‘Csepel’ kategória archívum

A zavartalan szűrés érdekében két parkolót egybe nyitottak

2020. november 19. csütörtök

Csepeli Hírmondó

A szűrőbusz úgy tűnik, hosszabb távon marad a kerületben. A betegek így jóval hamarabb eredményhez jutnak, a laborok túlterheltsége csökken, a folyamat költséghatékonyabb is – tájékoztatta lapunkat Dr. Dobák András, a TIESZ főigazgatója.

Kiemelte: sokan keresik fel a szűrőállomást,így a várakozó autók miatt közlekedési dugók alakulnak ki. A problémát két parkoló egybenyitásával és a forgalom elterelésével kívánja megoldani a Városgazda és a Közterület Felügyelet munkatársai.

(tovább…)

Épülnek a parkolók Csepel belvárosában

2020. november 19. csütörtök

Csepel.hu

“Csepel belvárosában zajlik a parkolók megépítése és a terület rendezése, felújítása. Az érintett társasházak képviselőivel és Czibulyáné Szonday Szilviával, a terület önkormányzati képviselőjével egyeztettünk a Kossuth Lajos és a Károli Gáspár utcai panelok belső parkolási rend kialakítása ügyében” – írta közösségi oldalára Borbély Lénárd polgármester.

Hozzátette: az eredeti tervek szerint az érintett szakaszon (Kossuth 62-64 előtt) más megoldás született volna, azzal viszont azon a kis részen 3 szabályos parkolóhely jött volna létre. Az új megoldás szerint az útra párhuzamos parkolók kerülnek kiépítésre, ugyanúgy, mint ahogyan a Kiss János Altábornagy utcában.

(tovább…)

Segítsünk a csepeli vendéglőknek, kifőzdéknek, vállalkozásoknak!

2020. november 19. csütörtök

Borbély Lénárd, Csepel.hu

Kedves Csepeliek!

Családi ünnepeken, különleges alkalmakkor, de a munka közbeni ebédhez napi gyakorisággal is sokan választunk vendéglőket, kifőzdéket az étkezéshez. Ők most kizárólag elvitelre tudnak dolgozni, és sokan kerültek súlyos helyzetbe a járványhelyzet miatt – fogalmaz Borbély Lénárd polgármester, aki arra kéri a csepelieket, hogy rendeléssel, vásárlással segítsenek a helyi vendéglátósoknak és vállalkozóknak.

Az alábbiakban a polgármester felhívását olvashatják.

(tovább…)

Nagyon várják a budapestiek az új HÉV-kocsikat, és nem tetszik nekik a bosszúpolitizálás

2020. november 19. csütörtök

Portfolio, Csepel.info

1000 fős, reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a Portfolio Budapest fejlesztéséről, amelyből az derült ki, hogy a kórházi, tömegközlekedési és lakóingatlanos fejlesztéseket tartják a három legfontosabbnak a fővárosiak az előttünk álló időszakban, és a legnagyobb, közel 90%-os támogatottsággal a közlekedési fejlesztések közül az átlagosan 44 éves HÉV-kocsik cseréje rendelkezik.

Még ennél is magasabb, 95% körüli a támogatottsága azoknak a kérdéseinknek, amelyekben azt firtatták, hogy a pártpolitikai ellentétek mellett is együtt kell-e működnie Budapest Főváros Önkormányzatának és a kormánynak, illetve annak az állításnak, hogy lehetőleg adóemelés nélkül kell fejleszteni Budapestet – írja a Portfolio. Mint ismert, a Karácsony Gergely által vezetett főváros minden energiáját, és a főváros minden mozdítható pénzét pártpolitikára és politikai bosszúhadjáratra költi. Ezért a kormánypárti vezetésű kerületekben – így Csepelen is – Karácsony Gergely az összes fővárosi fejlesztést leállította a következő négy évre. Nem újítják fel a tervezett utakat, nem építik meg a kormány által felújításra kerülő HÉV mellett a P+R parkolókat, nem építik meg a Csepelt is érintő kerékpárutat, de még a szokásos lomtalanítást is megtagadták idén a csepeliektől. Erről Gy Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes is részletesen beszélt Csepelen. Az alábbiakban a Portfolio cikke olvasható. (tovább…)

Újabb olvasói kérdés: Meddig vannak nyitva a posták?

2020. november 19. csütörtök

Mr.Gabee, Csepel.info

Ismét egy olyan olvasók által gyakran feltett kérdésre válaszolunk: Meddig vannak nyitva a posták?

Az alábbiakban részletesen válaszolunk. (tovább…)

Csúszik a HÉV pályafelújítása

2020. november 19. csütörtök

csepel.hu

Az előzetes tervek szerint a megszokott forgalmi rend január elején állt volna helyre a csepeli HÉV vonalán, azonban nem hivatalos információk szerint a beruházás csúszásban van. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere levélben kért tájékoztatást az illetékes minisztertől a beruházás befejezésének várható időpontjáról.

(tovább…)

Közeleg a tél: búcsúzunk a csepeli szökőkúttól

2020. november 19. csütörtök

Csepel.info

Megkezdték a csepeli, Szent Imre téri szökőkút téliesítését – értesült a Csepel.info.

Víztelenítették és befedik a szökőkút medencéjét, csak tavasszal veszik le a fából készült tetőzetet. Akkor, amikor mindannyiunk reményei szerint már javában zajlik a lakosság koronavírus elleni oltása. A tavasz mindig az új élet, új remény ideje: bízunk benne, hogy jövőre is így lesz. Addig is mindent meg kell tenni a védekezésért, hogy minél kevesebben kapják el a fertőzést.

A 71-152-179-es autóbuszok közös kocsiállásról indulnak

2020. november 19. csütörtök

Mr.Gabee, Csepel.info

A fenti képet képet a Csepel HOL-MI Facebook csoportba töltötte fel egy olvasó.

A képen jól látszik, hogy 2020. november 18 – tól A 71-152-179-es autóbuszok közös kocsiállásról indulnak! Köszönjük Fábián László olvasónknak, hogy felhívta rá figyeünket.

Csepeli ősz: van képed hozzá?

2020. november 18. szerda

Csepel.info

További képek itt

Szokásunkhoz híven idén is galériába gyűjtjük a csepeli, őszi képeket.

Induló galériánkat itt tekinthetik meg az olvasóink, akinek pedig van kedve és képe hozzá, nyugodtan feltöltheti a sajátjait is a galériánkba. (tovább…)

Egy cipősdoboznyi szeretet

2020. november 18. szerda
Csepel.hu
Idén a járványhelyzet miatt sajnos elmarad a hagyományos Szent Erzsébet Jótékonysági Bál. Ez a súlyos helyzet azonban nem szabhat gátat a támogatásnak, a jó szívvel adott segítségnek!
Ezért is csatlakozott az önkormányzat Segítség Köve Alapítvány cipősdoboz akciójához, melynek köszönhetően a nehéz körülmények között élő csepeli gyermekeknek tehetik közösen boldoggá a karácsonyi ünnepeket.

(tovább…)