Orient Enikő kapta az idei Prokop Péter-díjat

Csepel.hu

Idén Orient Enikő textilművésznek adományozta a Prokop Péter-díjat az alapítvány kuratóriuma. Az emlékplakettet és az oklevelet Borbély Lénárd polgármester adta át július 4-én. Az eseményen részt vett Ábel Attila alpolgármester, Erdei Kvasznay Éva díjalapító kurátor, Munkácsy-díjas képzőművész, valamint dr. Prokopp Mária művészettörténész, kuratóriumi elnök. Az ünnepélyes díjátadáson közreműködött Kecskés Sándor operaénekes.

Erdei Kvasznay Éva köszöntőjében elmondta: a Prokop Péter nevével fémjelzett díjjal arra az örök, hazánkon is túlmutató értékre hívják fel a figyelmet, amelyet a katolikus pap, festőművész és író képviselt.Dr. Prokopp Mária művészettörténész, kuratóriumi elnök méltatta Orient Enikő munkásságát, akiről a meghívóban a következőket írta: „A textilművész, a katolikus kultúra művészi megjelenítésében és széleskörű továbbadásában, pedagógia munkája során pedig az ifjúság katolikus nevelésében jelentős eredményeket ért el.” Hozzátette: az alkotó képzőművészeti világában megjeleníti a figyelem, a harmónia, a boldogság, a kék szín összességét is mindazon túl, hogy munkáinak az Istenhit központi eleme.

A Prokop-díjat Erdei Éva Galéria kezdeményezésére 2006-ban alapították. A neves festőművész emlékének elismerése 16. alkalommal került átadásra.

Csepel.huhttps://csepel.hu/hireink/esemenyek/item/14243-orient-eniko-kapta-az-idei-prokop-peter-dijat

 

Itt lehet hozzászólni !