Csepel.hu
Igazi nyárias idő, dunai panoráma, zene, tánc, mulatság, vagyis minden adott volt az idei első nyugdíjas hajókirándulás sikeréhez. A kerület egyik legnépszerűbb programján ezúttal is közel 300 nyugdíjast láttak vendégül. A kiránduláson részt vett Borbély Lénárd polgármester és Pákozdi József alpolgármester is.
A Zsófia főhercegné városnéző hajó 10 órakor indult a Boráros térről. Borbély Lénárd polgármester a vendégeket köszöntve elmondta: a csepeli önkormányzat 2014-ben, az Idősek Világnapján szervezte az első sétahajózást. Bár a pandémia miatt tavaly csak egyszer került sor a programra, ez már lassan a 40. hajókirándulás. Ugyanakkor hangsúlyozta: az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a szépkorúakra, így a hajókirándulás is egy olyan esemény, ahol megbecsülésüket, tiszteletüket fejezhetik ki az idősek iránt. (tovább…)










