‘Építészet’ kategória archívum

Európa legszebb épületei között a Parlament és a Nemzeti Színház

2013. augusztus 12. hétfő

Index.hu

Egy Luke Shepard nevű fotós három hónapig fotózta 21 ország 36 városában a kontinens épületeit. Shepard azokra az épületekre összpontosított, amik szerinte a legszebbek. A felvételek között Magyarország is szerepel: a Parlament mellett a Nemzeti Színház is a legszebbek közé került.

A végleges összeállításba 29 épület került. Az elkészült fotókból Shepard egy remek videót készített; ezzel az volt a célja, hogy bemutassa Európa építészetét, ami szerinte briliáns és sokszínű.

(tovább…)

Felhívás érdekes épületek megnyitásra, sétaútvonalak szervezésére

2013. augusztus 9. péntek

A Kulturális Örökség Napjai rendezvény keretében

Csepel.hu

A 2013. szeptember 21-22- én megrendezésre kerülő eseményen lehetőség nyílik az év nagy részében zárt épületek bemutatására, megnyitására, sétaútvonalak szervezésére.

A Kulturális Örökség Napjai (KÖN) ingyenes épületlátogató hétvége az Európa Tanács által 1984-ben indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat részeként indult el Magyarországon 1999-ben. A rendezvénysorozat eseményein minden év szeptemberében 50 országban 20 millió ember vesz részt Európa-szerte. A „nyitott kapuk” néven is ismert rendezvény célja, hogy egyfajta társadalmi mozgósító akció legyen, mely erősíti a kulturális örökség megóvásának igényét, felhívja a társadalom figyelmét épített örökségünk szépségeire, egyben sérülékeny mivoltára.

(tovább…)

2014. március 31-től utazhatunk a 4-es metróval

2013. július 29. hétfő

MNO

2014. március 31-től vehetik igénybe az utasok a 4-es metrót – jelentette be Tarlós István főpolgármester.

Tarlós István a 4-es metró sajtóbejárásán bejelentette, hogy 2014. március 31-én vehetik birtokba az utasok az új metróvonalat.

(tovább…)

Költözzön Vágási Feri lakásába!

2013. július 19. péntek

Origo

Most bárki megveheti azt a lakást, amelyben a Szomszédok Vágási családja lakott évekig. A 38 négyzetméteres panellakást ugyanis a tulajdonosa elkezdte árulni. A majdani vevőnek attól talán nem kell tartania, hogy Janka néni a legváratlanabb időpontokban becsenget.

“Öné lehet Vágási Feri és Jutka lakása” – áll az apróhirdetésben, amely szerint a tulajdonosa árulja a 38 négyzetméteres gazdagréti panellakást, írta a Blikk. Ebben a lakásban élt több mint egy évtizedig a Szomszédok Vágási családja: Feri és Jutka, majd kisfiuk, Matyi.
(tovább…)

Felismered? Emlékszel még rá?

2013. július 8. hétfő

Csepel.info, Fortepan

A Fortepan.hu sajnos nem ad pontos információt arról, hogy az oda felkerült képek pontosan mikor készültek. Csak sejthető, hogy ezek 1950 körül.

A Magyar Posta épülete kívülről szinte semmit sem változott – belülről annál inkább.

Mi folyik itt Csepelen?

2013. július 5. péntek

Csepel.info

Már alakulnak a színek is: nem egy csúnyaság fog köszönteni a távolról

Itt már végeztek a festéssel és a külső munkálatokkal


Nem csak a házak újulnak meg, nem messze tőlük új virágágyások is vannak

Ismét itt a kánikula, de egy pillanatra sem állnak le a csepeli városrehabilitáció munkálatai, emellett folyik az új utak melletti zöldövezetek szépítése is.

Három uniós támogatású városfejlesztési pályázatot nyert eddig a csepeli önkormányzat, és így jóval több, mint hárommilliárd forint jutott és jut a rendszerváltást követő húsz évben a kerület legelhanyagoltabbá vált panelházas lakótelepeire. Először fordult elő a rendszerváltás óta az is, hogy városfejlesztések nem csak a választások előtti egy évben voltak, hanem folyamatosan, négy éven keresztül zajlanak. Köszönhető ez nagy részben annak is, hogy a korrupció visszaszorításával az önkormányzat évi kétmilliárd forinttal tudta csökkenteni a kiadásokat, így a fejlesztésekre is látványosan több jutott.

Bár már a közelmúltban elkészültek a belső kerületekkel összekötő bicikliutak és a gerincút is, a környezetük rendbetétele nyáron is folytatódik. A Weiss Manfréd úti kerékpárút mellett új fák, dísznövények, fehér kőzetzúzalék került az út mellé, a Szabadkikötő leágazásánál pedig már látható az egyik új térfigyelő kamera is, amit szintén a közelmúltban szereltek fel.

Új kamera és parkosítás az Ady-Kossuth kereszteződésénél

Szomorú mementó és új térfigyelő kamera a Szabadkikötő bejáratánál

Bízunk benne, hogy az új kamerák megelőzhetik majd olyan baleseteket, melyek miatt több kereszt is jelzi az úton elhunytak emlékét.

A Teller Ede nevét felvett gerincút mellett és Csepel más területein több ezer fát ültettek, ültetnek el, köszönhetően az elmúlt évek csepeli és fővárosi beruházásainak, és a fapótlási kötelezettségeknek.

Csepel.info

Mi folyik itt Csepelen?

2013. július 4. csütörtök

Csepel.info

Ezen a szép kapun mehetünk majd be a Kis-Duna partra, ahol hamarosan fitnesz-park is épül

Erdei tornapálya, a kerület legszebb helyeit díszítő kapuk, fitnesz park, több milliárd forintos városrehabilitációs munkálatok, közterület-szépítés: hiába a kánikula, Csepel ezen a nyáron is szépülni fog.

A Csepel.info most azokról a fejlesztésekről számol be, amelyek nem olyan látványosak, mint a bevezető utak körül megújuló panelházak és parkok, bicikliutak – vagy éppen amilyen az 54 kilométeres csatornázás volt.

Már csaknem készen áll az Akácfa utcai Kiserdő parkosítása, ahol erdei tornapályán sétálhatnak, lazíthatnak, kocoghatnak majd a sétányok környékén lakók.

Folyamatosan szépül a csepeli Kis-Duna part, az öbölnél elkészült a bejárati kapu, ami valódi dísze lesz a megújuló partvonalnak. A kanyarban álló lámpán már ott az új közterület-figyelő kamerarendszer egyik tagja is.

De ha van olyan ékessége a kerületnek, amely idén nyáron készül el, az bizony a körbekerített és valódi védettséget kapott Tamariska domb bejárata lesz. Olyan szép, hogy lapunk azt szavazná meg első helyezettnek.

Októberben végre birtokba vehetjük a Bálnát

2013. június 28. péntek

MNO

Megegyezett a főváros az időközben CET-ről Bálnára átnevezett Duna-parti épületegyüttes kivitelezőjével, a Porto Investmenttel, és az épület megkapta a jogerős használatbavételi engedélyt is, így nincs akadálya annak, hogy októberben megnyissák az épületet – mondta Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a Porto számára hitelt nyújtó MKB Bankkal van még jogvitájuk, minden más kérdéses ügyet megoldottak, és május végén az épület megkapta a jogerős használatbavételi engedélyt is. A projekttel kapcsolatban megszűntek az aggályok, „nyugodt vizekre eveznek” – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes.

(tovább…)

Elszállították a Kossuth téren talált világháborús bombát

2013. június 19. szerda

Hirado.hu

Elszállították az Országháznál, a mélygarázs építése közben szerda délután talált világháborús bombát – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje. Németh-Zsohár Agnieszka tájékoztatása szerint a tűzszerészek kiszerelték a gyújtószerkezetet, és a helyszínen megsemmisítették, a bombatestet pedig a központi gyűjtőhelyre szállítják.  A területi zárást feloldották, a kiürített épületekbe visszatérhettek az emberek – tette hozzá a kommunikációs tiszt.

A kommunikációs tiszt korábban elmondta: a Kossuth téri építkezésnél egy 100 kilogrammos szovjet rombolóbomba került elő. Emiatt lezárták a környéket, több épületet kiürítettek – köztük az Országház északi szárnyát és a Néprajzi Múzeumot is.

(tovább…)

Meghívó: Kaleidoszkóp – A trianoni békeszerződés

2013. június 4. kedd

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

Színes ismeretterjesztő előadássorozat lesz a Radnóti Művelődési Házban 2013. június 4-én, kedden 18 órától. Dr. Romsics Ignác történész előadására a belépés díjtalan!

Mindenkit szeretettel várunk!

(tovább…)