További fejlesztéseket ígér a polgármester a csepelieknek

Magyar Nemzet

Az eddigi eredményei megóvása mellett további útépítéseket és kétmilliárdos egészségügyi fejlesztést is ígér a választóknak Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. A városvezető a Magyar Nemzetnek elmondta, ha az ellenzék visszaszerezné a kerület irányítását, ugyanazokat az üzelmeket folytatnák, amelyek miatt kilenc éve elvesztették a helyiek bizalmát.

– Az MSZP teljesen lenullázódott erkölcsileg, és 2010-re elvesztette a választók bizalmát Csepelen – mondta lapunknak Borbély Lénárd, a kerület fideszes polgármestere, amikor arról kérdeztük, miként alakult úgy, hogy a sztereotipikusan „vörös Csepelnek” gondolt városrésznek immár kilenc éve jobboldali vezetése van.

Az első alkalommal még lehetett a választók kiábrándultságának betudni az eredményt, de 2014-ben újrázni tudott Csepelen a Fidesz–KDNP.

– Én a munkában hiszek, és a munkánk alapozta meg a 2014 utáni folytatáshoz szükséges választói bizalmat, mert mindig ugyanazt képviseltük városvezetői pozícióban is, amit egykor ellenzéki erőként – indokolta eddigi sikerének titkát a városvezető. – A csepeli Kis-Duna-part esetében mindig a természetes közeg megóvását képviseltük, így megakadályoztuk, hogy ott lakóparkot hozzanak létre. Több száz család használja jó időben ezt a helyet, amit az itt élők és a civilek is meg szerettek volna védeni – fejtette ki Borbély Lénárd, amikor arról kérdeztük, mit tart a legfontosabb eredményének.

– Rendbe tettük az önkormányzat gazdálkodását is, így ma már biztonságosan és jól működik a kerület – folytatta a polgármester.
Az útépítés terén is fontos eredmények születtek Csepelen az elmúlt kilenc évben. – Több mint ötven kilométeres földúthálózattal vettük át a kerületet 2010-ben, és azóta a teljes szennyvízcsatornázás megtörtént, valamint mostanra jelentősen csökkent a földutak száma, de még van teendőnk – emelte ki a városvezető.

Mint beszámolt róla, több közterületi rehabilitációs program is van jelenleg, amelyet a kormánnyal együtt valósítanak meg, és a negyedik városrehabilitációs program zajlik Csepelen. Amennyiben ismét megkapja a bizalmat a választóktól, a panelprogram, az úthálózat fejlesztésének folytatása mellett a helyi iskolák felújítását és több mint kétmilliárd forint értékű egészségügyi fejlesztés megvalósítását tervezi a következő ciklusban a polgármester.

– Az ellenzék jelenlegi polgármesterjelöltje már a második a sorban, mert az elődjét, Takács Mónikát saját társai félreállították, amikor kinyilvánította, hogy a jogerősen elítélt Szenteczky János nevével fémjelzett önkormányzatban nem szeretne dolgozni – tért ki rá lapunknak a városvezető. – Az ő nevéhez köthető az elhíresült csepeli lakásmutyi ügy – elevenítette föl a múltbeli eseményeket Borbély Lénárd.

Szenteczky Jánost tehát nem kell bemutatni a csepelieknek a fideszes politikus szerint, aki elmondta: az ellenzék végül egy másik hölgyet, Erdősi Évát indítja Csepelen. – Őt nem is nagyon ismerjük. Annyit sikerült megtudni róla, hogy huszonötezer forintos órabérért segítene a devizahiteles károsultaknak és állítólag Karácsony Gergely kampánycsapatának volt a tagja – mondta ellenfeléről Borbély Lénárd, aki úgy értékelt: ha a baloldal megnyerné a választásokat, úgyis ismét Szenteczky irányítaná a folyamatokat Csepelen.

Forrás: Magyar Nemzet

58 hozzászólás “További fejlesztéseket ígér a polgármester a csepelieknek” bejegyzésre

  1. Borostyán szerint:

    Végül is annyi minden megvolt ígérve már jó pár éve és még bele sem kezdtek a dolgokba… A nagy projectekből valahogy csak ígéret marad folyton. Én leginkább a hidat várom már illetve a Gubacsi felújítását. Na meg, hogy a hév-et kitolják a Jászai-ig. Tovább is van, mondjam még?

  2. Horváth János szerint:

    A féldeciről nem kérdezték.

  3. Csabó szerint:

    Csepel szemmel láthatóan fejlődik. Gratulálok!

  4. PU szerint:

    “Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.” – De azért erősen vágyik rá. Reménytelenül is…

  5. telepi szerint:

    Eddig az önkormányzat bizonyosan olyasmikkel volt elfoglalva, mint a kiegyensúlyozott gazdálkodás megteremtése, majd utána a közterek, közösségi terek rendezése.
    Most következik az egészségügy, és a többi.
    Azt nehéz elvitatni, hogy ha lassan is, de csak elindult a lakótelepek rehabilitációja Csepelen is. Tavaly Csepelen emelkedtek a második legnagyobb mértékben az ingatlanárak egész Budapesten. Tudom, mert a fiam lakása is most 30 milliót ér, pedig 17-ért vette.

  6. Horváth János szerint:

    Igazad van! Reménytelenül, mert amíg ezek regnálnak, itt nagy dolgok nem történnek.
    Persze, ha az emberek a fejlődés szó valódi értelmével sincsenek tisztában, akkor mit
    várhatunk? S ha valakinek fontosabb a kőkereszt mint az egészségügy akkor miről is
    beszélünk?

  7. Betke szerint:

    Telepi, az, hogy mennyit ér, kérdés kinek? Erdősor úton 1980-ban 2,5 szobás 720 ezer volt, most felújítás nélkül 28 milla! Ez is a csoknak köszönhető, nem a jólétnek és a kerület fejlődésének! A 2014-ben meghirdetett Weiss Manfréd tervnek mi lett a sorsa?

  8. PU szerint:

    Pedig sokaknak fontosabb a kőkereszt, mint az egészségügy. Mert tisztában vannak a fejlődés szó értelmével.
    (Igaz, nem bánnák, ha az a kereszt nem volna ilyen rémületes ódivatúan csúf kommersz álság, de a kereszt valódi szellemi természetén még ez se tud változtatni.)

  9. pl szerint:

    Admin! már Petőfi is blokkolt?

  10. pl szerint:

    Akkor megismétlem:
    Egy kis segítség a kampányhoz:
    330000 bedőlt, vagy bedőlni készülő lakáshiteles maradt az előző körből… Hajrá CSOK, érjétek utol őket….. Itthon nem kell semmiből tanulni, előbb utol mindenki magyar nemessé válik…

    “Nem irok, nem olvasok.
    Én magyar nemes vagyok”

    “S van adósságom, de sok.
    Én magyar nemes vagyok!”

    “Enni, inni jól tudok.
    Én magyar nemes vagyok!”

    “Mit törődöm a hazával?
    A hazának száz bajával?
    Majd elmulnak a bajok.
    Én magyar nemes vagyok!”….. (Petőfi)

  11. kiss istvan szerint:

    PU

    “Pedig sokaknak fontosabb a kőkereszt, mint az egészségügy.”

    Miből gondolod? Meg az oktatás, a hajléktalanok, meg a klímaváltozás stb.

    Pedig mennyi lélegeztetőgépet lehetne venni az erre költött pénzből!

    DEMAGÓG!

  12. kiss istvan szerint:

    pl!

    Egy kis segítség a kampányhoz:

    „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”
    „Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.”

    Ez nem Petőfi!

  13. pl szerint:

    kiss te beteg vagy…

  14. Potter szerint:

    Ezt a kiss Pistát honnan a tökömből szalasztottátok már? Rosszabb mint Nagyapó.

  15. Borostyán szerint:

    Tudom, már nekem is sikerült beszólnia, de ráhagytam. 😀

  16. dühös magyar szerint:

    Vannak emberek, akik még akkor is nyomják a gázt padlóig, amikor már a szakadék szélén járnak. Mert elvakult, szent meggyőződésük, hogy jó az irány hisz áldott jó uruk megmondta.
    Hajrá hívők.

  17. Nagyapó szerint:

    A polgármester arról számolt be, amit megválasztásakor ígért. Nem teljesíthetett olyat ami nem kompetenciája, Ő nem Karácsony, aki mindent megígér, még a kormány leváltását is.

    A csepeli gyűlölködők összehordanak minden lehetetlen követelést (hídak, HÉV, stb.), de ami megtörtént azt kicsinyíteni próbálják.

    A legfontosabb volt a szoclib felelőtlen gazdálkodás, herdálás megszüntetése. Ez sikerült! A többi dologról pedig javaslom, nyitott szemmel nézzenek körül Csepelen! Valahogy a szocik nem követelik az É-i terület, a Csepel SC, a Munkásotthon elherdálóinak megnevezését!!
    “A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.” (Margaret Thatcher)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Borostyán szerint:

    Nagytahó! Egy orbitálisat hazudott az önkormányzat pl a Panelprogrammal kapcsolatban, és még kampányolnak is ezzel! 😀 Gratulálok! 😀

    Ceterum censeo… Nagyapó ha kinyitja a száját hülyeségeket beszél, ha kinyújtja a kezét vakarja az üres fejét.

  19. Potter szerint:

    A “Nagytahó” ért jár a keksz!

    🙂

  20. Borostyán szerint:

    Köszi! 😀

  21. Potter szerint:

    Szóval a csepelinfó nevű szenyblog folyamatosan törli a Nagytahónak (Borostyántól loptam)szóló
    hozzászólásokat. Így úgy tűnik, mintha ő lenne a főokos. Nagyon jó módszer.
    Töröljétek ezt is!

  22. csak úgy szerint:

    18.) Teljes egészében kiépítjük a gerincutat.Az EU, a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával befejezzük a csepeli gerincút kiépítését. Így már a kerület összes belső lakónegyede megszabadulhat az átmenő gépkocsiforgalomtól.

    FOLYTASSUK KÖZÖSEN – CSEPEL JÖVŐJE 35 PONTBAN – polgármesteri program
    2014. szeptember 17., 2:53

    MUNKAHELYEKET TEREMTÜNK!

    1.) A Kormánnyal együttműködve 5000 új munkahelyet hozunk Csepelre. Elindítottuk a Weiss Manfréd munkahelyteremtő programot. Tisztes munkát és megélhetést szeretnénk biztosítani a csepelieknek.

    2.) Csökkentjük az építményadót. Rendbe tettük a kerület gazdálkodását, ezért 2015-től csökkenteni tudjuk a kis- és középvállalkozások számára az építményadó összegét.

    3.) Az önkormányzati üzlethelyiségek díját radikálisan csökkentjük. A bérleti díj összegét a kis- és középvállalkozók számára befagyasztjuk. Az üzlethelyiségek mindenkoribérletijog-megváltási díját eltöröljük. A fizetendő kauciót 2 hónapra csökkentjük. Így a bérleti idő kezdetekor csak 2 havi előleget kell megfizetni. A jelenlegi bérlőknek 4 hónap biztosítékot visszafizetünk.

    4.) Inkubátorházat építünk a kezdő vállalkozásoknak. Az induló csepeli kisvállalkozások megerősödését inkubátorház létrehozásával támogatjuk.

    5.) Felvirágoztatjuk a Csepeli Munkásotthont. Együttműködve a Csepeli Munkásotthonnal és a Kormánnyal, közösen felújítjuk a nagy múltú épületet, hogy megújulva visszaadhassuk a csepelieknek, akiket igazából megillet.

    FOLYTATJUK A CSALÁDOK, A GYERMEKEK ÉS A NYUGDÍJASOK TÁMOGATÁSÁT!

    6.) Minden panelépületet felújítunk az EU és a Kormány támogatásával. 2014-től a kerületi panelprogramnak folytatódnia kell! A lakók érdekében együttműködünk a Kormánnyal, hogy az elkövetkezendő években Csepel összes panelépülete újjászülessen.

    7.) Az önkormányzati lakások bérleti díját befagyasztjuk. 2015-től a szociális lakások bérleti díját nem emeljük. A lakások megvételéhez további kedvezményeket biztosítunk.

    8.) Folytatjuk az országos rezsicsökkentést Csepelen is. 2015-től folytatjuk a közmű díjak csökkentést, ami minden csepelinek, de elsősorban a lakótelepeken élőknek jelent nagy könnyebbséget.

    9.) Folytatjuk a bölcsődés, óvodás és iskolás gyermekek támogatását. 2015-ben nem engedjük megemelni az étkezések térítési díját. A bölcsődékben és óvodákban továbbra sem kell a családoknak megvenni a tisztasági csomagot, azt az Önkormányzat fizeti.

    10.) Tanévkezdési támogatást adunk minden rászoruló családnak. Az iskolakezdés nem jelenthet terhet a szülőknek, ezért minden ősszel anyagilag is támogatni fogjuk mindazokat a rászoruló családokat, ahol iskolás korú gyermek él.

    11.) Felújítjuk a kerületi iskolákat, óvodákat és bölcsődéket. Iskolafelújítási programot indítunk a Kormánnyal közösen és megújítjuk a kerület bölcsődéit és óvodáit is.

    12.) Minden csepeli nyugdíjasklub számára a klubhelyiséget ingyen biztosítjuk. Megteremtjük az ingyenes feltételeket, hogy még változatosabb, még gazdagabb közösségi életet élhessenek az idősek a kerületben.

    13.) Ingyenessé tesszük a Csepeli Strandot a kerületi nyugdíjasok számára. A nyugdíjasok boldog mindennapjait szeretnénk támogatni azzal is, hogy lehetővé tesszük számukra a Csepeli Strand ingyenes látogatását.

    TOVÁBB ERŐSÍTJÜK A RENDET ÉS A KÖZBIZTONSÁGOT!

    14.) Folytatjuk a megkezdett munkát a közrend érdekében. Tovább javítjuk a közvilágítást és fejlesztjük a térfigyelő kamerarendszert.

    15.) Több rendőr és közterület-felügyelő lesz az utcákon. Együttműködünk a kormányzati szervekkel, hogy még több rendőr teljesítsen szolgálatot Csepel utcáin és növeljük a kerületi közterület-felügyelők számát is.

    16.) Megtisztítjuk és biztonságossá tesszük a Görgey Iskola környékét. Visszaszerezzük a korábbi vezetés idején off-shore tulajdonba átjátszott Görgey Iskolát. Megszüntetjük az épület körül a veszélyes állapotokat. A csepeliek véleményét kikérve biztonságos parkolót, játszóteret, közparkot vagy sportpályát építhetünk ezen a területen.

    CSEPEL ÚJ UTAKON: FOLYTATJUK AZ ÚT-, CSATORNA- ÉS JÁRDAÉPÍTÉST!

    17.) Az út-, csatorna- és járdaépítési programot folytatjuk. Az útépítési programot 2013-ban elkezdtük. 2015-ig összesen 40 000 m2 új aszfaltozott úttest és járda épül meg a kerületben, ami elsősorban Királyerdő lakói számára jelent nagy fejlődést. Kormányzati segítséggel teljessé tesszük az aszfaltúthálózatot, valamint a csapadékvízcsatorna-rendszert.

    18.) Teljes egészében kiépítjük a gerincutat.Az EU, a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával befejezzük a csepeli gerincút kiépítését. Így már a kerület összes belső lakónegyede megszabadulhat az átmenő gépkocsiforgalomtól.

    19.) 2×2 sávosra szélesítjük a Gubacsi hidat. A Kormánnyal és a Fővárossal együttműködve 2×2 sávosra szélesítjük a Gubacsi hidat, hogy csúcsidőben is gyorsabb legyen az átjárás Csepel és Pesterzsébet között.

    20.) Gyalogos és kerékpáros hidat építünk a Kis-Duna fölé. Kerékpáros és gyalogos hidat fogunk építeni a Kis-Duna fölött Csepel és Soroksár között, ezzel teljessé téve a csepeli családoknak a kis-dunai élményt.

    KORSZERŰSÍTJÜK A CSEPELI BETEGELLÁTÁST!

    21.) Modern műszerekkel szereljük fel a kerületi orvosokat. 2014-ig 20 millió forint értékű új műszerrel javítottuk a csepeli betegek ellátását. A fejlesztéseket 2015-től tovább folytatjuk.

    22.) Megszüntetjük a várólistákat és bevezetjük az egynapos sebészetet Csepelen. Véget vetünk a várólistáknak, hogy minden csepeli beteg a leggyorsabb szakorvosi segítséghez juthasson.

    23.) Megőrizzük a 24 órás orvosi ügyeletet. Folytatjuk az éjjel-nappali felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet működtetését a kerületben.

    24.) Visszaállítjuk a gyermektraumatológiát. A 2010 előtt megszüntetett gyermektraumatológiai ellátást visszaállítjuk a kerületben.

    25.) Rendbe tesszük és korszerűsítjük a tüdőgondozót. Méltó körülményeket teremtünk a tüdőgondozó betegei és munkatársai számára.

    FOLYTATJUK A MEGKEZDETT MUNKÁT: A TERMÉSZET KINCSEIT VISSZAADJUK A CSEPELIEKNEK!

    26.) Teljes hosszában felújítjuk és visszaadjuk a Kis-Duna-partot a csepelieknek. Visszaszerezzük és helyreállítjuk a szocialisták által lakópark építésére kijátszott Kis-Dunaparti pusztuló ingatlant. 2015-től folytatjuk a Kis-Duna sétány építését, kiépítjük a közvilágítást és Budapest talán legszebb vízparti sétányát teljes hosszában visszaadjuk a csepelieknek.

    27.) Szabadidőparkot és pihenőligetet építünk a Daru-dombon. A fitneszpark és a BMX-pálya után 2015-től új szabadidőparkot, kiránduló- és pihenőligetet is szeretnénk a Daru-dombon építeni.

    28.) Kálvária parkkal tovább szépítjük a Tamariska-dombot. 2015-től a dombon Kálvária parkot építünk, a stációkat műalkotások ábrázolják majd. Térfigyelő kamerákat is felszerelünk a biztonság érdekében.

    29.) Kalandparkot és lovaspályát építünk az Akácfa utcai Kiserdőben. A 13 hektáron megújult Kiserdőt tovább fejlesztjük és Csepelen még soha nem látott új lehetőségekkel bővítjük.

    30.) Csepel Vize néven új gyógy- és ásványvizet adunk Magyarországnak. A Csepel termálforrásaiból származó természetes vizet gyógy- és ásványvízzé minősíttetjük és palackozva országszerte forgalomba hozzuk. Egészséget adunk Magyarországnak, ezzel is Csepel hírnevét erősítjük.

    CSEPELT A SPORT ÉS AZ ÉLMÉNYEK SZIGETÉVÉ TESSZÜK!

    31.) A Kormánnyal közösen nemzetközi vízisport központot építünk Észak-Csepelen. Nemzetközi evezős és kajak-kenu sportközpontot építünk Észak-Csepelen. A vízisport központ új lendületet ad Csepel fejlődésének, új munkahelyeket teremt. Büszkék lehetünk rá az egész ország előtt.

    32.) Minden csepeli gyermeknek biztosítjuk a sportolást. A nehéz anyagi helyzetben lévő családok számára is biztosítjuk, hogy gyermekeik sportolhassanak. Önkormányzati egyesület létrehozásával és az anyagi terhek átvállalásával lehetővé tesszük a sportolást minden fiatal számára.

    33.) Tovább fejlesztjük a Csepeli Strandot. Ifjúsági élménymedencét építünk és az 50 méteres sportmedence után lefedjük a gyógymedencét is.

    34.) Megszüntetjük a Csepel SC-ben uralkodó áldatlan állapotokat. Együttműködve az Alapítvánnyal, megnyugtatóan rendezzük a Béke téri sportklub helyzetét. Támogatni fogjuk a terület felújítását és működésének biztonságát.

    35.) Új közösségi sport pontokat építünk ki kerületszerte. 2015-től folytatjuk a kerületi többcélú sportpályák építését, ahol minden korosztály többféle sportot is kedvére játszhat. Tovább fejlesztjük a csepeli fitneszparkokat, játszótereket, pihenő és szabadidő pontokat.

  23. kapjatokbe szerint:

    Kátyúzzatok, wazze… 😛
    A többiból úgysem lesz semmi… 😀
    Eperfölddel mi van???

  24. PU szerint:

    Kiss István nem DEMAGÓG. Ő csak igazi keresztény. De ha úgy jobb, más is lehet. És: mindig IGAZI! (Valahonnan tanulta…)

  25. PU szerint:

    Amúgy: a csepeli gyűlölködők egészen reális követeléseket fogalmaznak meg, akár tudván tudva, hogy ezek egy része nem a helyi polgármester kompetenciája. De valakié talán csak igen. A csepeli gyűlölködők pedig nem feltételezhetik, hogy a kompetencia magasságos birtokosa éppen a helyi polgármesterek megbuktatására tör.

    Mindenesetre ha valaki “nem teljesíthetett olyat ami nem kompetenciája”, akkor ne is ígérgesse – elvégre nem egy Karácsony Gergely -, ugyebár…

  26. Dagobert bácsi szerint:

    5.) Felvirágoztatjuk a Csepeli Munkásotthont. Együttműködve a Csepeli Munkásotthonnal és a Kormánnyal, közösen felújítjuk a nagy múltú épületet, hogy megújulva visszaadhassuk a csepelieknek, akiket igazából megillet.

    Hiába járnak táncolni a kisfőnök kislányai a Munkásotthonba, nem lehet támogatni és rendbe hozni, mert a nagyfőnök úgy akarja! Úgy látszik, itt minden az ő kompetenciája!

  27. vlaci szerint:

    A 2014-ben közzétett polgármesteri programban sehol sem írja, hogy egyetlen ciklusra érvényes. Egyébként már nagyon sok beruházás megvalósult. Csepel állandó fejlődésben van, aki ezt nem látja az vagy vak, vagy rosszindulatú. Egyébként értelmes ember nem csak kritizál, hanem azt is megnézi, hogy kik a kihívók. Egy teljesen ismeretlen hiteltanácsadó , aki ahelyett, hogy bemutatkozna a választóinak különböző fórumokon ( a jelenlegi polgármester önéletrajza bárki számára elérhető), semmi mást nem tesz csak a homályból kritizálja a jelenlegi kerület vezetőt. Se program, se elképzelés, se semmi nem érhető el még a Facebook oldalán sem. Egy tervéről hallottam nyilatkozni az ATV riporterének, mégpedig, hogy bezáratná a strandot, mert szerinte 50 milliós veszteséget termel az önkormányzatnak és ebből a pénzből szolgálati lakásokat építene orvosok számára. Szerinte így megoldódna az orvoshiány Csepelen. Kérdezem én 50 millióból hány lakást lehetne építeni? Talán egy kis garzont. És honnan hozna orvosokat? Talán Afganisztánból?

  28. Nagyapó szerint:

    Dagobert ismét csak féligazságot mond. A Munkásotthon felújítása csak akkor lehetséges, ha a csepeliek tulajdonában van. A rendbetétel a tulajdonos dolga, aki a bevételekkel rendelkezik. Közpénzt magáncélra adni törvényellenes (akárcsak a Csepel SC-nél).

    Ellenben érdekes, hogy az MSZP is megvonta támogatását (irodai bérlet felmondása).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. Horváth János szerint:

    vlaci! Magadtól írtad ezt a marhaságot, vagy ehhez is segítség kellett?
    Milyen program az amelyik 8-12-16 év múlva aktuális, ki a fasz hisz benne?
    Látom te sem ismered a fejlődés szó jelentését, nézz utána!
    Jelenlegi polgármesterünk önéletrajzából az derül ki, hogy egy hatodrendű senki volt
    a katasztrófavédelemnél.

  30. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Közpénzt magáncélra adni törvényellenes. A kormány 9 éve azt teszi!

  31. Horváth János szerint:

    Azt írták a plakátra, hogy “Folytassuk közösen!”
    Egy tisztességes közmeghallgatást nem voltatok képesek összehozni!

  32. vlaci szerint:

    Túl okos Horváth János: Egy alacsonyabb állapotból, szintről, kisebb mértékről fokozatosan egy magasabbra lépés; haladás. (mármint a fejlődés jelentése). Ne járkálj a kerületben gyűlölettől elsötétült szemmel és máris észreveszed a fejlődést!!! Hogy mi mindet újítottak fel és hány km. földutat aszfaltoztak le most hadd ne soroljam mert nincs itt elég hely ehhez. A magadfajtákat úgy sem lehet meggyőzni és nem is akarom. Én az értelmes emberekhez szóltam.

  33. Kitiltott szerint:

    Sokszor irtam.
    A fidesz miert nem kampanyol
    Az atkeresztelt utcakkal
    A felesleges szobrokkal
    Onkormanyzati telken epult magan birkozocsarnokkal
    Nem szolnak a feleslegesen epitett focipalyarol
    Kezilabda csarnokrol.
    A beke teren miert nem tettek ki a hatalmas kampanytablat itt a parkolot megszuntettuk.

  34. kiss istvan szerint:

    PU és PL!

    Többé nem vitatkozom veletek.

    PU

    Kiss István nem DEMAGÓG. Ő csak igazi keresztény. De ha úgy jobb, más is lehet. És: mindig IGAZI! (Valahonnan tanulta…)

    értelmezhetetlen zagyva mondat.

    PL

    kiss te beteg vagy…

    Érved nincs, csak ….. de élvezkedjetek tovább.

  35. kiss istvan szerint:

    kitiltott

    mi a bajod az átkeresztelt utcákkal?

    magán birkózócsarnok???? kié????

  36. Nagyapó szerint:

    Kíváncsi vagyok a zösszerottyanás polgármester jelöltjének mi a véleménye a Momentum javaslatára:
    “A párt elnöke szerint a háború elől menekülő bevándorlóknak igenis joguk van belépni Európába, és a kontinensnek kötelessége őket elszállásolni és gondjukat viselni. Fekete-Győr András a Hír TV kérdésére elmondta, a migránsok befogadása helyett extra pénzt kellene fizetnie Magyarországnak.”

    Eetásak! Borostyán, Horváth János, pl, Potter, stb. tényleg fizessenek a csepeliek, hogy ne jöjjenek az arbok, négerek????

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  37. Kitiltott szerint:

    Kiss Istvan
    Szivesen megkerdeznem hogy komolyan lett felteve a kerdes vagy viccbol?
    Ez pont olyan mint a kiralyerdo ut tabla katyvasza.
    Onnek mindent magyarazni kell.
    Nem tudom on eddig hol volt hol lakott hogy kerult hirtelen a forumra.
    Az ott lakok 100%-a !!!!!! Alairta akkor a kervenyt ne legyen popieluszko.
    Latjuk az eredmenyt. A hatalom kontra lakossag.
    A bordas utca bordas utca volt mindenkinek nem bordas istvan utca. De valtoztatni kellett. Mi a gond vele.
    Felesleges minden vegig menni egesz a legutolso brenner parkig.

    A birkozocsarnok egy fideszes politikus alapitvanyae a maganlakasara bejegyezve.
    Allami penzbol onkori teruletre

  38. Horváth János szerint:

    vlaci!
    A fejlődés alapvetően minőségi változást jelent. Nem összekeverendő a karbantartással!
    Nyugodtan soroljad, elég ez a hely, sőt, még sok is! Értelmes ember csak röhög azokon a
    hülyeségeken, amit írtál.

  39. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Ha jól belegondolok, végül is nekem lehet, hogy olcsóbb néhány migráns után fizetni,
    mint eltartani magát meg a Németh Szilárd féle senkiket.

  40. dühös magyar szerint:

    A fejlődés nem egyenlő a felesleges és huszadrangú beruházásokkal. Pláne nem egyenlő egyes “politikusok” saját hobbijainak állami pénzekből támogatott kielégítésével.

  41. Potter szerint:

    Most volt bedobva a postaládába az a propaganda brosúra amiben úgy fényezi magát az önkormányzat mint kamasz gyerek a bohócát.
    Hát az a valami vastagabb mint a Háború és béke.

  42. Nagyapó szerint:

    Szóval Horváth János fizetne az EU-ba jött migránsok után, akiket MO nem enged be!
    És a többi eetás is fizetne??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  43. Borostyán szerint:

    Nagyapó! Nézz körül Csepelen! Nagyon sok bevándorló van, afrikai is! Menj csak be a Csepel Művekbe és lefogsz döbbenni! 🙂

  44. Potter szerint:

    Én például fizetnék a hóhérnak, hogy kíméletes legyen veled ha a kezébe kerülsz!
    Szívesen!

  45. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Akkor legalább tudom, hogy mire fizetek. Azt viszont, hogy magukat minek tartjuk
    fogalmam sincs!
    Egyébként pedig Magyarországot ne mossa össze a patkánykormánnyal!

  46. kiss istvan szerint:

    KITILTOTT!

    Az utcaátnevezések sokszor az ott lakók egy részének ellenszenvét váltják ki.(politikától függetlenül)

    Sok kellemetlenséggel jár. (lakcímkártya, megszokás, tudatlanság stb.)

    Erdőalján 1961-ben nevezték el az utcát Bordás utcának.

    Majd 1978-ban Bordás András utcának keresztelték át.

    Az utcát 1991-ben visszakeresztelték Bordásra.

    2013 óta az utca Kőrösi Sándor főhadnagynak állít emléket.

    Vajon ki volt Bordás András és Kőrösi Sándor, akik mindketten az 1956-os események kapcsán vesztették életüket?

  47. kiss istvan szerint:

    KITILTOTT!

    A szobrokról:

    Ön szerint melyek a felesleges szobrok Csepelen?

  48. Csepeli Kérdező szerint:

    Pl a Lidl-lel szemben a kőszobor….
    Pl a Csepeli út melletti nagy(on) magyar bomlásnak indult fa szörvedmény…

  49. kiss istvan szerint:

    KITILTOTT!

    Utoljára erre a hozzászólásra:

    “Kiss Istvan Onnek mindent magyarazni kell.
    .Nem tudom on eddig hol volt hol lakott hogy kerult hirtelen a forumra.”

    Köszönöm a törődését, hogy megpróbálja megmagyarázni nekem a

    dolgokat, amiket nem értek. 🙂

    Azt pedig, hogy hol lakom, nem tartozik magára.

    Nyomozza ki.

    A fórumra pedig úgy kerültem, mint Maga. Klikk, és hipp-hopp itt vagyok.

    De a viccet félretéve nem egymást kellene bsztatni, hanem a

    véleményeket ütköztetni.

    Baj, ha nem értünk egyet?

    A mocskolódás nem vezet sehova.

  50. kiss istvan szerint:

    Cepeli kérdező!

    Miért is felesleges a LIDL-el szembeni kőszobor?

    A Csepeli út melletti fa szörmedvény pedig miről is szól?

  51. kiss istvan szerint:

    POTTER!

    “Én például fizetnék a hóhérnak, hogy kíméletes legyen veled ha a kezébe kerülsz!
    Szívesen!”

    Nem találok szavakat erre az undorító hányadék hozzászólásra!

    Túl megengedő vagy!

    Inkább az alábbi?

    Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!

    Szamuely Tibor

  52. Potter szerint:

    Nem találsz szavakat de azért idemásolod a régi vérkomcsi idézeteket.
    Légy oly kedves és nézz utána, hogy miért hívják Kövér Lászlót “Köteles” Lacinak.
    Tőle is idézhettél volna.

  53. Kitiltott szerint:

    Semmit nem nyomozok.
    A kerdes koltoi volt hogy ki on es hogy kerult ide.
    Ha nem csepeli felesleges itt unalmaban irogatni.
    Ha csepeli erdekes hogy semmit nem tud.
    Mindegy kinek a hsz-ere reagal. Csak kerdez vissza kerdez.
    Meg semmihez nem szolt hozza epitoen vagy onallo velemenykent.
    Nem fogom kifejteni az utcakat szobrokat megegyszer.
    Egy masik cikkben feltett kerdesre sem valaszok a corvin csomoponttal kapcsolatban.
    A valasz benne van az irasomban.

    Felesleges erre a hsz-re valaszolni.
    A forgatomonyv. Idezet bemasolasa kerdes feltetele.

  54. kapjatokbe szerint:

    Kitiltott szerint:
    2019. szeptember 17., kedd – 15:54
    Bordás András volt az a Bordás, de szegény emberünk egy snassz esztergályos volt, Nagyapopó szavaival élve, csak egy proli…

  55. kiss istvan szerint:

    KITILTOTT!

    “Nem fogom kifejteni az utcakat szobrokat megegyszer.”

    Miért?

    Csak bátran, ne fogja vissza magát.

    Az utcaátnevezések sokszor az ott lakók egy részének ellenszenvét váltják ki.(politikától függetlenül)

    Sok kellemetlenséggel jár. (lakcímkártya, megszokás, tudatlanság stb.)

    Erdőalján 1961-ben nevezték el az utcát Bordás utcának.

    Majd 1978-ban Bordás András utcának keresztelték át.

    Az utcát 1991-ben visszakeresztelték Bordásra.

    2013 óta az utca Kőrösi Sándor főhadnagynak állít emléket.

    Vajon ki volt Bordás András és Kőrösi Sándor, akik mindketten az 1956-os események kapcsán vesztették életüket?

    Na, mi a véleménye?

    Ha tényekkel szembesül, nem válaszol érdemben.

  56. kiss istvan szerint:

    kitiltott???

    mi van????

  57. kiss istvan szerint:

    kitiltott!

    SEMMI REAKCIÓ?

    AKI NEM ÉRT EGYET MAGÁVAL AZ FSZ?

    MI VAN A BORDÁS UTCÁVAL KAPCSOLATOS VÉLEMÉNYEMMEL?

    MINDENKI IDIÓTA AKI NEM ÉRT MÁVAL EGYET?

  58. kapjatokbe szerint:

    Pityu!

    Szerinted a Bordás / Kőrösi lakóinak hány százalékát érdekli, hogy ki és ki volt, valamint mi a közterület (ez az utca is) neve. Bordásról még annyit tudni pontosan, mint a Tóth Ilonáról, vagy Mansfeld Péterről, semmi pontosát. Te sem tudod, én sem, csak, mert valamit olvastunk valamit, kitaláltak valamit, még nem 100%! 😀
    Na csókollak. 😛

Itt lehet hozzászólni !