Átadták a megújult Rákóczi úti parkolót

Csepel.hu

Augusztus 23-án, pénteken délelőtt Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterek közösen adták át a Rákóczi Ferenc út 94-104 szám között megújult parkolót. A 100 méter hosszú szakaszon 26 napon keresztül tartott a parkosítással is járó alapos felújítás, ami összesen 7,5 millió forintba kerül.

Ezen a helyen a korábbi önkormányzati vezetés kétszintes parkolólemezt szeretett volna építtetni, ez ellen azonban az itt lakók a várható látvány és a beruházás indokolatlansága miatt hevesen tiltakoztak. A parkoló-monstrum építését ugyan sikerült megakadályozni, az áldatlan állapotokat azonban az akkori önkormányzat – talán éppen ezért – nem szüntette meg. A felújított parkoló azonban bőven képes az igények kielégítésére. Még csúcsidőben is biztosan találnak üres helyet azok, akik itt teszik le autójukat, és indulnak tovább a belváros felé a Szent Imre téri HÉV-megállóból – és ami legalább ilyen fontos, mindezt továbbra is ingyen tehetik meg.

Az ünnepélyes átadáson Morovik Attila alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, és adta át Németh Szilárd polgármester üdvözletét, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen. Az alpolgármester a beszédében kiemelte, hogy az elhanyagolt, és a hatalmas kátyúk miatt alig használható parkoló teljes egészében aszfaltburkolatot kapott, a parkolóhelyeket pedig murvával töltötték fel. Mivel az esővíz korábban folyamatos problémát okozott, a Csepeli Városgazda Zrt. a csapadékvíz elvezetését is megoldotta. „A hosszú szakasz felújítása 7,5 millió forintba került: öt ember 26 napig dolgozott itt” – tette hozzá az alpolgármester, aki azt is hangsúlyozta, hogy a parkosítás sem marad el.

Morovik Attila emlékeztetett arra is, hogy Csepelen több fontos közterület megszépült az utóbbi időben. Például a közelmúltban adták át az Akácfa utcai kiserdőt a tanösvénnyel, új kapun lehet bemenni a Tamariska dombra, de megújult a Daru domb és a Petőfi tér is. A közeljövő tervei között két fitneszpark kialakítása szerepel, ahol a sportolni vágyó csepelieket várják majd.

Az alpolgármester beszéde után Morovik Attila Ábel Attila alpolgármesterrel, az önkormányzati körzet képviselőjével közösen egy nemzetiszínű szalag átvágásával adta át a megújult parkolót.

Forrás: Csepel.hu

33 hozzászólás “Átadták a megújult Rákóczi úti parkolót” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Kell a felújított parkoló!

  2. ... Grün szerint:

    Röffencs!
    Bizony, hogy kell!
    Köszi fityesz! ))) 😛 (((

  3. felix szerint:

    A parkol kell. de mintha Német Szilárd már kevéssé.
    Mi történt etásak?
    Annyi szalagvágós kép van róla.

  4. felix szerint:

    parkoló

  5. Rycki szerint:

    Szeretném kiemelni a cikkből ezt a mondatot:
    „A hosszú szakasz felújítása 7,5 millió forintba került: öt ember 26 napig dolgozott itt” – tette hozzá az alpolgármester, aki azt is hangsúlyozta, hogy a parkosítás sem marad el.

    A parkosítást tartalmazza ez a 7,5 millió?? Vagy az még 7,5 millió lesz?
    Ha igen még akkor is sokkalom ezt az összeget, főleg a 26 napi munkát.
    Darabonként rakták le a zúzott követ vagy mi??
    Ha ugyan olyan virágokat szánnak ide is mint az Ady Endre út mellé akkor inkább bele se kezdjenek.
    Ültessenek fát, azt legalább 4-5 év múlva árnyékot is ad a következő választásoknál….

  6. Tóth Kati szerint:

    Köszönjük a kulturált parkolót.7,5 millió nem olyan sok érte,ha azt veszem,hogy tóthék a Tanműhely közben lévő tanuszoda előtt kb 5 parkoló helyet alakítottak ki a választások előtt 6 millióért.Amit persze már a következő vezetésnek kellett kifizetni.Fel is szedette és újra rakatta az új polgármester,mert az elvtársak alvállalkozói igen trágya munkát végeztek.

  7. Tóth Kati szerint:

    Ja,és ezt a trágya munkát végezték kb 3 napig./6 millióért!

  8. Bugi szerint:

    A komcsiknál egy hamutartó több tízezerbe került, egy park minimum százmillióba, pedig ott nem aszfaltoztak.

    Aki nem lop, az arat. Így megy ez, csak a komcsik csak lopni tudtak.

  9. Schneider Ádám szerint:

    26 nap? persze, a munkaidő lehetett annyi.
    de vagy két hónapig ott voltak.

    remélem nem vezetik be a fizetős parkolást itt.

  10. Jeniszej szerint:

    Ez a parkoló nem felel meg az Európai normának. 🙂
    Ezt így nem lett volna szabad átadni.
    Ez Csepeli szégyenfoltja lett így ilyen szakszerűtlen kivitelben. 🙁
    A fehér zúzott anyag baleset veszélyes, mer a gumiabroncs mintázatában beragadhat mely menet közben a centrifugális erő hatására kirepülhet és kárt okozhat a környezetében, másoknak.
    A parkolókban előírás a meghatározott távolságokban ültetett árnyékot adó fák telepítése.

  11. Jeniszej szerint:

    Azt monya az okleveles sertéstenyésztő faterom, hogy a parkolót célszerűbb lett volna a lakóházak közelsége miatt természetbarát gyephézagos burkolattal ellátni.
    Ez sokkal jobban illeszkedett volna a lakótelepi környezetbe.
    Van rá példa a Rakéta “uccában”, ahol a társasház lakói a zönkormányzattól kapott gyephézagos téglákat társadalmi munkában építették be a parkolóba.
    Lényegesen olcsóbb volt, – így kivitelezni, mint ahogy mostanában szokás.
    🙂

  12. Jeniszej szerint:

    Reméli az Öregem, hogy a csapadékvíz elvezetése megoldott, és nem válik hajókikötővé a szép új parkoló. Volt rá példa Csillagtelepen, ahol utólag kellett megoldani a problémát.

  13. Jeniszej szerint:

    A Fater nem tudja elképzelni, hogy mi a túrót kell birkózni két embernek egy szalag átvágásával.
    A felületes szemlélő azt hihetné, hogy levágták az ujjukat a szalaggal birkózók.
    )))) 😀 ((((

  14. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Ez tetszett:

    “Az alpolgármester a beszédében kiemelte, hogy a … parkoló teljes egészében aszfaltburkolatot kapott, a parkolóhelyeket pedig murvával töltötték fel.”

    Érted, TELJES EGÉSZÉBEN aszfalt a parkoló, csak ahol parkolnak, ott murva 😀

    Amúgy gratulálok, murvás parkoló a 21. században!

  15. Bugi szerint:

    A komcsik csak a kátyús parkolót ismerik. Ők addig jutottak. Ugye hajós Pista? És még te akarsz képviselőjelölt lenni?!

  16. Etikus szerint:

    Atya úr Isten! Ez tényleg igaz lenne? Nem akarom elhinni, színvonal, ennyire? Sem.

  17. Jeniszej szerint:

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700253.KOR

    „(7)145 A 10 gépjárműnél nagyobb befogadóképességű felszíni várakozó- (parkoló) helyet fásítani kell. A parkoló felületek árnyékolását biztosító fásítást – helyi építési szabályzat eltérő rendelkezésének hiányában – minden megkezdett 6 db várakozó- (parkoló) hely után 1 db, nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, túlkoros lombos fa telepítésével kell megoldani, minimum 1 m2 termőföldterület biztosításával, amelyek 1 m2 alatti területei a telek zöldfelületébe nem számíthatók be.”

  18. baloldali szerint:

    Nincsen megoldva a vízelvezetés. Ez okozhat gondokat…

  19. felix szerint:

    Milyen alapra van terítve a zúzottkő?

  20. ... Grün szerint:

    Hogyne lenne megoldva a víz elvezetés!
    Mint a képen jól látszik a zaszfalt felé lejt mindkét oldal, így van egy “Szilárd” burkolatú vízelvezető-csatorna!
    Mint Pompeiben! Azzal a különbséggel, hogy itt legalább a klotyók tartalmával nem közösen folyik és emelt gyalogátkelő sem kell a lábmosás elkerülésére! ))) 😛 (((
    .
    http://us.123rf.com/400wm/400/400/Peterz/Peterz1003/Peterz100300041/6699111-view-of-pompeii-ruins-italy-pompei-is-a-ruined-roman-city-near-modern-naples-in-the-italian-region-o.jpg

  21. fghfjhgkjhk szerint:

    Miért nem tudok írni???

  22. fghfjhgkjhk szerint:

    Le vannak tiltva egyes nick-ek??? 🙁

  23. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    A Fidesz murvás parkolót épített, aszfaltról még nem hallottak Fideszéknél. Jó lesz a magyaroknak a murvás parkoló is, annak legalább olyan jó kis kelet-európai fílingje van 😀
    Majd ezzel kampányolnak jövőre: “Építettünk egy murvás parkolót” 😀 Ami “TELJES EGÉSZÉBEN” aszfalt, csak az a része murva, ahol parkolnak 😀 😀 😀

  24. fghfjhgkjhk szerint:

    A kialakítás “szép”, mert még új, ma láttam élőben. Azonban az aszfalt szegélyköve mellett a murvában előbb-utóbb lesz nyomvályú, ahol állni fog a víz.

  25. Tóth Kati szerint:

    Hajóskám!Miért nem reklamáltál a szociknál az ótvar miatt,ami ott volt az új parkoló helyén évtizedekig?

  26. Katkaa szerint:

    Rohadt, tetves fideszes rohadékok! Ti meg csak nyaljátok orbánotok valagát!

    “Az államnak milliárdokat kellene kifizetnie a trafiknyerteseknek, ha a következő 20 évben bárki is liberalizálná a dohánypiacot. A kormány ugyanis komoly kártérítést biztosít nekik a megkötött koncessziós szerződésekben. Az ügyben ügyészségi feljelentés született. ”
    http://hvg.hu/gazdasag/20130824_Trafikmutyi_20_milliardokat_fizet_aki_ban

  27. fghfjhgkjhk szerint:

    A helyére került a poszt? Lejjebb?
    Mikor kapom vissza a nick-em???

  28. nagyapó szerint:

    Eetásak! Ha nem tetszik, nem pofázni kell, tessék kommunista szombatot szervezni, titkár eetás vezetésével, és nekilátni másutt egy jobb parkolót építeni, kisebb költséggel! Hely van, lapát van (azt fogni kell, nem harapni!) lehet csinálni!
    hajós (akitől Dobák nem határolódik el!) kitűnően vezethetné a munkát, idióta Dr. grün t.t. Népszava félórákat tarthatna, Katkaa meg teríthetné a szart a fák alá. Mindenki amihez ért.
    Hogy mi lenne ebből? Az, ami az elmúlt nyolc évből.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó, senki nem a költséggel van elfoglalva, hanem a minőséggel. Tudja legyen a duplája valami, csak jó is legyen. 😉

  30. ... Grün szerint:

    Öreg farok!
    “idióta Dr. grün t.t. Népszava félórákat tarthatna, Katkaa meg teríthetné a szart a fák alá.”
    .
    Részt vállalnál a parkolóból?!
    Persze csak az árnyékban a fák alatt! ))) 😀 (((

  31. felix szerint:

    …Grün!
    Túl finom a “jel”. Neki erre kevés az antennája, nem tudja felfogni.

  32. Katkaa szerint:

    nagyapó szerint: A szart a pofádba kenem de rohadék. Érdekes mindenről hablatyolsz, csak a folyamatos trafik szemétségről nem, amit belinkeltem. Mellébeszélni, mellébeszélni ez az éltető elemed, te idióta!

Itt lehet hozzászólni !