‘Vélemény’ kategória archívum

Bajnai védi volt főnökét

2012. október 27. szombat

“Nem állok be a Gyurcsányt ostorozók kórusába”

Index, Csepel.info

Egyre extrémebb civil- és pártszövetség képét öltik a Bajnai Gordon mögé felsorakozó erők a Gyurcsányt és az MSZP-t mereven elutasító, a könnyű drogok legalizálásáért küzdő, bevallottan kábítószer-élvező Juhász Pétertől az MSZP-s Botka Lászlón keresztül Gyurcsány Ferencig, akit egykori beosztottja maga sem kíván kritizálni.

Megvalósulhat egy olyan szövetség, ahol a miniszterelnök-jelöltön kívül mindenki mindenkinek nyílt bírálója és ellenfele, és csak a hatalom megszerzésében értenek egyet? Kormányképes lehet egy olyan politikai mozgalom, amely egy vitathatatlanul működő jogállamban és demokráciában, a világ ötödik legszabadabb sajtója mellett olyan képet fest Magyarországról, mintha egy náci vagy kommunista diktatúra legsötétebb, leggyilkosabb éveiben élnénk? A kábítószeres politikaszervező mögött egyelőre Gyurcsány, Medgyessy és az MSZP emberei állnak, de lehet, hogy mások is csatlakoznak. Olvasóink véleményére mi is kíváncsiak vagyunk. (tovább…)

Szegedi Csanád: Izraelről csak a tisztelet hangján szabad szólni

2012. október 27. szombat

Vélemény: Csanád a Centauriról

Index, Papp László Tamás, HVG

A zsidó állam bebizonyította, hogy lehet ott is szabadságot és békét adni az embereknek, ahol diktatúrákat építenek és gyűlöletet szítanak. Így érvelt a Jobbikból kilépett Szegedi Csanád, aki békét kívánt a Közel-Kelet népeinek.

Aki azt gondolná, “az EK és Izrael között társulást létrehozó euromediterrán megállapodáshoz csatolt, az ipari termékek megfelelőségértékeléséről és elfogadásáról szóló” vita csak unalmas és száraz lehet, aminél egy Kónya Péter-beszédtől is jobban tűzbe lehet jönni, nagyobbat nem is tévedhetne. A vitához ugyanis a Jobbikból nemrég kilépett Szegedi Csanád is hozzászólt. (tovább…)

Október 23-i videó összefoglaló

2012. október 24. szerda

Index

Az Index valamennyi ünnepi rendezvényen és demonstráción ott volt, fent az ő sajátos összefoglalójukat láthatják.

Félidőben: mi történt a kerületben?

2012. október 24. szerda

Csepel.hu

Az önkormányzati beruházásban leaszfaltozott Petőfi utca átadása

Éppen két esztendő telt el a 2010 őszén megtartott önkormányzati választások óta. 2010-ig az önkormányzat fenntartásában kiadott Csepel újságban egyáltalán nem jelenhetett meg ellenzéki vélemény vagy kritika. A cenzúra olyan mértékű volt, hogy a Fidesz fizetett hirdetésben feladott karácsonyi jókívánságait is kitörölték, de ugyanerre a sorsra jutott az ellenzéki párt gyászközleménye is, amit a csepeli kettős gyilkosság után adtak ki.

A 2010 őszétől megjelenő Csepeli Hírmondó rendszeresen, és végre cenzúra nélkül közli az ellenzéki pártok véleményét. Az alábbiakban az elmúlt időszakról olvashatják Csepel alpolgármesterének, Borbély Lénárdnak az összefoglalóját, az ellenzéki pártok képviselőinek kritikáit és Ábel Attila alpolgármester erre adott válaszát. (tovább…)

’56-os érzés

2012. október 23. kedd

Stefka István, Magyar Hírlap

Az ötvenhatos érzést csak azok ismerik, akik harcoltak, akik jelen voltak, s azok a szerencsések, akik gyerekként már átélték, megértették, hogy valami nagy dolog történik az országban. Az összetartozás érzéséről van szó.

Orwell gyönyörűen írt erről, amikor a spanyol polgárháborúban egy lövészárokban harcolt a többiekkel: az egymásrautaltságról, a testvériség fenséges érzéséről elmélkedett, amikor nem számított, ki honnan jött. Tíz éve talán, amikor Németországban, Mannheimben találkoztam ötvenhatosokkal és ott Velten Armand, volt Corvin közi vöröskeresztes pontosan megfogalmazta, miért vállalta akár az életveszélyt is a sebesültek mentésével: „Mert egyformák voltunk, egy célért küzdöttünk. S mindezt miért csináltuk? Egy különleges érzés miatt. Én ezt ötvenhatos érzésnek nevezném. Nem sokkal előtte ott volt az a ronda fasizmus, amit követett a kommunizmus, az a bacilus, ami mindenhová behatolt és tönkretett mindent. Tönkretette a nemzeti érzést, a nemzeti hovatartozást. Nos 1956-ban ezek a beteg eszmék és rendszerek eltűntek, szertefoszlottak és a különböző gondolkodású magyarok többsége egyet akart: szabadságot, függetlenséget! Ez az érzés a forradalom leverése után soha többé nem jött vissza.” (tovább…)

Morcizás

2012. október 20. szombat

Bayer Zsolt, Magyar Hírlap

Bartos Cs. Iván, az ellenzék legtöbb szavazatot kapó alternatív köztársasági elnökjelöltje detox előtt és után (aki nem akarja sokáig nézni, hányás 3:10-kor, 4:08-kor pedig beszámoló a detoxról)

Pityinger László alias Dopeman, aki második helyezettként ragadta végül magához az ellenzéki alternatív köztársasági elnöki címet, itt arról énekel, hogy meg fog baszni

Szanyi kapitány szerint „van egy kis morcizás a Milla miatt” – de amúgy minden rendben.

És tényleg minden rendben van. Hogy lássák önök is, mennyire van rendben „A minden”, megkísérlem összefoglalni mindazt, amit eddig tudunk. Eddig azt tudjuk, hogy lesz Milla-tüntetés a Szabad sajtó útján. Ezt onnan tudjuk, hogy mondta a Juhász Péter. A Juhász Pétert meg onnan tudjuk, hogy szerinte jó dolog a fűszívás, és része a mi szabadságunknak is. (tovább…)

Egervári: Maradjunk a földön, van min javítani!

2012. október 18. csütörtök

“Csodálatos érzés örömöt adni és viszonozni a szurkolók szeretetét.”

Nemzeti Sport

Egervári Sándor figyelmeztet: a földön kell maradni (Fotó:Szabó Miklós)

Megtapsolták a sajtótájékoztató végén. Ilyenre is ritkán volt példa: magyar szövetségi kapitányt ünnepeltek az újságírók. Igaz, Egervári Sándor rászolgált az elismerésre, hiszen kedd este az általa irányított válogatott régen várt, felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a magyar szurkolókat – a nemzeti csapat 3–1-re legyőzte Törökországot.

Magyarország még mindig harcban van a továbbjutásért, a vb-részvétel valós cél lehet. A szövetségi kapitány azonban ezúttal is mértéktartó, és igyekszik két lábbal a földön járni. (tovább…)

Milliós Messiások. Tíz tézis az ellenzéki összefogás kudarcáról

2012. október 16. kedd

Bajnai “pályája egész biztos, hogy nem arról szól, hogy ő az az ember, aki kiáll magyarokért, megvédi a magyar emberek érdekeit, vállalja a konfliktusokat, ha kell a harcot a kitűzött célok érdekében”

GFG blog

Van tíz tézis. Ezek a pontok arról szólnak, hogy komoly akadályai vannak az ellenzéki összefogás sikerének. Három tézis szól az ellenzékről, három az összefogásról, három az új Messiásról, és egy a ráadás.

Az összefogás feltétele, hogy

1. Az MSZP mondjon le vezető szerepéről! Ahhoz, hogy az MSZP része lehessen egy körvonalózódó ellenzéki összefogásnak, fel kell adnia azt a törekvését, hogy az ellenzék vezető ereje legyen. Ez azt is magában foglalja, hogy Mesterházynak el kell fogadnia Bajnai vezető szerepét, a párt uralására tett eddigi erőfeszítéseit zárójelezve ezzel. Nem annyira magától értetődő azonban, hogy mindezt miért is tenné. Az MSZP, akárhogy is lesz, 2014-ben egészen biztosan jobb eredményt érne el, mint legutóbb, ez kétségtelenül Mesterházy sikere lenne. Miért is lépne hátra? (tovább…)

Identitás: ez lett a fedőneve a hatalmi marakodásnak

2012. október 15. hétfő

Csepel.info, Youtube

Vadai Ágnes Szanyi Tiborral és Juhász Péterrel az vitatkozott az ellenzéki összefogásról és az október 23-i Milla-tüntetésről.

Felix Baumgartner közben földet ért, és ő történelmet írt, a balliberális politikusoknak azonban semmire nincs válaszuk – azon kívül persze, hogy nem szeretik Orbánt. Nem tudják, hogy mit tennének, hatalmat akarnak, de persze maguknak. Érdemes végignézni.

ENSZ különmegbízott: példaértékű volt a vörösiszap-katasztrófa kezelése

2012. október 15. hétfő

MTI, Fidesz.hu

A katasztrófa madártávlatból

A magyar kormány és a katasztrófavédelmi főigazgatóság példaértékű gyorsasággal és szakértelemmel reagált a 2010-es vörösiszap-katasztrófára, de Magyarországnak van még teendője a kockázatelemzés fejlesztésében és egyes európai uniós ajánlások átültetésében – mondta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának különmegbízottja, aki október 4-11. között vizsgálta Magyarországon a két évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa emberi jogi hatásait.

Calin Georgescu csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: egyhetes látogatásának az volt a célja, hogy tájékozódjon a 2010-es ajkai ipari baleset emberi jogokat érintő következményeiről, és szakértői javaslatokat tegyen arra vonatkozóan, miként lehet megszüntetni vagy enyhíteni a katasztrófának az emberi jogok érvényesülésére gyakorolt káros hatását. Az ENSZ különmegbízottja hangsúlyozta, hogy egyelőre előzetes megállapításokat közöl, a magyarországi látogatáson szerzett információkat áttanulmányozva jelentést készít, amelyet 2013 szeptemberében terjeszt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé. Hozzáfűzte: a jelentés konkrét ajánlásokat tartalmaz majd arról, miként lehetne megoldást találni Kolontár és Devecser érintett lakosainak gondjaira. (tovább…)