eleve a Párbeszéd és Karácsony kényszerítette ki, a DK-nak kezdettől voltak fenntartásai ezzel kapcsolatban. (tovább…)
A nyári szünet első napján, június 15-én kezdődik a csepeli Popieluszko utca felújítása, ami – információink szerint – szakaszosan, félpályás sávlezárásokkal történik majd.
Az út észak felé, vagyis a belváros irányában lesz egyirányúsítva. A dél felé irányuló forgalom így jellemzően a Táncsics Mihály utcára, kisebb részben a Bajcsy-Zsilinszky útra fog áttolódni. (tovább…)
Puzsér: Karácsony “jártasabb a cserbenhagyás, a hátbadöfés, a méregkeverés és az árulás művészetében”, mint bárki más
HVG, PestiSrácok, Origo, Csepel.info
A HVG információi szerint beszáll a főpolgármester-jelölti előválasztásba Schmuck Andor. A Tisztelet Társaságának elnöke kedden délelőtt 10-kor tart sajtótájékoztatót főpolgármesteri jelöltségéről.
Eközben Puzsér Róbert szerint Gyurcsányék polgárháborús valóságshow színterének szánják Budapestet, és amíg Gyurcsány Ferenc vezeti az ellenzéket, addig az adott szónak nincs értéke. Puzsér kiemelte: nem tudja sajnálni a történtekért Karácsony Gergelyt, hiszen szerinte Zugló vezetője “jártasabb a cserbenhagyás, a hátbadöfés, a méregkeverés és az árulás művészetében”, mint bárki más. A független főpolgármester-jelölt véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy Kálmán Olgával sikeres várospolitika szülessen.
A drónok terjedésével egyre több videót készítenek a kerületről, de ez talán többet mutat, mint a hasonlók.
Nem csak a szép színei és az élessége miatt: látjuk azt is, hogyan fejlődik Csepel, most éppen a leendő Napközis Tábor területén épülő focipályával. De több képen feltűnik az elmúlt kilenc évben megszépült és megújult Kis-Duna part, a kalózhajós játszótér és a Szabadkikötő is.
Egy régi, ám újként felelevenedő hagyományt hívtak létre a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda nevelési értekezletén, amikor méltatták a 25, 30 és 40 éve jubiláló dolgozókat, valamint búcsút vettek a nyugdíjba vonuló pedagógusoktól. A Királyerdei Művelődési Házban Hierholczné Faragó Tünde intézményvezető emléklapot adott át, Morovik Attila alpolgármester pedig virágcsokrot.
Az önkormányzat éves szinten 140 millió forintos keretösszeget hozott létre az óvodákban végzett munkáért és a dolgozók megbecsüléséért – hangsúlyozta az alpolgármester megnyitó beszédében.
A fővárosi pedagógusnap alkalmából június 7-én átadták az idei Bárczy István-díjakat a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében. Az elismerést kerületünkből Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője és Sallai Ildikó, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítője vette át Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettestől.
A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és először 2010-ben adták át. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ezáltal a főváros fejlődéséhez.
A csepeli „összefogás” feltételeit a szocialisták diktálták és Szenteczky János politikai túlélését szolgálja.
Az európai parlamenti választáson csökkent az ellenzéki szavazók aránya, a Fidesz pedig meghaladta az 50 százalékos támogatottságot. Az ellenzéken belül viszont megváltozott a pártok támogatottsága, és a városok egy részében matematikai esélyük maradt az önkormányzati választás megnyerésére.
Ez arra készteti őket, hogy kezdjék elölről az osztozkodást.
A nemzeti összetartozás napján, június 3-án mutatták be Faragó Annamária Menaságra repülj című dokumentumfilmjét a Királyerdei Művelődési Házban.
A rendezőnek ez a harmadik dokumentumfilmje a székelyekről, de korábban más témákban is készített alkotásokat. Mostani 82 perces filmjét 2017-ben forgatták, és a csíkmenasági székelyek mindennapi életéről, a nemzeti összetartozásról, a közösségek megtartó erejéről szól. Az alkotó országjáró körútján Csepelen tartotta kétszázadik előadását a filmről.
A Kolonics György születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen Borbély Lénárd, Csepel polgármestere adta át a Kolonics György Sport Érdemérmeket.
Kolonics György Sport Érdemérem adományozható azoknak, akik kiemelkedő teljesítményt értek el a sportban és eredményükkel hozzájárultak Csepel hírnevének öregbítéséhez, továbbá munkájukkal, kiemelkedő tevékenységükkel segítették Csepel sportéletének fejlődését. Idén a díjakat Bálint Márton és Busa Andrea, a Halker-Király Team sportolói, valamint Török Ferenc, a Csepel Lövész Egylet sportolója vehette át.