‘Külföld’ kategória archívum

Breivik beszámítható, 21 év börtönre ítélték

2012. augusztus 24. péntek

Index

Anders Behring Breivik, a tavaly 77 emberrel végző norvég tömeggyilkos beszámítható, 21 év börtönre ítélték, jelentette be az oslói bíróság.

Az ítéletet mosolyogva nyugtázó Breivik a tárgyalásain korábban is látott karlendítéssel üdvözölte a bíróságot. A tömeggyilkos korábban azt állította magáról, hogy beszámítható. Börtönbe akart vonulni, ahol állítása szerint könyve írásával folytatná a multikulturalizmus elleni harcot. Ellenkező esetben elmegyógyintézetbe kellett volna vonulnia. (tovább…)

Berki brit ellenfele szerint őt illeti az arany

2012. augusztus 20. hétfő

Hír24

A londoni lólengő-döntő összefoglalója

Louis Smith szerint rossz a pontszámítási rendszer, és nem Berki Krisztiánt, hanem őt illeti a lólengés londoni olimpiai aranya. A brit nemcsak a lovon, de azon kívül is mindent megtett azért, illetve még most is azon mesterkedik, hogy valahogy megszerezze a Berki Krisztián által megnyert olimpiai aranyérmet.

A szigetországi tornász már a lólengés olimpiai döntője előtt próbált nyomást helyezni a pontozókra, már a finálé előtt azt nyilatkozta úton-útfélen, hogy neki kell lennie az olimpiai bajnoknak. (tovább…)

WSJ: A magyarok csodát tettek

2012. augusztus 15. szerda

A HVG publicistája szerint ez semmit nem ér – Az aranyérmesek nevét sem tudja (akarja?) helyesen leírni

The Wall Street Journal, Mandiner, HVG, Csepel.info

A magyar szurkolók az egekben járnak a londoni olimpia után, ahol az ország sportolói összesen 17 érmet – köztük nyolc aranyat – szereztek – idézte fel az eseményeket hétfőn a WSJ szerkesztőségi blogja.

A Wall Street Journal arról ír: az otthon és külföldön zajló politikai és gazdasági viták után Magyarország most más miatt került a címlapokra: a magyar olimpiai csapat a korábbi várakozásokat felülmúlva, kiváló teljesítményt nyújtva a kilencedik helyen végzett a londoni olimpián. (tovább…)

Egerszegi a kedvence, Dzsudzsákot visszavárja a holland úszókirály

2012. augusztus 7. kedd

Pieter van den Hoogenband: Az önök vízilabda csapata a legjobb reklám a sportág számára, őrületes, amit az olimpiákon művel

Origo

Legyőzte Alexander Popovot, Michael Phelpst és Ian Thorpe-ot, az úszás királykategóriájában, a 100 és 200 méteres gyorsúszásban három olimpiai aranyat nyert. Pieter van den Hoogenband még csak 34 éves, de már csarnokot neveztek el róla Eindhovenben, ahol a magát nagy magyar drukkernek tartó névadó sajnálatára az idén csak harmadik lett Kemény Dénes pólócsapata. Londoni interjú a holland klasszissal, akinek nyolc évig nem tudták megdönteni a világrekordját száz gyorson.

Ezúttal már nem úszóként, hanem az Eurosport szakkommentátoraként utazott ki az olimpiára. Mit gondol a magyarokról?

Nagyszerűen versenyeztek, és érdekes volt látni, hogy Cseh Lászlónak a leggyengébb száma a mellúszás volt. Ekkor arra gondoltam, hogy nahát, ez hogy lehet, hiszen kétszáz méteren világcsúccsal nyert aranyérmet Gyurta Dániel, és még ma is jól emlékszem Rózsa Norbert ugyanebben a számban aratott győzelmére. Szeretem a magyar úszókat, mert mindig jellemző volt rájuk a nagyon kemény munka és a végtelen kitartás. Ráadásul nemcsak gyorsan, hanem szép technikával is úsznak. Az edzők az erőn kívül a látványra is nagy hangsúlyt helyeznek, nekem például az úszás egész történelmét figyelembe vége Egerszegi Krisztina a kedvenc úszónőm. Az ő hátúszását élmény volt nézni. (tovább…)

A büntetés az észak-koreai siker titka

2012. augusztus 4. szombat

Index

Fotó: Dominic Ebenbichler

Észak-Korea sportolói gazdag jutalomban részesülhetnek siker esetén, de ha kudarccal hagyják el a játékokat, akár munkatáborba is kerülhetnek. Az aranyérmes olimpikonok lakást, autót, hűtőszekrényt és televíziót is kaphatnak az államtól, de megkapják a “hős” és a “népi sportoló” címeket is. A vesztesek különösen akkor vannak bajban, ha ellenségesnek tekintett nemzetek ellen veszítenek, például az USA, vagy Dél-Korea ellen.

Úgy látszik, az észak-koreai sportsikerek titka a nevelésben és a gazdag jutalomban, valamint a kemény büntetésben rejlik. Észak-Koreában hagyományosan nagy hangsúlyt fektetnek a sportolók képzésére, akiket aztán a társadalom elitrétegében tartanak számon. A tehetségesnek vélt sportolókat igen fiatalon speciális iskolákba küldik, ahol lehetőségük van a napi étkezésre és költőpénzt is kapnak időként. És persze ideológiai képzésben is részesülnek, hogy profi karrierjük során hűségesek maradjanak a párthoz. (tovább…)

Csepelről indulnak útjukra a hatalmas szivattyúk

2012. július 29. vasárnap

MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info

Fotók: Szigetvári Zsolt / MTI

A Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft. múlt héten pénteken átadta az orosz megrendelőnek az épülő rosztovi atomerőmű 3-as blokkja számára készített hét keringető szivattyút – közölte a társaság.

A közlemény szerint a rosztovi atomerőmű 3-as blokkja számára összesen 9 szivattyú készült 2,5 milliárd forint értékben, a két kisebb gépet már júniusban leszállította a Ganz. A cég közölte: a rendszerváltás óta nem gyártott ilyen óriási szivattyúkat. A teljes tömegük egyenként több mint 100 tonna, másodpercenként 17,5 köbméter vizet képesek szállítani, azaz egy szabványos úszómedencét mindössze 20 másodperc alatt töltene fel a hét gép. A tervezés és gyártás teljes egészében a magyar mérnökök és szakmunkások tudásának eredménye – hangsúlyozza a Ganz Kft. (tovább…)

Ma van a XXX. Nyári Olimpiai Játékok nyitónapja: két csepeli sportoló Londonban

2012. július 27. péntek

Csepel.hu

Július 27. Ma kezdődnek a XXX. Nyári Olimpiai Játékok. Szurkoljunk együtt a két csepeliért: Sastin Mariannáért és Széll Domonkosért, hogy minél szebb eredményekkel térjenek haza.

Németh Szilárd polgármester már korábban elbúcsúzott a Londonba induló fiataloktól, melyről és a sportolók esélyeiről bővebben itt olvashatnak.

Kitzinger Adrienn- csepel.hu

Gyilkos lövöldözés: rémálommá vált a Batman-film Aurorában

2012. július 20. péntek

A támadásnak legalább 14 áldozata van

Index

Gázmaszkos fegyveres kezdett lövöldözni egy moziban Aurorában, Denver elővárosában. Legalább tizennégyen meghaltak. A gyanúsítottat gépfegyverrel a kezében fogták el. Hatéves gyerek és állítólag egy háromhónapos csecsemő is kórházba került.

Tizennégy ember meghalt és sokan, a 9 News szerint legalább ötvenen megsérültek, amikor egy gázmaszkos fegyveres lövöldözni kezdett az új Batman-film, A sötét lovag: Felemelkedés bemutatóján a Century 16 moziban Denver elővárosában, Aurorában. A helyi Channel Nine TV szerint a lövések olyan erősek voltak, hogy a falat is átütötték és a szomszédos teremben is megsebesítettek embereket. (tovább…)

Roma harcos az olimpián: mégis futott Veres Richárd a lánggal

2012. július 14. szombat

Csepel.hu

Guardian csütörtöki számában beszámolt arról, hogy a Londonba tartó Olimpiai Láng útvonalán fekvő Corfe Castle városka lakói traktorokkal próbálják meg elállni az útját Veres Richárd kick-box világbajnoknak, ezzel demonstrálva Magyarországon letartoztatott társukért.

Bár összefüggést nehéz találni egy gazdasági bűncselekmény miatt magyar börtönbe kényszerült angol úriember és az olimpia egyik legfontosabb jelképével futó kiváló magyar sportoló között, a szervezőknek mégis meg kellett változtatniuk a fáklyavivők sorrendjét, annak érdekében hogy elkerüljék az esetleges atrocitásokat. (tovább…)

London 2012: egy falu tiltakozott a magyar kick-boxos futása ellen (Frissítve!)

2012. július 13. péntek

A helyi farmerek traktorokkal akarták eltorlaszolni az útját – Veres péntek délután veszi át a lángot

The Guardian , Nemzeti Sport, Csepel.hu, Csepel.info

Corfe Castle romjait végül is elkerülte Veres Richárd

A londoni olimpia szervezőbizottsága megváltoztatta a lángot vivő magyar kick-boxos, Veres Richárd útvonalát, miután egy angol falu lakói tüntetést szerveztek ellene. Veres a csepeli Halker – Király Team sportolója.

A kétszeres világbajnok Veres Richárdot az a megtiszteltetés érte, hogy futhat az olimpiai lánggal, ám szerepvállalása végül kisebb bonyodalomhoz vezetett – írja a The Guardian. A 20 éves magyar sportolónak a Dorset megyében található Corfe Castle nevű falun is keresztül kellett volna futnia a fáklyával péntek reggel, ám az ősi várromjáról nevezetes településen ezt nem nézték volna jó szemmel. (tovább…)