Mandiner
Szaniszló Sándor a Facebook-oldalán közölte, hogy több száz adag kínai koronavírus vakcinára nem volt jelentkező, ezért a megmaradt készletet a kormány még ma elszállítja.
Mandiner
Szaniszló Sándor a Facebook-oldalán közölte, hogy több száz adag kínai koronavírus vakcinára nem volt jelentkező, ezért a megmaradt készletet a kormány még ma elszállítja.
Csepel.hu
Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából, kimagasló teljesítményük elismeréseként rangos állami kitüntetésben és művészeti díjban részesültek csepeli kiválóságok is.
Csepel.hu
Az Országgyűlés 2014. december 16-án a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át.
A képviselők 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadták el a határozatot, mely szerint “az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére, március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja”.
Csepel.hu
A Csepel.hu információi szerint a mai napon, azaz március 16-án technikai okok miatt átmenetileg zárva tart a királyerdei kisposta, ügyfeleket nem fogad.
A nyitás időpontjáról egyelőre nincs információnk.
Csepel.hu
A csepeli önkormányzat vezetői a hagyományokhoz híven a Görgey Artúr téren, Petőfi Sándor szobránál koszorúztak március 15-én reggel.
Noha a koronavírus-járvány miatt az ilyenkor megszokott ünnepi rendezvények elmaradtak, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek kora reggel elhegyezték a megemlékezés koszorúját a szobornál.
Vezess, Origo
Visszatért a kerékbilincselés Budapesten, és jelentősen sikerült növelni a kiszabott bírságok számát is. Úgy tűnik, mintha ez lenne most a legfontosabb intézkedés a koronavírus-járvány idején, legalábbis a fővárosi vezetés számára.
Összesen több mint 85 különféle szabálysértés vagy szabályszegés esetén intézkedhetnek a közteresek Budapesten. A KRESZ rendelkezésit megszegő autósokat messze a legnagyobb mértékben a megállási és várakozási tilalmak megszegése miatt büntették tavaly is. Ilyenkor jellemzően helyszíni bírságot szabnak ki, vagy ha nincs a helyszínen az autós – és a FÖRI statisztikája szerint ez a jellemzőbb –, akkor úgynevezett távolléti helyszíni bírságot (thb.) – írta a Vezess.
csepel.hu
Mivel az elmúlt tíz évben felelős gazdálkodás jellemezte Csepelt, idén is biztosítani tudjuk az önkormányzat megszokott színvonalú működését – mondta a Csepeli Hírmondónak Borbély Lénárd polgármester, akit a 2021-es költségvetésről és a március 8-án életbe lépett szigorítások csepeli vonatkozásairól kérdeztünk.
Csepel.hu
Folyamatosan zajlanak a különböző korosztályok fedettpályás országos bajnokságai, ahol a csepeli DAC versenyzői szinte kivétel nélkül egyéni rekordjaikat megjavítva bizonyították felkészültségüket, tehetségüket, s értek el dobogós és további értékes helyezéseket.
Sajnos több éremesélyes versenyző sérülés és betegség miatt távolmaradásra kényszerült, de az induló versenyzők eredményei nagyon tiszteletre méltóak.
csepel.hu
2021. március 10-én az állami tulajdonú Beruházási Ügynökség közreműködésével megjelent az uniós nyílt közbeszerzési eljárás a Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztése, felújítása, rekonstrukciója megnevezésű projekt tervezése és kivitelezése tárgyában.
csepel.hu
Zajlik a munka a Hollandi úti telken, hogy a csepeli gyerekek idén nyáron birtokba vehessék a megújult környezetet.
Mint portálunk megtudta, jelenleg fal- és tető-hőszigetelési, valamint szárazépítési munkák zajlanak, illetve elektromos és gépészeti alapvezetékek építése van folyamatban, de már építik például az ereszszegélyeket is. (tovább…)