‘Média’ kategória archívum

Bajor Imre halála tönkretette Varghát

2014. szeptember 21. vasárnap

Life.hu

Bajor Imre halála tönkretette Varghát

Összeomlott a Bajor Imrét halála előtt kezelő természetgyógyász a róla készült újságcikkek miatt.

Egy hatszáz négyzetméteres, exkluzív sóbarlanggal rendelkező gyógyinté­zetet működtet Vargha Zoltán, aki azután került újra a figyelem középpontjába, hogy elvállalta az agydaganatos, azóta elhunyt Bajor Imre kezelését.

(tovább…)

Megjelent a Csepeli Hírmondó szeptemberi első száma

2014. szeptember 11. csütörtök

Csepel.hu

Megjelent a Csepeli Hírmondó szeptemberi első számaA tartalomból:

– Észak-Csepelen indulhat el a kerület történetének példátlan méretű, több milliárdos beruházása, ami – jó eséllyel – kiemelt kormányzati projekt lesz. A tervek szerint sportcentrum épül itt versenypályákkal, kiszolgálólétesítményekkel: több száz új munkahely létesül majd. Borbély Lénárd alpolgármesterrel készült interjúnkban azonban nem csak ezt a hírt jelentette be az alpolgármester. 

– Az Otthontérkép hivatalos rendőrségi adatok alapján elkészítette Budapest és 44 vidéki város bűnözési térképét, ami szerint Csepel a főváros hatodik legbiztonságosabb kerülete. Kik, hol és hogyan vigyáznak ránk? Összeállításunkban a kerület biztonságáért felelős szakemberekkel beszélgettünk.

– Teljesen megújul a Szent Imre tér. Hogy milyen változások lesznek, hogyan fog kinézni Csepel főtere azt látványterveken mutatjuk be.

(tovább…)

Példaértékű a magyar rezsicsökkentés – Megjelent a Magyar Fórum legfrissebb száma

2014. szeptember 10. szerda

Magyar Fórum, Csepel.hu

Példaértékű a magyar rezsicsökkentés

“Elértük, hogy a magyar családok fizessék az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb villamosenergia-díjat… Holdingba szervezzük majd a villamos energia-, a földgáz-és a távhő közszolgáltatásokat” – nyilatkozta Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa a Magyar Fórumnak. A vele készült interjú a lap 5. oldalán olvasható.

A kormány 2012 decemberében határozta el a rezsicsökkentést, a mostani lépés ennek már a harmadik szakasza, ezúttal 5,7 százalékkal lett olcsóbb az áram. (tovább…)

Németh Szilárd a Magyarország élőben és a Napi aktuális című műsorok vendége volt

2014. szeptember 4. csütörtök

HírTV, Echo TV

Németh Szilárd a Magyarország élőben és a Napi aktuális című műsorok vendége volt

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa a Hír TV Magyarország élőben és az Echo TV Napi aktuális című műsorok vendége volt.

(tovább…)

Bajor orvosa összeomlott

2014. szeptember 4. csütörtök

BorsOnline

Bajor orvosa összeomlott

Ez borzasztó. Ezt mondta Vargha Zoltán, akiről Bajor gyógyítójaként írt a sajtó. A doktor a Borstól tudta meg: valóban pert emleget vele kapcsolatban a színész özvegye, interjúját pedig kiveszik a Frizbi műsorából.

– Ennek az interjúnak egy fontos üzenete lett volna, mégpedig az, hogy az emberek semmiképp se válasszák az alternatív, nem bizonyított gyógymódokat, mert csak a pénzük bánja. Sajnálom, hogy nem kerül adásba – mondta lapunknak Hajdú, a Frizbi producer-műsorvezetője, aki értesülve a várható perekről, megkérdezte Bajor Ildikó ügyvédjét: rosszul esne-e az özvegynek, ha adásba kerülne a Varghával készített felvétel. (tovább…)

Újabb rezsicsökkentés szeptembertől

2014. szeptember 2. kedd

Csepel.hu, ATV

Újabb rezsicsökkentés szeptembertől

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szeptember 1-jén Kálmán Olga vendége volt az Egyenes beszéd című műsorban.

A felvétel megtekinthető ide kattintva.

Szabó Szabolcs: hazudott valamit a Hírmondó

2014. augusztus 31. vasárnap

Vélemény – Szabó Szabolcs

Szabó Szabocs átszavazó

Szabó Szabolcs a vidékieknek fenntartott csepeli szavazóhelyiség előtt választása napján: ő azt hallgatta el, hogy nem is csepeli

A balliberális pártok csepeli és soroksári parlamenti képviselője nem árulta el, hogy szerinte mi volt a hazugság. Szabó Szabolcs nyílt levelében nem csak a rejtélyes hazugságról, hanem arról is írt, hogy nem szabad hazudni és cenzúrázni.

A Csepeli Hírmondó címoldalon számolt be Horváth Gyula balliberális polgármester-jelöltnek a romák Csepelre költöztetésének ügyében tett nyilatkozatáról. A lap emellett a 2. oldalán írt Falus Ferenc balliberális főpolgármester-jelölt csepeli kampánylátogatásáról, a 4. oldalon pedig a balliberálisokat vezető Horváth Gyula és Szenteczky János valamint Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjének választási programjáról. Szabó Szabolcs gyaníthatóan e cikkekből ítélhette meg, hogy valamit hazudhatott a lap, bár azt nem tudjuk, hogy szerinte mi volt az. A balliberális politikus levelét az alábbiakban olvashatják. (tovább…)

Németh Szilárd: Cél, hogy Magyarországon legyen a legolcsóbb az energia

2014. augusztus 26. kedd

Hirado.hu

Cél, hogy Magyarországon legyen a legolcsóbb az energia

Az olcsó energia a háztartásoknak biztonságot, a vállalkozásoknak versenyelőnyt jelent – hangoztatta a fideszes politikus a köztévében. Németh Szilárd szerint a cél az, hogy Magyarországon lehessen a legolcsóbban hozzájutni az energiához, emellett pedig az árcsökkentést európai szintre kell kiterjeszteni.

A cél az, hogy Magyarországon lehessen a legolcsóbban az energiához hozzájutni mind a háztartások, mind a vállalkozások tekintetében – jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője az M1 Ma reggel című műsorában.
(tovább…)

Perelni fog Bajor Imre gyógyítója

2014. augusztus 26. kedd

Vargha Zoltán megelégelte a vádakat, és perrel fenyeget

BorsOnline.hu

Perelni fog Bajor Imre gyógyítója

Vargha: mikor én kezeltem, képes volt a medencében úszni

Bajor Imre gyógyítóját, Vargha Zoltánt azzal vádolják, hogy kókler, akinek nincs orvosi diplomája. A természetgyógyászok azt akarják, hogy vonuljon ki a szakmából, Vargha perrel fenyeget.

Miután az Index pénteken részletes portrét közölt a „Dr. Vargha Intézet” vezetőjéről – állítva, hogy anno hamis diplomát adott be honosításra, hogy visszavonták a doktori oklevelét, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított intézete ellen, hogy közokirat-hamisításért elítélték, valamint hogy a halálos betegséggel küzdő Bajor Imrét egy ciántartalmú szerrel kezelte – elszabadultak az indulatok.

(tovább…)

Frei Tamás Orbán mellett

2014. augusztus 22. péntek

Válasz.hu

Frei Tamás Orbán mellett

Az illiberális balhé után máris itt a lábon lövéses nemzetközi cirkusz. Mint emlékezetes: Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában fogalmazta meg kritikáját az Európai Unió Oroszország elleni szankciópolitikájával szemben, s azt mondta: lábon lőttük magunkat. Bővebben: a Putyin megfegyelmezését célzó gazdasági intézkedések sokkal jobban fájnak Európának, mint az oroszoknak.

A kijelentésből határainkon túlmutató kalamajka keveredett, a litván külügyminiszter például azt üzente: “Jobb lábon lőni magunkat, mint hagyni, hogy főbe lőjenek minket.”

(tovább…)