2014. március 31-től utazhatunk a 4-es metróval

MNO

2014. március 31-től vehetik igénybe az utasok a 4-es metrót – jelentette be Tarlós István főpolgármester.

Tarlós István a 4-es metró sajtóbejárásán bejelentette, hogy 2014. március 31-én vehetik birtokba az utasok az új metróvonalat.

A 4-es metró beruházása csaknem 85 százalékos készültségi szinten van, a jelenlegi helyzet szerint tartható az utasforgalmi próbaüzem ütemterv szerinti indítása 2014 első félévében – közöltemég június elején a DBR Metró Projektigazgatóság. A metró kivitelezéséből a szerkezet-, az alagút- és a vágányépítési munkák befejeztével még a felszínrendezések, a belső beépítés és a rendszerépítés van hátra, a belső beépítéssel 2013 őszén, a rendszerépítéssel 2014 év elején végezhetnek a kivitelezők. A budai oldali vonalszakasz pályatesztjei tavaly novemberben lezajlottak, az Alstom Metropolis prototípus jármű februárban megkapta a végleges típusengedélyt – közölte a projektigazgatóság.

A 4-es metró beruházása 2013. május végéig 275,8 milliárd forintba került, ennyi az elfogadott és leszámlázott műszaki teljesítés. A projekt jelenlegi összköltsége a vállalkozói követelések összegével és a tartalékkerettel 452,5 milliárd forint.

Forrás: MNO

6 hozzászólás “2014. március 31-től utazhatunk a 4-es metróval” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Sikerül befejeznünk a tejesen felesleges, de világ legdrágább metróját. Hurrá.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Vica szerint:

    Ha jól tudom, Magyarországon készült el, és használták először a föld alatti vasutat. A földalatti, mely a föld felszínéhez lényegesen közelebb helyezkedik el, mint a METRÓ, lényegesen olcsóbb megoldás is. Mi nem szeretjük az olcsóbb megoldásokat, mert mi megengedhetjük magunknak a 452,5 milliárd Ft-os METRÓ-t, ami az előttem felszólaló szerint fölösleges. Számára bizonyára, mert valószínűleg megengedheti magának a méreg drága autós közlekedést, a többiek igényét pedig egyszerűen letojja. (Hát, nem vagyunk egyformák, és nem egyformák az igényeink és a lehetőségeink sem.)

  3. csaba péter szerint:

    Mit fejeztél be öreg?

  4. csaba péter szerint:

    Eddig cserkész , mérnök 56 os , párttitkár , metróépítő ,és 37 éves is voltál. Egyéb?

  5. joságos szerint:

    Nem jól tudja! Az első földalatti vasutat 1863.I.10.-én Londonban nyitották meg és gőz vontatású volt. A budapesti földalatti vasút 1896.V.2. lett átadva a Millenniumi ünnepségek keretében! A budapesti földalatti a kontinens első földalattija volt és az első a világon amely villamos /elektromos/ meghajtással lett tervezve, megépítve!

  6. nagyapó szerint:

    Hát igen. A 7E a Kelenföldi pu és Keleti pu közötti utat 21 perc alatt teszi meg. A metró ezt kb. 11 perc alatt fogja megtenni, plusz a le/fel utazás. ~ 5-6 perc előny 452,5 milliárdért.
    És hányan fognak rajta utazni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !